3. fejezet - Merlinnek nincs humorérzéke

Arthur abban a pillanatban ébredt fel, hogy a mágia hatása megszűnt. Ismét csalódással töltötte el, hogy még mindig apró, de ahogy gyorsan körbenézett, kicsit sikerült megnyugodnia, Merlin még életben volt. Viszont elég erős magyarázattal tartozott neki, és nem volt az a türelmes fajta.
- Merlin! - kászálódott fel, és kimászott a párnák közül, a fiú felé véve az irányt. - Merlin! - szólt rá mérgesen.
Merlin álmában mocorgott, majd a másik oldalára fordult, így most az arca Arthur felé volt. Viszont nem ébredt fel, csak valamit mormogott.
A hercegnek nem volt ínyére megvárni, amíg magától felébred, erősen Merlin arcára taposott.
- Ébresztő, Merlin!
A mágus hessegető mozdulatot tett, kezével elkapva Arthurt, majd zavartan nyitotta ki a szemeit.
- Hm… mi az?
- Hé, eressz el! - mordult rá a herceg. - Mi a fene történt? Hogy kerültünk ide vissza? Mit képzelsz, egyedül akartál szembeszállni azzal a fenevaddal?! Teljesen elment az eszed?
Merlin gyorsan elengedte. Egy dühöngő mini hercegre ébredni nem volt kellemes.
- Dehogy akartam egyedül szembe szállni vele. Csak gyorsan le akartam ellenőrizni, hogy, hogy haladnak a lovagok, aztán eszembe jutott, hogy a szobádban talán találok neked egy kényelmes takarót éjszakára, az a valami meg betörte az ablakot…
- Ne nézz teljesen ostobának, akkor mit karattyoltál arról, hogy Gaiustól tanultál az ilyen varázslényekről, mielőtt itt akartál hagyni, mi? És hogy kerültünk egyáltalán ide vissza, mi?
- Segíteni akartam Leonéknak – magyarázta, és próbált nem elsápadni. – Te meg elaludtál a zsebemben, szóval visszahoztalak…
Arthur megrázta a fejét, és gyanakodva nézte Merlint.
- Nem aludtam el, egy csata közepén voltunk! - erősködött. - Látni nem láttam semmit, de hallottam, hogy bejön a szörny.
- Be is jött. - Merlin nagyot sóhajtott. – Elkapta a karom, de valahogy sikerült az ablak felé terelni. Kiesett…
Arthur felvonta a szemöldökét.
- Kiesett... és én csak úgy elaludtam?
Tökéletesen idiótán hangzott az egész történet, de jobbat nem tudott.
- Pontosan.

Arthur egy percig nem szólalt meg. Merlin minek hazudna neki? Ennek mégsem volt semmi értelme. Még tisztán emlékezett, hogy milyen hirtelen jött az álom. Talán az sem véletlen, hogy éppen most ilyen kicsi.
- Én mondom neked, itt valami nagyon nem stimmel - mondta végül elgondolkozva.
- Igen, és én tudom is, hogy mi az. Nem hagysz aludni - mormogta, és lehunyta a szemeit.
Arthur morgott még valamit, Merlin nem tűnt nagy segítségnek, Gaiusszal kellett beszélnie. Inkább hagyta is a fiút, látta a kötést a karján. Lekászálódott az ágyról, aztán kiment Merlin szobájából, és remélte, hogy a gyógyítót kint találja.

Gaius el volt foglalva a főzögetéssel. Merlinnek készített egy bájitalt, ami megelőzi az esetleges fertőzéseket. Sosem lehet tudni, mit rágott egy szörny mielőtt fogait a mágus karjába mélyesztette.
Arthur leugrált a lépcsőn.
- Gaius! - kiáltotta, hogy felhívja magára a figyelmet.
Az öreg meglepetten nézett le rá.
- Felség! Látom, felébredtél! Nem sérültél meg?
Arthur megrázta a fejét.
- Nem, de beszélnünk kell - mondta komolyan, de nem folytatta, nem találta a megfelelő szavakat.
Gaius kissé zavarban volt, hogy Arthur ennyire pici, leült az egyik székre, és úgy figyelte a herceget.
- Miről lenne szó?
Arthur még egy kicsit ácsorgott, csak azután szólalt meg.
- Nem tudom, Gaius, valami nem stimmel itt. Túl sok a mágia. Amit pedig Merlin mesélt, hogy az a lény csak kiesett az ablakon... Talán az sem véletlen, hogy pont akkor voltam ekkora, amikor ez a lény támadt. Ráadásul nem szoktam a csata közepén elaludni - tette hozzá felháborodva.
- Igen, ezt én is furcsállottam. Talán ebben az apró testben fáradékonyabb vagy – vélte. Arthur felvetéseire viszont nem tudott reagálni.
- Egyáltalán nem voltam fáradt! Gaius, ez az egész annyira... - Egy pillanatra megállt, csak sikertelenül kereste a megfelelő szót. - Nem értek semmit - mondta csendesen.
Gaius elkomorodott.
- Mit nem értesz, Felség? Ilyen szörnyek gyakran támadnak Camelotra. Téged is gyakran eltalál valami, és Merlint se először kell ápolni.
Arthur morgott valamit az orra alatt, mielőtt folytatta.
- Merlin azt mondta, hogy ért a varázslényekhez. Hogy képzelte, hogy egyedül végezhet vele, és te hogy engedhetted el? Meg is hallhatott volna.
- Tényleg ért hozzájuk – mondta Gaius halkan, és valamiért úgy érezte, hogy a herceg aggódott a mágusért. – Régi könyveket szokott tanulmányozni, általában gyorsan rájön, hogy melyiknek hol a gyenge pontja. Nem lett komoly baja, reggelre kialussza.
Arthur felvonta a szemöldökét, de Gaius szavaira kicsit megnyugodott.
- Merlin? - kérdezte hitetlenkedve. - Erről én eddig miért nem tudtam? Legalább valahol hasznát vehetnénk, és azt is eltitkolja?
Gaius nagyon megfontolta, hogy mit mondjon.
- Felség, a tény, hogy ért a varázslényekhez, kapcsolódik a mágiához. Az apád nem biztos, hogy jó szemmel nézi az ilyen ismereteket.
Arthur egy pillanatra elgondolkozott. Még ha a legkevesebb köze is volt ennek az egésznek a mágiához, nem szabadott, hogy az apja tudomást szerezzen róla, ebben Gaiusnak igaza volt.
- Nekem azért elmondhatta volna - mondta kicsit sértetten. - Ha felébred, majd beszélek vele, de apám nem fogja megtudni.
- Ezt most úgyis meg kell innia – rázta fel a kis üveget a gyógyító, majd visszaindult Merlin szobájába.

