1. fejezet - Véletlen varázslat

Merlin koszosan és fáradtan trappolt be Arthur szobájába este, hogy letegye aludni a herceget, miután egész álló nap a parancsait teljesítette.
Határozott léptekkel ment az ágyhoz, hogy gyorsan megágyazzon, a szőkével nem is igazán foglalkozott. Ezer fele jártak a gondolatai. Rossz előérzete volt, valami nagy és erős mágikus lény járkált a közelben. Biztosra vette, hogy rosszat akar, és éppen ezért nagyon is feldúlta a tény, hogy Arthur másnap vadászni megy – már harmadszor a hónapban.

Arthur az asztala mögött ült, és felvont szemöldökkel figyelte a szolgáját.
- Merlin! - szólt rá. - Ha már nem kopogsz, legalább észrevehetnéd, hogy itt vagyok.
A szólított épp csak felé pillantott, majd folytatta az ágyazást.
Arthur kérdőn figyelte tovább.
- Remélem ezt a csöndes szokásodat holnapig megtartod, nehogy megint elkergesd az összes vadat a fecsegéseddel. - Nem tetszett a hercegnek Merlin viselkedése, ilyenkor sosem tudott vele igazán mit kezdeni.
Merlin mérgesebben vágta le az ágyra a párnát.
- Fenébe is, Arthur! Egyszer az életben hallgass már rám, és ne menj holnap abba az átkozott erdőbe!
- Mégis miért ne mennék? - vonta fel a szemöldökét a herceg.
- Egész reggel ezt magyaráztam! Veszélyes! Akármi szabadon mászkálhat, olyan dolgok is, amiket nem tudsz elpáholni egy buta karddal – magyarázta Merlin hevesen.
- Merlin, ne félj már ennyire néhány őztől! - felelte ingerültebben. - Semmi sincs abban az erdőben, amivel ne tudnék elbánni.
Merlin morgolódva tette helyére a párnát, majd ellépett az ágytól, és a villogó gyertyákat figyelte. Szívesen Arthur fejéhez vágta volna, hogy nagyon is van egy csomó minden, ami már rég megölte volna, ha ő nem lenne itt. Ehelyett csak bámulta a herceget, és azon gondolkozott, hogy hogy a pokolba védje meg?
Arthur egy pillanatig csak figyelte Merlint, aztán megforgatta a szemét.
- Ha ezzel az egésszel azt akarod elérni, hogy itthon hagyjalak, jobb, ha elárulom, ennyivel nem mész semmire - morogta, és felkelt az asztaltól, ledobva a fölsőjét. - Holnap korán kelts fel, még hajnalban indulni akarok.
- Azt akarom, hogy te maradj itthon! – mormogta, miközben elfújta a gyertyákat. – Keltelek ne aggódj! – behúzta a függönyt, és nyűgösen vette tudomásul, hogy másnap nemcsak vadásznia kell, hanem őrző-védőt is játszani.

Arthur még morgott valamit, ahogy befészkelte magát az ágyba. Merlinnek most is sikerült kicsit felhúznia, nem értette miért aggódik folyton annyit. Csak egy egyszerű vadászatról volt szó, már ezerszer volt kint az erdőben, és soha nem történt semmi. Ahogy Merlin kiment a szobából, a gondolataiba merült, amíg el nem nyomta az álom.

Merlin pufogva ment végig a kastélyon, és nemsokára megérkezett a szobájába. Csendesen ment fel, mivel Gaius már aludt, előszedte a varázskönyvét, és gyertyafénynél kezdte bogarászni. Nem tudta pontosan mi mászkál odakint, de erős varázslatra van szüksége hozzá.
A könyvre dőlve aludt el, a gyertya pedig teljesen leégett.

Reggel Gaius felment Merlin szobájába, hogy felébressze a mágust. Mikor megpillantotta, csak a fejét rázta.
- Merlin! - szólt neki hangosan. - Ébresztő! Legközelebb az ágyadban aludj, vagy legalább ne a könyvedet használd párnának, bárki bejöhet ide.
Merlin ijedten kapta fel a fejét. Már bőven hajnalodott, Arthurt korán kellett ébreszteni. Felpattant, és összecsukta a könyvet.
- Imádkozz, hogy élve hazajöjjünk! – mondta a férfinek, majd elsietett.
Gaius aggódva pillantott utána. Tudta, hogy valami erős lénnyel állnak szemben, és bízott benne, hogy Merlinnek ismét sikerül megoldania az egészet.

