4. fejezet - Angyali ördög

Arthur viszont nem érkezett meg. Lassan lement a nap a szürkület éjszakába váltott, messzebb egy vadállat hangosan felüvöltött, de a hercegnek nyoma sem volt. A hold halvány ezüstös derengést kölcsönzött az erdőnek, a fák ágait kísértetiesen rezgette meg a szél.
Merlin kezdett aggódni. Arthur megígérte, hogy visszajön, de elég sötét volt már, lehet, hogy eltévedt. Vagy összefutott azzal a vadállattal, amit az előbb hallott. Bármi történhetett, Merlin pedig nem akart elmozdulni a barlang mellől, mert a herceg bármelyik pillanatban felbukkanhatott. Fel alá kezdett járkálni a barlang szája előtt, Arthurral kellett volna mennie.
Úgy sötétedtek a gondolatai, ahogyan az erdő. Ezernyi lehetőség átfutott az agyán, mindegyiket megpróbálta elhessegetni, de csak rosszabbak követték az előzőeket. Végül mikor már egy ideje besötétedett, nem bírta tovább, és otthagyta a barlangot, nem akart messzire menni, csak körbe-körbe járta a környéket, úgy, hogy még hallotta a tűz ropogását.

Arthur eltévedt.
Egy nyúllal és egy fácánnal a kis zsákjában bóklászott, és fogalma sem volt, hogy merre van. Letért az ösvényről, és kicsit távolabb került. Füstöt keresett, vagy tüzet, de egyelőre semmit nem látott. Már nagyon sötét volt, amikor kiszúrta a narancsos lángokat és a barlangokat. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és sietett a barlang elé, de amikor odaért nem találta Merlint… Idegesen beharapta a száját, ledobta a zsákmányt, majd a mágus keresésére indult.
- Merlin!
Rosszabb nem is lehetett volna, szolgája talán elkódorgott, csak remélni merte, hogy nem ment messze.