Arthur futva követte, még így is nehéz volt lépést tartania a gyógyítóval, és, mire felért a lépcső tetejére, Merlin már ki is itta az üvegcse tartalmát.

Merlin félkómásan is Arthurt kereste, majd kérdőn meredt a gyógyítóra.
- Hova lett megint az a törpe herceg?
Gaiusnak válaszolnia sem kellett, mert Arthur meghallotta Merlin szavait.
- Nem vagyok törpe, világos? - fújtatott, és felmászott a takarón az ágy szélére.
Merlin megnyugodva szusszant, sérült kezét a mellkasára tette, mielőtt ráfeküdne.
- Ne szökdöss már el! Kezdem érteni, mit érzett a király, amikor kicsi voltál.
Arthur a szemét forgatta, közben Gaius kiment a szobából.
- Nem fogok itt ülni, hogy nézzem, ahogy alszol, van jobb dolgom is. - A herceg elkomorodott. - És beszélnünk kell, Gaius elmondott mindent.

Merlin szeméből azonnal kiröppent az álom, és halottsápadt lett. Gaius? Mindent? Ez teljességgel elképzelhetetlen volt, de Arthur túl komoly képet vágott…
- I-i-igen? – kérdezte, és próbálta megőrizni a nyugalmát.
A herceg bólintott.
- Miért nem mondtad el? - kérdezte felháborodva. - Tudom, hogy nem jó, ha apám fülébe jut, már így se kedvel téged túlságosan, de bennem megbízhattál volna!
Merlin meglepődött, nem ilyen reakcióra számított.
- Azt gondoltam, hogy jobban kiakadsz…
- Ugyan már! Legalább végre a hasznodat vesszük. De mégis mióta csinálod ezt az egészet?
- Eddig is hasznomat vetted, csak nem tudtál róla – mormogta kissé sértetten. – És, amúgy elég régóta. Mondjuk úgy, hogy a véremben van.
- Ezért kellett volna elmondanod, idióta. Gaius említette, hogy hamar rájössz dolgokra. - Még mindig hitetlenkedve figyelte Merlint. - De mikor van neked időd azokat a könyveket bújni?
- Esténként néha - mondta, bár elbizonytalanodott. Lehet, hogy nem is ugyanarról beszélnek. – Szóval akkor nem haragszol?
- Haragszom, amiért nem szóltál hamarabb, de légy óvatos továbbra is, nehogy apám fülébe jusson. Tudod, hogyan reagál mindenre, ami a mágiával kapcsolatos, még akkor is, ha csak tanulmányozod ezeket a lényeket, vagy mit csinálsz pontosan... És ha meghallom, hogy a kelleténél jobban beleélted magad a témába, magam tekerem ki a nyakadat.
Merlin majdnem megszólalt, hogy „akár kezdheted is”, de még időben a nyelvére harapott. Túl szép lett volna, ha Arthur az igazat tudja meg. A teljes igazságot. A csalódottságot nem igazán tudta leszedni az arcáról, de igyekezett jó képet vágni a dologhoz.
- Tudom, hogy reagál – mondta lassan. – Óvatos leszek.
Arthur kicsit megkönnyebbülten bólintott. Egyáltalán nem volt ínyére a dolog, magának is nehezen vallotta be, de féltette Merlint. Még így is, hogy nem volt túl veszélyes, amit csinált, ezért igazán még halálra sem ítélhették, bár az apja teljesen elfogult volt. Idegesen fészkelődni kezdett.
- Talán az lenne a legjobb, ha teljesen felhagynál a dologgal - mondta komolyan. - Túl veszélyes egy magadfajtának. Hogyan tartottad egyáltalán eddig titokban?
- Amint látod, ügyesen titkolózok – mondta halkan. – Nem szeretném abbahagyni, Arthur – mondta őszintén. – Ez az életem, ez vagyok én.
Arthur, még mindig kissé feszülten, végigmérte őt. Nem volt olyan nagy dolog az egész, mégis aggódott. Ebből bármi balul sülhet el. De Merlin őszintének tűnt, ráadásul, ahogy ismerte, úgysem hagyta volna abba, akkor legalább tudjon róla, hogy mit csinál, úgy jobban meg tudja védeni. Lassan bólintott.
- De ígérd meg, hogyha megint bármi ilyesmi van, én leszek az első, akinek szólsz - mondta komolyan.
Merlin lehunyta a szemeit, most valahogy egyszerű lett volna kibökni, de még nem volt itt az ideje, a sárkány is figyelmeztette.
- Ígérem, Arthur, hogy ha bármi újdonság történik, te leszel az első, aki tudomást szerez róla – mondta végül lassan.
Arthur ismét bólintott. Csak remélni tudta, hogy ezúttal Merlin hallgatni is fog rá.
- Rendben van. - Ahogy ezt tisztázták, az aggodalmán kezdett felül kerekedni a kíváncsisága. Bár még mindig haragudott, és nem is igazán tudta elhinni ezt Merlinről, de meg kellett kérdeznie. - Eddig mégis milyen lényekkel végeztél a tudtomon kívül?