- Jó reggelt Arthur! – rontott be az ajtón vidám mosollyal az arcán, majd széthúzta a függönyt. A szemöldökét ráncolva nézett az ágyra. Össze volt túrva, de Arthurt sehol nem látta… Felkelt volna? Akkor miért nem kereste meg őt? – Arthur?
Arthur morcosan ébredt Merlin hangjára. Minden reggel ezt kellett hallania, és még túl korán volt ahhoz, hogy felkeljen. Próbált kibújni a takaró alól, amit alvás közben valószínűleg a fejére húzhatott, de sehol sem találta a végét. Valahogy túl nagynak tűnt az egész ágy.
- Merlin! - szólt ingerülten. - Segíts már!
Merlin fülelt, valami halk cincogást hallott és egy apróság mocorgott a takaró alatt.
- Megint a patkányok? – vonta fel a szemöldökét, és körbenézett, hogy mivel üthetné agyon.
- Patkányok? Merlin legalább ne kiabálj már! - Arthurnak sikerült kidugnia a fejét a takaró alól. Álmosan hunyorgott a fényben, de rögtön észlelte, hogy valami nincs rendben.
Merlin épp akkor próbálta felkapni, de amint meglátta, a pici fejet hátraugrott. Döbbenten meredt rá.
- Oh! Milyen apró lettél!
Arthur összeráncolta a szemöldökét, a szoba túl nagynak tűnt, és Merlin... A herceg ijedten felkiáltott, és felpattant a takaró tetejére.
- Mi a fene történt itt?! - nézett körbe idegesen.
Merlin alig bírta visszafogni széles vigyorát. Így nem lesz nehéz megvédeni Arthurt. Most már értette is a beszédét, és nem cincogásként érzékelte.
- Azt hiszem, valahogy… - kuncogott, majd folytatta. – Nos, összementél.
Arthur végignézett magán, aztán értetlenül nézett Merlinre. Vele semmi baj nem volt, mindent rendben talált.
- Te lettél túl nagy! Meg a szoba - mondta kicsit zavartan.
- És az egész világ, csak te maradtál kicsi, milyen érdekes! De legalább az agyad most már teljesen kitölti a koponyádat! – közelebb hajolt, hogy megvizsgálja az apró herceget.
Arthur idegesen hátrálni kezdett, ahogy Merlin közeledett. Nagyon nem tetszett neki a helyzet. Néhány lépés után megállt.
- Még egy ilyen, és egy hétig ki sem jöhetsz az istállóból! - mondta mérgesen. - És ne gyere még közelebb, már így is elég nagy vagy.
Merlin megbökte Arthur mellkasát az ujjával. Az egész herceg alig volt magasabb, mint tíz centi.
- Szóval mire akarsz vadászni? Katicabogarakra?