Merlint már teljesen szétvetette az ideg, föl-alá járkált az erdőben, már annyira távol ment, hogy éppen látta a tüzet, nem akart eltévedni. Épp eldöntötte, hogy nem törődik tovább a tűzzel, valahogyan úgyis visszatalálna, amikor meghallotta a herceg hangját, és az irányába indult.
- Arthur! - kiáltotta, és futni kezdett.
- A fenébe – morrant Arthur, hatalmas kő esett le a szívéről – Merlin! – futott tovább nagyon gyorsan, mozgást figyelt a fák között, de rajtuk kívül nem nagyon volt ott senki.
Merlin nem messze megpillantotta Arthurt, csak akkor könnyebbült meg igazán. Boldog mosoly terült szét az arcán.
- Arthur... - mondta már kicsit halkabban, de nem lassított.
Arthur picit lassított, amikor közelebb ért, majd igen határozott ölelésbe fogta Merlint.
- Idióta, a frászt hoztad rám! Hova mentél el? – simított egyik kezével a fekete tincsek közé, és szorosan magához húzta a fiatalt.
Merlin viszonozta az ölelést.
- Téged kerestelek, tökfej! Azt mondtad sötétedésre visszaérsz, halálra aggódtam magam! - boldogan Arthur vállába fúrta az arcát.
A szőke nagyot szusszant, arcát Merlin hajába fúrta, egész finom illata volt.
- Mikor lettél ennyire fontos? – suttogta nagyon halkan, így egyszerűbb volt, hogy nem látta Merlin arcát. Most kezdett csak megnyugodni, hogy nem történt baj.
Merlin Arthurba csimpaszkodott, még sose érezte magát ennyire boldognak, könnyek gyűltek a szemébe. Nem akart sírni, de annyi minden történt az elmúlt napokban, és annyira megkönnyebbült. Ahogy Arthur ölelte biztonságban érezte magát, úgy érezte, soha többé nem kell félnie semmitől. Kicsit szorosabban ölelte a herceget, és alig hallhatóan szipogott néhányat.
- Hé, hé – simogatta Arthur a fekete tincseket, de hirtelen nem tudott jó szót találni. Kicsit elhajolt, és egy hosszú csókot nyomott Merlin homlokára. – Menjünk vissza, jössz még egy vacsorával.
Merlin letörölte a könnyeit, Arthur vállára döntötte a fejét. Nem akarta elengedni őt, félt, hogy akkor összedől ez az egész, mert túl jó volt most minden ahhoz, hogy igaz legyen.
- Én inkább nem vagyok éhes - motyogta.
A herceg még hosszan simogatta a másik haját.
- Ennyire megijesztettelek? – kérdezte halkan.
Merlin a fejét rázta.
- Nem... vagyishogy, igen. Nem tudom, csak ez az egész... - a mágus kicsit zavarba jött, ki akarta önteni a lelkét, de egyszerűen nem ment. Annyi éven át falakat emelt maga köré, nem tudta egyszerre mindet ledönteni. Végül még kicsit hagyta, hogy Arthur simogassa, aztán megfogta a herceg kezét, és kicsit hátrébb lépett. - Menjünk, biztos éhes vagy.
Arthur egy szavát sem értette Merlinnek, de hagyta, hogy megnyugodjon. Megérezte Merlin vékony ujjait a saját keze körül, és akaratlanul is viszonozta a kézfogást.
- Egy kicsit – válaszolta, majd csendesen visszasétáltak a tűzhöz.
Amint visszaértek, Merlin megpillantotta a zsákmányt, kicsit kevesellte ahhoz képest, hogy Arthur mennyit késett.
- Amúgy meg, hol a fenében voltál?
Arthur leült a tűz mellé, és diszkréten hallgatott.
Merlinnek ebből leesett a tantusz.
- Csak nem eltévedtél? - kérdezte félig nevetve, félig hitetlenkedve.
- Fogd csak be! Te is elkószáltál! – vágott vissza.
Merlin leült mellé.
- Csak téged kerestelek, pontosan tudtam hol vagyok.
- Ha feleségül veszlek is ilyen számon kérő leszel? – nézett rá, kicsit úgy festett, mint egy duzzogó tízéves. Soha nem vallotta volna be, hogy eltévedt.
- Hogy feleségül? - kérdezte megrökönyödve Merlin. - Arthur, ha nem tűnt volna fel az évek folyamán, jómagam is férfi volnék. A kedvedért se csinálok még egyszer nőt magamból.
- Jelképesen értettem, ne szívd mellre. Csak egy nő tud ennyit hőbörögni.
- Ha így folytatod, nem kapsz vacsorát.
- Erről beszélek – dőlt le a tűz mellé Arthur, visszatalált, Merlinnek se esett baja, és a vacsora is fő. Jobban nem is érezhette volna magát. Hamar elbóbiskolt a meleg kövön.
Merlin csúnyán nézett a férfira. Már megint ő dolgozik, Arthur pedig csak a hasát sütteti... Kényelmesen hátradőlt, és néhány varázsigével a nyulat villámgyorsan megpucolta, a húsa kockákra vágódott, és beletáncolt a tűzön lévő fazékba. A mágus önelégülten nézte a jelenetet, közben neki is lassan lecsukódott a szeme, túlságosan kimerült volt.
Arthur békésen, egyenletesen szuszogott. Pillanatok alatt mély álomba merült.