Merlin zavarba jött, majd felnézett Arthurra, és szemtelenül elmosolyodott.
- Miért árulnám el?
Arthur elővette a lehető legcsúnyább tekintetét.
- Parancsolom, hogy áruld el!
Merlin viszont megmakacsolta magát.
- Arthur, vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tudsz. Amúgy is fáj a karom, álmos is vagyok.
Arthur azonban csak még kíváncsibb lett.
- Ha nem mondod el, egy hétig ki sem jössz az istállóból!
- Oda is kötözhetsz – ásított nagyot Merlin. Gaius gyógyfőzete teljesen elnyomta. – Jó éjszakát, Felség.
- Merlin! - szólt rá bosszankodva Arthur. Abban biztos volt, hogy ha Merlin most elalszik, akkor valóban beváltja a fenyegetését. - Ne merészelj most aludni!
- Nehéz, amikor itt sipítasz a fülembe – nyitotta ki nehézkesen a szemeit. – Mit akarsz tudni?
Arthur vállat vont, a megjegyzést most csak elengedte a füle mellett.
- Mindent.
Merlin felkönyökölt.
- Csak azért áruljam el, mert kíváncsi vagy?
A herceg felvonta a szemöldökét.
- Merlin, mostanáig titkolóztál előttem, jogom van tudni!
- Persze, hogy jogod van! – forgatta meg a szemét Merlin. – Igazából mágus vagyok, és egyfolytában megmentem a bőröd, nem csak a varázslényektől, hanem boszorkányoktól, átkoktól, meg mindenféle szemét bérgyilkostól…
- És, ahogy elnézem, igen jól végzed a dolgod - mondta gúnyosan, ahogy végignézett magán. - Te meg a mágia! Lehet, hogy kiábrándítalak, de nincs túl jó humorod. Az igazságra vagyok kíváncsi, nem pedig gyerekes tréfákra.
- Kiábrándítottál! – sóhajtott Merlin. – Járt már erre néhány lény. Koboldok, tündérek… Hamar felfedezem a jelenlétüket, és ha jól emlékszel, a trollt is én buktattam le.

Arthur bólintott, a trollra jól emlékezett, és kicsit el is húzta a száját.
- Úgy mondod, mintha mindennapos lenne az ilyesmi.
- Elég gyakori, de azért vannak hosszabb kihagyások. Olyankor csak arra kell koncentrálnom, hogy ne ritkítsd meg túlságosan a vadállományt.
Arthur a szemét forgatta.
- Inkább arra, hogy hogyan lógj meg a munka alól, nem?
- Nem szoktam lógni – fordult a hasára, és álmosan Arthurra pislogott. – Nem akarsz pihenni? Már lement a nap…
- Azt akarod, hogy itt maradjak éjszakára? Még a végén rám feküdnél.
Merlin felkönyökölt.
- Hol máshol aludnál? Azért raktam ott azt körbe párnával, hogy ne feküdjek rád – bökött a kialakított kis kuckóra. – De lent is van még egy szabad ágy, ha ott neked jobb.
- Akkor már inkább itt maradok, párszor volt szerencsém hallani, hogy Gaius milyen rettenetesen horkol - felelte a herceg a párnákra pillantva. Tényleg elég biztonságosnak tűnt.
- Nem mocorgok álmomban – mondta a mágus, majd segített Arthurnak, hogy bemásszon a helyére. – Itt a tű, megbökhetsz, ha túl közel fekszek.
Arthur bólintott. Tudta, hogyha egyszer elalszik, nehezen ébred majd fel, de a biztonság kedvéért maga mellé tette a tűt. Szokatlan helyzet volt, még sosem aludt mással egy ágyban, és nem gondolta, hogy Merlin lesz az első...
- Rendben van. De holnap reggel addig ne költs fel, amíg nem érsz ide a reggelivel.
Merlin Arthurt figyelte, álmos volt, és igyekezett arra koncentrálni, hogy Arthurt elképzelte újra emberi méretben. Hátha ez segít.
A herceg viszont még akkor is kicsi volt, amikor elnyomta az álom.