Arthur kicsit megingott, és hátrahuppant. A lehető legcsúnyább pillantásával meredt Merlinre.
- Az ostobaságok helyett inkább azon gondolkodj, hogy mi történt! Ha tudsz egyáltalán gondolkodni - nézett újból körbe a szobában.
Merlin leült az ágyra, és merengve nézett maga elé. Ez támadásnak gyenge lenne, de egy önkéntelen varázslat lehetséges. Végülis meg akarta védeni Arthurt, most pedig elég csak zsebre vágnia.
- Gondolom mágia…
Arthur felhorkant.
- Remek, hogy rávilágítottál a nyilvánvalóra! Csak egy varázsló képes ilyen aljas húzásra - idegesen méregette Merlint, a fiú sokkal nagyobb volt nála, és ez borzasztóan zavarta. - Szállj le az ágyamról! - szólt rá ingerültebben.
Merlin elmerült a gondolataiban, majd felkapta a fejét a cincogásra.
- Hogy hova szálljak? – mérte végig újra a pici Arthurt. Ez kezdett egyre jobban tetszeni neki.
- Azt mondtam, szállj le az ágyamról! - mondta már dühösen, ahogy közelebb lépett hozzá, de elég bizonytalanul mozgott az összetúrt takaró tetején. - A legjobb lesz, ha idehívod Gaiust, neki biztosan akadna valamilyen ötlete.
- Szerintem se rossz ötlet beszélni vele – mondta, majd letette a tenyerét Arthur elé. – Gyere!
Arthur bizalmatlanul méregette, de nem mozdult.
- Azt mondtam, hívd ide! - nézett rá mérgesen. - Nem cipelhetsz így végig a kastélyon.
- Idióta, nem hagylak itt! Megesz egy betévedő madár… Amúgy is inkább annak örülj, hogy a nadrágod veled együtt összement – felkelt, és körbenézett, hogy mit adhatna Arthurra, mégse legyen egy szál nadrágba. Végül csak egy régi ruhát talált, aminek letépett a sarkából egy darabot.
- Merlin! Nem megyek innen sehová, amíg nem találunk valami megoldást! - makacskodott. - Szóval hozd ide Gaiust, de minél gyorsabban!
A mágus nagyot sóhajtott.
- Ezt meg fogom bánni – mondta, majd egyszerűen felvette Arthurt és zsebre vágta…
Arthur próbált ellenkezni, de ez kivételesen esélytelennek bizonyult.
- Merlin! Hogy mered, ezért egy hétre a kalodába záratlak! - kiáltotta dühösen, és próbált kimászni a zsebből.
Merlin becsúsztatta a kezét, hogy Arthur ne tudjon ficánkolni. Elég kellemetlen végigmenni a folyosókon, ha az ember zsebe ugrál.
- Légy szíves és maradj nyugton, szerintem nagyot esnél, ha kiesnél – lépett ki a szobából, és sietve indult a gyógyítóhoz.

Arthur morgolódott még ugyan, de nyugton maradt. Ahogy Merlin megindult, és a zseb vele együtt megmozdult, kénytelen volt megkapaszkodni a fiú egyik ujjában, hogy ne dobálódjon ide-oda. Elég kínos helyzet volt ez most neki, és le kellett tisztáznia Merlinnel, hogy a gyógyítón kívül senkinek se szóljanak róla...
- Gaius! – lépett be Merlin, egész vidáman a helyiségbe. – Lenne egy kis problémája a hercegnek! – nyomta meg a „kis” szót.
Gaius felvont szemöldökkel nézett Merlinre. Azt hitte, már úton vannak.
- Merlin, mondd, hogy semmi olyat nem csináltál, amit később megbánnál - mondta kicsit aggódva. A herceg a fiú zsebében kárörvendően elmosolyodott.
- Később bánni fogom, de ezt most élvezem – vette ki óvatosan Arthurt, és letette az asztalra.
Arthur dühösen pillantott Merlinre, nem tetszett neki, hogy csak így pakolásszák. Mikor megállt az asztalon, felpislogott a gyógyítóra, aki kérdő tekintettel mérte végig, és láthatóan megdöbbent.
- Hogy történt ez a dolog? - nézett kérdőn Merlinre.
- Fogalmam sincs… mágiára gyanakszom – mondta, és sokatmondóan, szinte bocsánatkérőn nézett Gaiusra. – Lehet, hogy csak egy véletlen baleset…
- Véletlen baleset?! - csattant fel Arthur. - Ez egy elég egyértelmű támadás, nem gondolod?
- Próbálj megnyugodni, Felség... - mondta Gaius, de ahogy újból Arthurra pillantott, nem tudta elfojtani a mosolyát.
Merlinből kitört a nevetés.
- Ez, elképesztő… soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így láthatlak!
Arthur dühösen meredt rájuk.
- Inkább találjunk ki valamit! Nem jelenhetek így meg apám előtt!
- Lehet, hogy jól szórakozna – mondta Merlin, majd próbált komoly arckifejezést erőltetni magára, utána viszont újra felnevetett.
- Jól van, semmi baj. Kitalálunk valamit!
- Ezt még többszörösen visszakapod, Merlin! - meredt rá Arthur. Nem kellett sokat gondolkoznia, hogy rájöjjön, teljesen tehetetlen most az eseményekkel szemben.
- Azt hiszem, jobb is, ha nekilátunk a keresésnek, Merlin - nézett sokatmondóan a mágusra a gyógyító. - Őfelsége nem maradhat sokáig így.
- Tudom! Te szólj Uthernek és a lovagoknak, hogy Arthur reggel kilovagolt, valami sürgős ügyben, nem tudjuk, hogy hova! Én szétnézek! – megfogta Arthurt, és átette egy kisebb asztalra, ahonnan nem tud elmászkálni. – Te maradj itt, kérlek! Eszegess – tett mellé egy nagyobb darab kenyeret.
Arthur felvonta a szemöldökét, miután Gaius bólintva kiment a szobából.