Arthur kényelmesen elhelyezkedett, de nem jött rögtön álom a szemére. Sok dolog foglalkoztatta, ez az újdonság Merlinről nem hagyta nyugodni. Nem sokkal éjfél után megint abban a reményben aludt el, hogy mikor reggel felébred, minden újból a normális lesz.

Merlin csak reggel kezdett álmában mocorogni, és veszélyesen közel helyezkedett Arthurhoz, viszont egyelőre nem ébredt fel, valahogy nem érezte azt a sürgető kényszert, hogy fusson a herceg szobájába, amit általában minden reggel.

A herceg ennél fogva korábban ébredt, mint ő. Felült, és hatalmasat ásítva nyújtózott egyet, mielőtt körbenézett. Még mindig apró volt, és Merlin arca elég közel került hozzá. Álmosan felemelte a tűt, és megbökte vele a mágust.
- Merlin! Hol a reggelim?
Merlin felnyögött, és fájdalmas fintorral felült, kezével az arcát dörzsölgette.
- Aljas, szemét, elkényeztetett királypalánta – mormogta.
- Hallak, Merlin! - mordult rá Arthur. – És, ha jól emlékszem, nem mentettelek fel a szolgálataid alól.
- Jól van – A mágus még mindig a szemét dörzsölte, majd felkelt, és botladozva, kócosan indult lefelé.
Arthur morcosan figyelte. Megszokta, hogy Merlin idióta vigyorral az arcán ébreszti, eszébe sem jutott, hogy ő is álmos lehet reggelente.

A mágus lent gyorsan megmosta az arcát, tűszúrásra ébredni igen kellemetlen volt, próbálta összekapni magát. Volt még az előző esti húsból, így azt tett egy tányérra, mellé egy pici gyümölcsöt. Legalább Arthur nem evett most vészesen sokat, kellemetlen lett volna a konyhára menni, hogy az itthon sem levő herceg reggelijét elkérje.
Visszament a szobába, most már egy fokkal jobb kedve volt, de Arthur még mindig apróságnak bizonyult.
- Jó étvágyat – tette le elé a méretes tányért vigyorogva.
Arthur alaposan végigmérte Merlint, ezt a mosolyt hiányolta. Biccentett neki köszönetképpen, aztán enni kezdett, már tényleg éhes volt.
- Hogy van a karod?
Merlin picit megmozgatta a karját, de már nem volt vészes.
- Nem fogom túlerőltetni ma, és akkor nem lesz semmi gond.
A herceg erre láthatóan megkönnyebbült, de nem tette szóvá.
- A lovagok, gondolom, nem találták meg a mágust, különben már normális méretű lennék - mondta elgondolkozva. - Gaius is említett valami főzetet, ami segíthet.
- Segítesz neki megfőzni? Addig körbenézek a kastélyban, hátha mégis találtak valamit! Mit szólsz?
- Kétlem, hogy bármiben tudnék neki segíteni, ezt te sem gondolhatod komolyan...
- Elszórakoztatod a hősi történeteiddel – kuncogott Merlin, majd kicsit rendbe szedte a haját is, mielőtt a nyakára kanyarintotta a sálját. – Teszek egy kört, egyél nyugodtan – mondta, és már ott is hagyta, mielőtt akadékoskodna.

Arthur felháborodva nézett utána. Merlin folyton engedetlenkedett, de nem szokta így semmibe venni, ez rosszul esett neki. Biztos volt benne, hogy amint visszanyeri a normális méreteit, Merlin még megkeserüli ezt a néhány napot.
Gyorsan megreggelizett, aztán leugrált Gaiushoz a lépcsőn.

Merlin egyenesen Arthur szobájába rohant, itt most biztosan nem fogja senki sem zavarni. Letette a herceg felsőjét a padlóra, és erősen koncentrált, majd mágiával megpróbálta összezsugorítani. Először teljesen eredménytelen volt, ő pedig egyre feszültebb lett. Utána próbált megnyugodni, és megint próbálkozott, ha nem is teljesen, de legalább fele méretre sikerült összenyomnia a felsőt. Megnyugodva sóhajtott, nem is rossz.

Arthur felmászott egy asztalra, hogy felhívja magára Gaius figyelmét. Már kezdett elege lenni ebből, ha pár napot még így kell eltöltenie, biztos volt benne, hogy beleőrül a semmittevésbe.
- Jó reggelt, Gaius - köszönt.
- Jó reggelt, Felség. Jól aludtál? – kérdezte kedvesen a gyógyító.
- Jól. Csak zavar, hogy még mindig ekkora vagyok. Kitaláltad már, milyen főzet használna?
- Egyelőre nem nagyon. Mágia ellen nehéz főzetet alkalmazni.

Merlin tovább próbálkozott, az inget először egészen picire zsugorította, majd nehézkesen, de sikerült visszavarázsolnia az eredeti méretébe. Elfáradt, de iszonyatosan boldog volt. Rohanva ment vissza Gaiushoz, de elsápadt, amikor a folyosón bekanyarodva a királyt látta belépni.

Uther nem kopogott, csak benyitott.
- Gaius! Lenne egy kis feladat a számodra – kezdte, majd megtorpant, és az asztalon álldogáló Arthurra pillantott…
Arthurnak nem maradt ideje elbújni, egészen elsápadt, de nem tudott megszólalni. Gaius is hamar felmérte, hogy mi a helyzet.
- Felség - mondta zavartan.
Uther döbbenten figyelt, Merlin közben eloldalgott másfele a folyosón. Ebből most inkább kimarad…
- Mi a fene folyik itt? Arthur!
- Apám... - szólt zavartan a herceg, és vér szökött az arcába. Uther volt a legutolsó, aki előtt így akart megmutatkozni. - Nem tudjuk, mi történt, de már keressük a megoldást.
- A szolgád hazudott! Azt mondta, hogy elmentél! – morgott a férfi. – Mágia? Ki a tettes?
- Én utasítottam, hogy így tegyen - mondta gyorsan. - Még nem találtuk meg, de a lovagokat már elküldtem, hogy kutassák át a kastélyt.
- Nem érdekel, ki utasította! Én vagyok a király! – morgott Uther, bár közelebb nem lépett. – Hogyan történhetett meg ilyesmi?
- Nem tudjuk, Felség, de van rá mód, hogy visszafordítsuk. Éppen egy főzetet készítek, ami segíthet - szólt közbe Gaius.
- Igyekezz! – mondta dühösen. – Arthur a trónörökös, nem maradhat így, és nem is láthatják így! Azonnal szólnotok kellett volna!
- Sajnálom, Felség, csak nem akartuk, hogy aggódj. Néhány órán belül készen is leszek, utána még kell egy kis idő, mire a főzet hatni kezd, de legjobb reményeim szerint holnap reggelre már minden rendben lesz.
- Remélem is! – mondta Uther, nem igazán festett úgy, mint aki megenyhült. – A szolgádat küldd hozzám, ha látod – mondta még Arthurnak –, és ne mutatkozz sehol így, nem akarom, hogy híre menjen.
- Nem mutatkozok - bólintott a herceg -, de apám, Merlin nem akart rosszat, kérlek, most az egyszer nézd el neki.
- Én vagyok a király! Nekem nem hazudhat senki, akkor sem, ha te kérted rá! – mondta dühösen, majd elment.

Arthur még fújtatott egy kicsit, míg Gaius munkához látott.
- Miért kellett pont most bejönnie?
- Nem tudom, de talán jobb, hogy Merlin nem volt most itt.
Arthur dühösen fújtatott.
- Remélem, tényleg használni fog ez a főzet, ez az utolsó esélyünk. Mit mondok apámnak, ha ekkora maradok? - kérdezte kétségbeesve.
- Megalapíthatod mini-Camelotot az egereknek. Szerintem imádnának – lépett be Merlin vigyorogva.
Arthur mérgesen nézett rá.
- Ez most nem az a pillanat, Merlin. Apám észrevett...
- Rájöttem, a folyosón voltam, de engem nem vett észre. Egyelőre nem óhajtok rácsok mögé ülni – húzta el a száját. Sejtette, hogy a király nem lesz elnéző vele, ha elkapja.
- Pedig hívatott. Ha nem akarsz még nagyobb bajba kerülni, talán jobb, ha még nap vége előtt felkeresed.
Merlin elsápadt, majd sóhajtott.
- Jól van, de előbb ebédet csinálunk!
Arthur morgott még az orra alatt, és leült az asztalon. Gaius közben folytatta a főzet keverését, és jelentőségteljesen Merlinre pillantott.
- Azt most rád bízom, mert a hercegnek minél hamarabb vissza kell változnia. Ha holnapra nem sikerül, a király rettentő dühös lesz.
- Sikerülni fog – mondta lassan Merlin, és visszapillantott Gaiusra. – Viszont a fűszerezéssel bajban leszek! – kotorászott az üvegek között, amíg a kezébe akadt egy enyhébb altató. – Tudnál segíteni? – bökött a levesre.
Gaius nagyot sóhajtott, letette, ami a kezében volt, aztán a mágushoz lépett, hogy a segítségére legyen.

- Megvan a varázslat – mondta Merlin fojtott hangon. – De, ha engem most Uther bezár valahova, nem tudok segíteni, szóval Arthurt szépen elaltatjuk, de elég pici, szóval nem akarom kiütni – motyogta, és a gyógyító kezébe nyomta az altatós üvegcsét.
Gaius bólintott.
- Elég lesz néhány csepp az ételére ebből.
Merlin biccentett, és folytatta a főzést. Egy gyors levest dobott csak össze, enyhén fűszerezve, majd szedett Arthurnak egy nagyobb üvegcse kupakjába…