- Nem gondoltad komolyan, igaz? - nézett körbe a kis asztalon, amin néhány üvegcsén kívül csak a darab kenyér volt, ami nagyjából akkora volt, mint ő... Innen sehová sem tudott menni. Bizalmatlanul méregette a kenyeret.
- Persze, soha nem talállak meg, ha elkószálsz a kastélyban! – mondta Merlin, majd ott is hagyta. A szobájában nyomban felnyitotta a könyvet és keresgélni kezdett…

Arthur morcosan nézett utána. Nem várhatták el tőle, hogy tétlenül üljön, és amúgy is kíváncsi volt, Merlin mit időzik ennyit a szobájában, hiszen nem volt ott más, csak néhány szétszórt ruha… Evett néhány morzsányit a kenyérből, amitől kicsit lenyugodott, de nyomban keresni kezdte a módját, hogy lejuthasson az asztalról.

Merlin tehetetlenül lapozgatta a könyvet. Talált néhány varázslatot, de ahhoz Arthurnak aludnia kellene, és amúgy sem szeretett kísérletezgetni, főleg nem a hercegen.
Jó egy óra múlva lépett csak vissza a szobába.

Az asztal azonban üresen állt. Arthurnak időközben sikerült lemásznia róla, és már majdnem felért a lépcső tetejére, mikor Merlin kijött a szobából. Csak kis híján múlt, hogy ne lépjen rá, a hercegnek sikerült idejében félrevetődnie. Nem tudta, hogy örüljön-e neki, hogy a fiú nem vette észre, hogy ott van, mindenesetre leült a fok szélére, és onnan figyelte, mit csinál Merlin.

Merlin elsápadt és idegesen beharapta az alsó ajkát, majd lehajolt, hogy körbenézzen.
- Arthur! Ne szórakozz, ez nem vicces! Gyere elő! – benézett a szekrény alá, majd tovább a szék környékét.
A herceg felkelt, és némán megmászta az utolsó lépcsőfokot is, kárörvendően nézte Merlint. Úgy gondolta, ezek után ennyi neki is kijár. Letelepedett a lépcső szélén az árnyékban, és önelégülten elvigyorodott.
Merlin idegesen keresgélt a szobában és egyfolytában Arthurt szólongatta.
- Átkozott szófogadatlan bugris! – szitkozódott, hogy palástolja aggodalmát. – Miért nem lehet egyszer azt csinálni, amit kérek? Túl szép lenne, ha minden működne! – a bejárati ajtóra pillantott, és elsápadt. Eddig fel sem tűnt neki, hogy mekkora rések vannak a lenti részen. Lehasalt és kinézett az egyiken, majd a tenyerével megmérte… Arthur tökéletesen kifért a mostani méretében. – Hogy nőttél volna meg, amikor épp a lyukban voltál – duzzogott.
- Mindent hallok ám! - kiáltott rá Arthur, amilyen hangosan csak tudott. Ezt igazán nem hagyhatta szó nélkül. Leugrált a lépcsőn, és elindult Merlin felé. - Mégis hová mentem volna, idióta? - morgott.