Gaius addig visszatért a főzet kikeveréséhez, de igazából már csak az altatón alakított valamicskét, hogy biztosan ne essen baja Arthurnak. Mikor Merlin végzett, a hercegnek nyújtotta előbb a főzet egy részét.
- Ezt idd meg még evés előtt. Reméljük, segíteni fog - mondta, Arthur pedig átvette tőle, és fintorogva lehúzta.
- Gyorsan hozd azt a levest Merlin, remélem, annak jobb íze van.
- Persze, hogy jobb! Én csináltam! – Merlin letette elé a mini tányérnak kinevezett fedőt. – Jó étvágyat, Felség!
Arthur biccentett neki, aztán enni kezdett. Már nagyjából befejezte a levest, mire az altató hatni kezdett, és egyre laposakat pislogott. Még volt ereje félretolni a fedőt, mielőtt előrebukott volna.
- Jól van! – Merlin óvatosan felemelte Arthurt, majd felvitte a szobájába, és letette a párnára. Minden maradék erejét összeszedve koncentrált az apró alakra, aki lassan növekedni kezdett. A mágus lehunyta a szemeit, majd amikor befejezte, újra kinyitotta, és elégedetten szusszant. Az eredmény majdnem tökéletes volt. Arthur újra önmaga volt, bár mivel csak a hercegre koncentrált, így a nadrágja pici darabokra szakadt. Gyorsan ráterített a szőkére egy pokrócot, és elégedetten sétált le a lépcsőn.

Gaius felvont szemöldökkel figyelte.
- Sikerült? - kérdezte aggodalmasan.
- Igen, és most magának kell majd felöltöznie. Megyek, megkeresem a királyt – mondta, ezt már kevésbé lelkesen.
- Csak kitartás, és próbálj meg nem rontani a helyzeteden.

Merlin bólintott, bár elég nehéz lesz bűnbánó arcot vágnia, amikor sikerült Arthurt újra emberi formává alakítania. Sietve ment a trónterem felé, jobb lesz túlesni az egészen. Kissé bizonytalanul lépett be.
- Felség! Gaius szólt, hogy hívatott.
Uther szeme dühösen villant, ahogy megpillantotta Merlint.
- Először hazudtál, aztán pedig még van képed megváratni?! Ostoba szolga!
- Azonnal jöttem, amikor meghallottam, hogy vár – mondta a mágus, és igyekezte visszafogni a jókedvét és az indulatait is.
- Nem érdekelnek a kifogásaid! Mi jogon titkoltad el az igazat?
- Parancsot kaptam rá, uram!
- Még mindig én vagyok a király! Te pedig csak egy szolga vagy, tanuld meg, hol a helyed!
Merlin hallgatott, és figyelte a dühös férfit. Találgatott, hogy kalodát kap, vagy aludhat a szalmán a hidegben, rácsok mögött.
- Nem is értem, mit keresel még a kastélyomban! - őrjöngött tovább. - Őrség! - morrant rá a katonákra, akik azonnal Merlin mellett termettek. - Egyelőre vigyétek a börtönbe!
Merlin elsápadt. Az egyelőre nem hangzott túl biztatóan. Nem tiltakozott, arra rájött, hogy felesleges lenne, így az őrökkel tartott. Minden szó nélkül, pedig szívesen beolvasott volna a királynak néha.

Arthur közben lassan ébredezni kezdett Merlin szobájában. Érezte, hogy borzasztó kényelmetlenül feküdt, talán még mindig az asztalon volt, csak az lehetett ilyen kemény. Ahogy kinyitotta a szemét, és körbenézett, meglepetten felkiáltott. A szobában megint minden normális méretű volt. Lelkesen felpattant, mire egy újabb meglepett kiáltás hagyta el a száját, ahogy észrevette, hogy teljesen meztelen...
Gaius a hangokra benézett a szobába.
- Felség! – végigmérte a fiatal herceget, és megértette, min kuncogott Merlin. – Nos, úgy látom minden újra a helyére került.
Arthur gyorsan maga elé kapta a takarót.
- Igen, úgy tűnik, hatott a szer - mondta kissé zavartan. - Viszont nincs itt egy ruhám se, hol van Merlin? Ugye nem ment még el, nem mehetek így végig a kastélyon!
- De, elment, az apád kereste, szerintem így sem ússza meg könnyen – mondta a gyógyító. – Ott van néhány ruhája, vegyél fel azokból, amíg visszamész a szobádba – bökött a mágus szekrénye felé.
Arthur tekintete egy kicsit aggódó lett, és elhatározta, hogy amint normálisan felöltözik, felkeresi az apját. Bizalmatlanul nézett Merlin szekrénye felé.
- Mégis hogy tuszkoljam magamra Merlin ruháit? - morogta.
- Elég bő ingjei vannak, és magasabb nálad, biztos találsz valamit, még mindig jobb, mint egy takaróval a derekad körül – jegyezte meg a férfi, majd magára hagyta a herceget.