Merlin meglepetten fordult meg, majd megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és egyszerre mérges is lett.
- Tudom is én! Önfejű majom vagy, oda mész, ahova akarsz! Soha nem hallgatsz senkire!
- Mit vártál, hogy elücsörgök egy asztal tetején, amíg te a szobádban henyélsz? - nézett rá mérgesen. - Ugyan már!
- Henyélek… pff! Hát persze! – felkelt a földről és leporolta magát. Arthur nyilván nem látta mit csinált, különben már dühöngene, ettől függetlenül jobb lesz, ha odafigyel.
- Miért, mi mást csináltál a szobádban ennyi ideig? - morgolódott tovább. - Azt hittem, csak felmész valamiért, igazán türelmes voltam!
- Nem számít, Arthur! A lényeg, hogy egyelőre nincs megoldás, szóval valamit kell veled kezdeni – végigmérte a földön álló herceget. Két nagyobb lepkeszárnnyal és ragyásabb orral elment volna a tündérek közé.
Arthur megforgatta a szemét.
- Merlin, ajánlom, hogy gyorsan találj ki valamit, mert nem szándékozom sokáig így maradni - mondta kicsit kétségbe esve, ahogy felnézett Merlinre. Mindig is a fekete hajú fiú volt a magasabb, de ez most különösen zavarta.
- Gyanítom, hogy mágiával lettél ennyire kicsi – hajolt le, és letette elé a tenyerét. – Gyere, ne a földön mászkálj, még a végén elkap egy macska.
- Nincsenek is errefelé macskák! - morgott a herceg, de azért inkább felmászott Merlin tenyerére, nem akarta, hogy újból zsebre vágják. - Kell rá legyen mód, hogy visszafordítsuk a varázslatot, talán meg kellene keresnünk a varázslót.
Merlin fentebb emelte, és érdeklődve figyelte a tenyerén a herceget.
- Jó, tegyük fel, hogy megtaláljuk. Mit mondanál neki?
Arthur elég furán nézett Merlinre.
- Hogy mit mondanék? Ne legyél már ennyire idióta! Ha van egy varázsló a kastélyban, el kell kapnunk, mielőtt nagyobb baj történne - mondta komolyan
- Persze! Biztos minden gonosz varázsló azzal támad, hogy apróvá teszi az ellenfelét, hátha elkapja egy patkány, vagy egy méretesebb pók…
- Igazad van, biztos szórakozásból csinálta! - vágta rá ingerülten a herceg. Csak most kezdett el belegondolni a részletekbe. - Valahogyan értesítenünk kell apámat, lehet, hogy veszélyben van.
- De lehetett véletlen is… ne aggódj, a királynak rengeteg testőre van! Nincs veszély!
- Véletlen? - vonta fel a szemöldökét. - Merlin, ne nevettess! Miféle varázsló változtatna engem véletlenül ilyen kicsivé?
- Nem tudom! Azt kell kitalálnunk, hogy mivel védd meg magad! – körbenézett, majd elé tolt egy kisebb kést, bár az így is akkora volt, mint Arthur. – Ajaj, ez nem lesz jó.
- Inkább azt találjuk ki, hogyan változzak vissza, és akkor megteszi a kardom is - méregette a kést. Ahogy elnézte, talán épp hogy fel bírta volna emelni.

Merlin tovább nézelődött, majd elvigyorodott és felé nyújtott egy tűt.
- Tessék! Íme, a hősök kardja!
Arthur karba fonta a kezét.
- Nincs szükségem ilyesmire, még csak nem is éles! - mondta morcosan.
Merlin letette Arthurt az asztalra, majd ő is leült és ráfeküdt az asztal lapjára úgy figyelte a furcsa apróságot. Különös volt így látni a herceget.
- Akkor kénytelen leszel velem maradni.
Arthur azonnal kinyújtotta a kezét a tű felé.
- Add csak ide, legalább jó lesz beleszúrni az ujjadba, ha megint zsebre merészelsz tenni.
- Szükséges lépés volt, te buta – adta a kezébe. – Azért csak óvatosan!
Arthur alaposan megvizsgálta a tárgyat, elég jónak tűnt, hogy kardnak használja, bár csak szúrni tudott vele.
- Mi ez egyáltalán? - forgatta meg a kezében.
Merlin felvonta a szemöldökét.
- Nos… Arthur. Te tényleg teljesen tökkel ütött vagy.
Arthur megmarkolta a tűt, és Merlin felé tartotta.
- Idióta! Már miért lennék az, herceg vagyok, nem gyógyító. Semmi közöm nincs Gaius holmijához.
- Arthur ez egy tű, ilyenekkel varrják meg a ruhákat! Hibbant vagy – bökte meg a fejét.
Arthur bosszankodva Merlin ujjába szúrta a tűt, bár egyáltalán nem teljes erejéből.
- Ne bökdöss! - szólt rá erélyesen. - Honnan kéne tudnom ilyeneket, nem én varrom a ruhákat.
Merlin elrántotta a kezét.
- Óvatosan! – ült inkább fel rendesen, mielőtt Arthur az arcát is megcélozná.
- Ne legyél már ennyire kislány, Merlin! - A herceg az övébe szúrta a tűt, aztán letelepedett. - Komolyan megkereshetnénk azt a varázslót. Nekem dolgom van, nem maradhatok ekkora.
Merlin szélesen elvigyorodott.
- Miféle dolgod? Megkeresem neked a varázslót!
- Már most is vadászaton kellene lennem - morgott. - De jobb lenne, ha szólnál a lovagoknak, hogy van egy mágus a kastélyban, ők alaposabb munkát végeznek nálad. Amúgy is még le kell pucolnod a csizmámat.
- Tényleg hihetetlenül fontos a vadászat… és a csizmádat tegnap pucoltam, jelenleg pedig mezítláb vagy – mérte végig szemtelenül.
- Akkor pucold le újból, a páncélommal együtt, a keresést pedig bízd a lovagokra - vágta rá parancsoló hangnemben.
Merlin sóhajtott.
- Úgysem találnak semmit – mormogott, majd felkelt. –Te addig mit csinálsz?
- Azt hiszem, legjobb lesz, ha veled tartok. Legalább nem tudsz kibújni a munka alól - mondta sunyi mosollyal az arcán. Igazából csak aggódott Merlinért, kinézte belőle, hogy egyedül kezdené el megkeresni a mágust, és ezt legkevésbé sem akarta.
- Persze! Aztán egész nap tűvel bökdösöd a hátsóm, hogy dolgozzak? – forgatta meg a szemét, de azért Arthur elé letette a tenyerét. Ő is nyugodtabb, ha a herceg mellette van.
- Ha rendesen végeznéd a munkád, eszembe se jutna ilyesmi - mászott be a kezébe, figyelve, hogy a tűvel véletlenül se szúrja meg a fiút. - Amíg ekkora maradok, legalább az ivót elkerülöd.

- Pedig lehet, hogy éppen az ivóban kellene keresni azt a mágust! – szólt vissza kissé ingerülten, majd elindult, hogy szóljon a lovagoknak.
- Az ivóban? - vonta fel a szemöldökét a herceg. - Elég furcsa az észjárásod, Merlin, mit keresne egy varázsló az ivóban?
- Bort – vágta rá, majd inkább zsebre tette. Nehéz lesz kutatni, ha Arthur vele van végig. Kénytelen lesz tényleg dolgozni…
- Mit művelsz? - kérdezte felháborodva a herceg, ahogy ismét a zsebben végezte. Elég kellemetlenül érezte magát odabent. - Azonnal vegyél ki innen, Merlin, ez parancs!
A mágus benyúlt, de megszúrta a kezét a tűvel. Sziszegve emelte ki Arthurt.
- A tenyeremen akarsz utazni?
Arthur gyorsan körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem látja őket.
- Akárhol máshol, csak ne a zsebedben - mondta mérgesen.
- Akkor hova tegyelek? Nem akarom, hogy mindenki lásson! – Merlin gondolkozott, majd a sáljára pillantott. – Itt jobb?
Arthur végigmérte Merlint, aztán bólintott.
- Azt hiszem, ez lesz a legjobb megoldás - mondta kicsit bosszúsan. Ahogy Merlin felemelte a sáljához, a herceg kissé bizonytalanul elhelyezkedett, de mindenképpen kényelmesebben érezte magát ott, mint a zsebben. A tűt ki kellett húzni az övéből, de fel tudott ülni Merlin kulcscsontjára, és a sál is egész jól eltakarta.