Arthur a szekrényhez lépett, és kiválasztott néhány ruhát, ami jó lehetett rá. Vesződött még néhány percig azzal, hogy magára aggassa őket, de ennyit megért az, hogy végre visszakapta az eredeti méreteit. Sikerült nagyjából rendesen felöltöznie, bár a cipő dolgát nem tudta megoldani. Lecammogott a lépcsőn, és próbálta elképzelni, hogy is nézhet ki Merlin öltözékében.
- Köszönöm, Gaius, a segítséget - biccentett a gyógyítónak, ahogy leért.
Gaius végigmérte Arthurt.
- Igazán nincs mit, örülök, hogy segíthettem. Ha tudsz, intézkedj Merlin ügyében - kérte még halkan. – Egyedül elég unalmas ez a szoba.
- Ne aggódj, minden tőlem telhetőt megteszek - felelte.
Gaius viszont aggódott. Uther nagyon mérges volt, amikor meglátta Arthurt apró méretben, félt, hogy drasztikus lépéseket fog tenni a férfi.
- Megyek is, rögvest felkeresem, amint sikerült szereznem valami normális ruhát - bólintott, és már ki is ment az ajtón. Gyorsan a szobájába sietett, senkivel sem akart találkozni. Sietve felvette a saját ruháit, amennyire tudta, aztán már ment is az apjához

Uther a tanácsteremben volt, tárgyalt, amikor a fia belépett. Azonnal nyugtázta, hogy Arthur újra normális magasságában feszít.
- Fiam! Csakhogy itt vagy!
Arthur meghajolt Uther előtt. Neki is jólesett már, hogy nyugodtan végigmehet a kastély folyosóin.
- Sikerült megoldani a problémát, amiért távol voltam. Szóltál, hogy azonnal értesítselek.
- Igen, és örülök, hogy megoldódott! Drasztikus lépéseket teszünk, hogy ilyesmi ne forduljon elő többször – mondta, ahogy végignézett a tanácsadóin. – A legjobb boszorkány- és mágusvadászt hívjuk Camelotba, hogy megtalálja a tettest.
Arthur bólintott. Ez tényleg jó megoldásnak ígérkezett. Ha elkapják a varázslót, megnyugodhatnak.
- Apám, ha véget ér a tanácskozás, szeretnék beszélni veled - mondta komolyan. Merlinről sem szabadott megfeledkeznie, remélte, hogy Uther már megnyugodott valamennyire.
- Szerintem végeztünk – húzta ki magát a király. – Mindent megbeszéltünk, a követet is elküldtük a mágus vadászért. – Uther intett, hogy a többiek elmehetnek, majd újra a fiához fordult. – Miről lenne szó?
- A szolgámról. Nem tudom, milyen büntetést szántál neki.
- Arról a semmirekellőről? Arthur… te jobbat érdemelsz. Ez hazudozik, össze-vissza beszél, késik. És ki tudja, mi mindenről nem tudok még! Nem tervezek sok mindent, egyszerűen kapsz másikat.
- Csak az én parancsomat követte! Apám, kérlek... Jó szolga, csak adj neki még egy esélyt.
- Miért vagy benne biztos, hogy neked nem akarna hazudni? Csak mert valaki úgy parancsolja. Ezek megbízhatatlanok, érdemes cserélni őket! Nem érdekel, mit gondolsz, egyelőre a börtönben marad.
Arthur rá akarta vágni, hogy Merlin sosem hazudna neki, de mostanáig sok mindent eltitkolt előle. Ki tudja, mennyiszer hazudott, hogy fent tartsa az álcáját? De csak azért tette, hogy segítsen neki.
- Egyik szolga sem tökéletes, és őt már ismerem - próbálkozott még, bár maga is belátta, hogy nem sok eséllyel. - Könnyebb lenne számomra, ha maradhatna.
- Holnap reggelig átgondolom - mondta végül a király. – Most menj, az elmúlt két napban biztos sok teendőd összegyűlt.
A herceg bólintott.
- Köszönöm, apám - mondta, és kisietett a teremből. Akadt volna dolga, de mindegyik halasztható volt, most Merlinnel akart beszélni, így egyenesen a börtönök felé vette az irányt. Mikor leért, elküldte az őröket, és belépett Merlin mellé a cellába.