Merlin picit mozgatta a fejét, fura volt, hogy egy apró Arthur üldögéljen a nyakánál.
- Akkor a lovagok, aztán a munka, igaz? – motyogta, majd elindult lefelé.
Arthur próbált megkapaszkodni, ahogy Merlin megmozdult. Azt hitte könnyű lesz megtartania magát, de tévednie kellett. Végül sikerült valahogy úgy elhelyezkednie, hogy nagyjából biztonságosan üljön.
- Ne tegyél semmi hirtelen mozdulatot - szólt rá Merlinre, aztán egy pillanatra elgondolkozott - Talán mára mégis felmentést adok a munka alól - mondta nagylelkűen. - Halálra unnám magam, amíg te dolgozol.

Merlin próbált óvatosan lépegetni, ami elég furcsa volt tőle. Hamar leért a lovagokhoz.
- Sir Leon! Arthur üzent nektek! – szólt oda a férfinek.
- Merlin, ti még nem mentetek el vadászni? - fordult felé Leon. - Mit üzent Őfelsége?
- Nem, Arthurnak dolga volt… nos khm… azt mondta, hogy valószínűleg van egy mágus a kastélyban, és arra kért titeket, hogy kutassatok utána – mondta lassan, és gyorsan végiggondolta, hogy hova is tette a varázskönyvét.
- Egy mágus? - vonta fel a szemöldökét a lovag, de aztán rögtön bólintott. - Ha ez a herceg parancsa, átkutatjuk a várat. De mégis mi dolga akadt?
- Nem tudom, csak elsietett, majd ő biztosan elmondja nektek – vigyorodott el Merlin. – Ha nem haragszotok, én most megyek is! – biccentett még, majd elsietett. A könyvét biztos helyre el kellett tennie.
Leon még mosolyogva biccentett neki, aztán a lovagokhoz fordult, hogy megszervezze a kutatást.

- Merlin, most meg hová mész? - kérdezte Arthur. Bár a sál eltakarta őt a kíváncsi tekintetek elől, de így ő sem látott szinte semmit.
- Vissza, hátha Gaius talált valamit – mondta sietve a mágus. Amint megérkeztek sálastul letette Arthur az asztalra és felment a szobába, hogy elrejtse a padló alá a könyvét. Túlságosan felzaklatta a véletlenszerű varázslat, figyelmesebbnek kellene lennie. Amint eltette már újra lent is volt Arthurnál.

Arthur bosszankodva nézett Merlinre, ahogy visszajött.
- Mit rejtegetsz a szobádban? - kérdezte kicsit sértetten. Úgy tűnt a fiú valamiért nagyon nem akarja, hogy ő is feljusson az említett helyiségbe.
Merlin leült vissza mellé. Túlságosan zaklatta, hogy nem direkt varázsolt… ha Arthur jobban felbosszantja, akkor reggelre meghalt volna? Aggódva meredt a pici hercegre, amikor rájött, hogy hozzá beszél.
- Tessék?
Arthurnak már a nyelvén volt a válasz, de Merlin aggódó tekintetét látva kicsit megenyhült.
- Csak azt kérdeztem, mit rejtegetsz a szobádban - vont vállat.
- Semmit, csak rendet raktam! Ha a lovagok körbenéznek, ne legyenek elől az alsóim… - vágta ki magát gyorsan.
Arthur láthatóan bevette a magyarázatot, gúnyos félmosoly jelent meg az arcán.
- Eddig egyáltalán nem zavart az ilyesmi.
Merlin megkönnyebbült, ez könnyen ment.
- Megváltoztam, veled ellentétben.
- Nekem nem kell a rendre figyelnem, különben nem maradna dolgod. Legalább megtanultad, mire való a szekrény.
- Nem tőled tanultam… - vette vissza a sálját az asztalról, és a nyakába tette. – Megkeresem Gaiust, addig bírd ki valahogy.
Arthur kelletlenül bólintott. Az asztal legalább stabil volt Merlin nyakával ellentétben, viszont nem szívesen maradt most egyedül, semmihez sem tudott kezdeni.
- Siessetek vissza!