Merlin a falnál kuporgott, utált itt lenni, hideg volt, a fal nyirkos, a levegő dohos, az egész cella fénytelen. Bágyadtan nézett fel.
- Nocsak, valaki újra teljes méretében feszít.
Arthur elfordította a tekintetét, a cella falát tanulmányozta, és féloldalas mosolyra húzta a száját. Mégis ő juttatta ide Merlint.
- Úgy látszik, hatott Gaius főzete.
- Nagyon élvezed a helyzetet – mormogta a varázsló, továbbra is ülve maradt a pokrócon, amit maga alá gyűrt.
- Ne legyél már ilyen savanyú, örülhetnél egy kicsit, nem kell többet zsebre tenned.
Merlin felnézett rá, de csak egy gyenge félmosolyra futotta most tőle. Nem tudta zsebre tenni, nem tudta szemmel tartani a herceget, és ez továbbra is enyhe feszültséget keltett benne.
- Te is savanyú lennél egy ilyen helyen. Jogtalanul - mormogta, ezt azért halkabban.
Arthur idegesen kifújta a levegőt. Tudta, mit kellene mondania, de valahogy nem akarta megtenni.
- Próbáltam szólni pár jó szót az érdekedben - mondta végül.
- Felesleges, de azért köszönöm. Az apád eléggé határozott - nézett fel rá újra, majd nagyot szusszant. – Reggelre kienged, és viszem a reggelidet. Túléltem már rosszabbat is.
A herceg bólintott. Talán tényleg így lesz, ha reggelre lenyugszik az apja, nem akarta, hogy Merlin fölöslegesen aggódjon a többi dolog miatt.
- Sajnálom - bökte ki alig hallhatóan. - Miattam vagy itt.
Merlin kikerekedett szemmel nézett fel rá.
- Arthur… – kezdte, de hirtelen nem tudott mit mondani. Ez teljesen váratlanul érte. Gyorsan megrázta a fejét, hogy összekapja magát. Rávigyorgott. – Ugyan már! Nem a te hibád, semmi gond!
Arthur morgott valamit az orra alatt, de a mosolynak sikerült kicsit megnyugtatnia. Nagyot szusszant.
- Aztán holnap el ne késs, mert magam nyúzlak meg! - mondta gyorsan. Talán mégsem kellett volna bocsánatot kérnie, hiszen ő volt a herceg, de Merlinnel mindig más volt a helyzet. Ő volt a legjobb barátja, és ennyi kijárt neki.
Merlin tovább vigyorgott.
- Ott leszek, Felség! Szalmából csinálok neked kis inget, hogyha holnapra megint összemennél.
- Ezzel már nem lesz probléma, megnyugodhatsz, apám intézkedett. A legnevesebb mágusvadászért küldetett, hogy ne fordulhasson elő ilyesmi többet.
Merlin viszont nem hogy megnyugodott, hanem sápadt lett, érezte, hogy kiveri a víz.
- Mágusvadász? – kérdezte, bár a hangja megremegett. – Nos, ez remek… remek.
Arthur felvonta a szemöldökét, nem ezt a reakciót várta. Villámként hasított belé a felismerés, Merlin, bár nem volt mágus, de azért elég közel állt a mágiához. Ha ez kiderülne...
- Nem lesz baj - mondta határozottan, bár az aggodalmát sehogy sem tudta elkergetni.
- Szeretnék hinni neked, de nem tudok – motyogta Merlin.
A herceg halkan felsóhajtott. Muszáj volt kitalálniuk valamit. Az apjának egy parányi indok is elég. Az agya lázasan pörgött, de így hirtelen semmi nem jutott eszébe.
- Ne aggódj, a mágust fogja megtalálni - mondta biztatóan, a hangját kissé lehalkítva. - Holnap mindenképpen kihozlak innen, addig pedig beszélek Gaiusszal, nincs mitől félned.
Merlin nehezen fogta vissza a remegését, kezét ökölbe szorította, hogy ujjai ne árulják el.
- Tudom, semmi baj nem lesz - mosolygott rá, bár ez erőltetett volt.
Arthur látta Merlin félelmét, és teljesen megértette. Hallott már a mágusvadászok módszereiről, néha még látta is, mikre képesek. Kicsit megrázta a fejét, hogy véget vessen a sötét gondolatoknak, Merlin nem juthat ilyen sorsra, ő nem volt mágus. Visszamosolygott, bár ez sem volt teljesen őszinte.
- Mennem kell, mielőtt apám még dühösebb lesz - szólt, bár nem szívesen hagyta volna most itt őt, de ha az apja fülébe jut, hogy sokáig elidőzött a cellában, csak rontana a helyzeten. Ráadásul Gaiusszal is minél hamarabb beszélni akart az üggyel kapcsolatban.
Merlin felkelt, és elkapta Arthur karját. Nagyon kétségbeesett, eddig nem találkozott még komoly mágusvadásszal, de úgy hallotta, hogy profik. Túlságosan is. Megérzik a mágiát, és őt icipici kora óta körüllengte.
- Kérlek, Arthur. El kell mennem. Rám fognak valamit… - Elakadt a hangja, de továbbra is kétségbeesetten nézett a hercegre, végül zavartan elengedte a karját, és beharapta az alsó ajkát. Nem szívesen ment volna el, akkor nem tud Arthurra figyelni. A vadász akár veszélyes is lehet… nem tudta, hogy mit kellene tennie.
Arthur aggódva figyelte Merlint, még soha nem látta őt ennyire ijedtnek, és ez zavarta. Nem szabadott volna így éreznie, ez nem volt helyes. Merlin folyton vigyorgott, idiótán, össze-vissza beszélt, és ügyetlenkedett. Most tényleg nagyon félhetett. A herceg hirtelen nem tudta, mit kellene tennie, sután a vállára szorított.
- Semmit sem fognak rád fogni. De, ha az megnyugtat, amint apám kienged, elmehetsz egy időre. Amíg itt a vadász - mondta komolyan.
Merlin szíve hevesen vert, és próbálta megnyugtatni magát. Arthur segíteni fog, nem fogja elhinni, hogy mágus. Mellé fog állni, és talán ér annyit a szava, hogy ne égessék meg. Talán…
Hátralépett, hogy elengedje a herceget, és visszakuporodott a vászonzsákra.
- Köszönöm – motyogta még.
A herceg biccentett neki. Nem szívesen engedte el Merlint, de így talán kevésbé fog aggódni miatta. A vadász nem érheti el, otthon biztonságban lesz.
- Holnap jövök érted - mondta, mielőtt kiment a cellából. Már csak azt kellett elérnie, hogy az apja valóban el is engedje őt.

Merlin bizonytalanul bólintott, bár most jobban örült volna, ha nem kell egyedül maradnia a félelmeivel. A lehető legkisebbre húzta magát össze, és hallgatta Arthur távolodó lépteit.