Merlin épphogy nem aludt el, ahogy lehűlt az éjszaka fázni kezdett. Még szerencséje volt, a vacsora éppen nem égett le. Lekapta a tűzről, és Arthurra pillantott.
Arthur nem ébredt fel a hidegre, de attól még látványosan libabőrös volt és kissé vacogott, erre a mágus odalépett hozzá, és kicsit megrázta.
- Arthur... Arthur kelj fel, kész a vacsora.
A herceg kinyitotta a szemét, Merlin tekintete újra mosolyra késztette félálmában, majd felült. Kissé elnyomta magát a sziklán.
- Kész is?
Merlin az égre pillantott, nem tudta mennyi idő telhetett el, de elég sok.
- Kész - mosolygott a szőkére, és elővett két kisebb tálat, szedett Arthurnak, nekiadta, aztán szedett magának is. Most kezdte el érezni, mennyire éhes.
Arthur lassan kanalazni kezdte az ételt. Egész jónak érezte, bár éhesen most bármit megevett volna.
- Hidegebb lesz éjszaka, mint gondoltam…
Merlin egy pillanatra elgondolkozott.
- Csak egy takarónk maradt - mondta. - A másik kettő csurom víz lett, azok még nem száradhattak meg.
- Teszünk a tűzre, a barlangban jobb idő van – kanalazta ki Arthur a maradék ételt, majd félretette a tálat. Feltápászkodott, és a csomagokat bevitte, ha esetleg eleredne az eső.
Merlin is gyorsan befejezte a vacsorát, aztán dobott néhány fát a tűzre, és Arthur után ment.
Arthur felmérte a terepet, egész lapos volt a föld, hogy kényelmesen lehessen aludni. A takarót odadobta Merlinnek ő pedig letelepedett a barlang szájához közel, hogy érje a tűz melege.
Merlin egy pillanatig csak állt a takaróval a kezében, aztán megforgatta a szemét. Letelepedett Arthur mellé, és magukra húzta a takarót.
Arthur felpillantott rá.
- Te mit csinálsz?
- Ha megfázol, nem elég, hogy egy hétig ápolgathatlak, még Gaiustól is kikapok - mondta Merlin, mintha magától értetődő lenne. - Ne legyél már ilyen ostoba.
Arthur kicsit zavarba jött újra csak, pedig pár órája sincs, hogy szorosan ölelte Merlint.
- Igazad van – hagyta rá, egész kellemes meleg volt a takaró alatt.
- Mikor nincs? - Merlin hatalmasat ásított, és ahogy lehunyta a szemét szinte már aludt is, Arthur vállát használva párnának.
Arthur gondolkodóba esett, majd elkergette a gondolatokat és inkább úgy döntött, hogy ő is alszik. Picit közelebb húzta Merlint, persze csak azért, hogy biztosan ne lógjon ki egyikőjük se a takaró alól, majd ő is elaludt… ezúttal reggelig.

Merlin korán ébredt, de túl kényelmesen volt ahhoz, hogy megmozduljon. Hallgatta Arthur szívverését, és érezte, ahogy a férfi mellkasa egyenletesen fel-le mozog. Ahogy kinyitotta a szemét, lassan kifújta a levegőt. Arthurt sem akarta még felébreszteni azzal, hogy mocorog, ezzel végleg eldöntötte, hogy marad, ahol van.
Arthur csak azért nem aludt sokáig, mert jóval puhább alvóhelyhez volt szokva. Viszont az éjszaka hűvöséből semmit nem érzékelt. A takaró és Merlin közelsége tökéletes hőmérsékletet biztosítottak. Lassan nyitotta ki a szemét és álmosan pislogott a külvilágra.
Merlin hamar észrevette, hogy Arthur felébredt, lassan feltápászkodott.
- Jó reggelt.
- Neked is – motyogta félálomban, majd elkapta Merlin karját és visszahúzta. – Ne mássz ki, mert hideg lesz.
Merlin kényelmesen visszahelyezkedett.
- Egyszer muszáj lesz felkelni - nézett fel Arthurra.
- Nem, amíg az idegesítő szolgám be nem rohan, hogy felkeltsen…
Merlin erre elvigyorodott.
- Hát osztódni még nem tudok.
- Még csak az hiányozna - karolta át a takaró alatt. Pár nap alatt meglepően közel kerültek egymáshoz, de valahogy úgy érezte, hogy ez így van jól. Bár kicsit még mindig küzdött az érzelmeivel, hiszen előző nap Merlin jól mondta, mindketten férfiak…
Merlinnek is errefelé jártak a gondolatai, az esze azt súgta, helytelen, amit tesznek, de a szíve mást mondott. Csak azt kellett még kitalálnia, melyikre hallgasson.
Arthur ebben a helyzetben nem igazán látta Merlin arcát.
- Mi jár a fejedben?
- Sok minden - Merlin körkörös mozdulatokat tett az ujjaival Arthur mellkasán. - De én sem értem igazán.
- Jól jönne az a gondolatolvasás – piszkálta meg Merlin haját.
Merlin felmosolygott rá, talán jobb, ha a szívére hallgat, nem akarta megbántani Arthurt semmiképpen, hátha a herceg másképp dönt, azt pedig valahogyan elviseli.
- Nem hiszem, hogy jobban kiigazodnál rajtam.
Arthur megrázta a fejét.
- Nem, azt én se hiszem – szusszant, majd lentebb hajtotta a fejét, homlokát Merlin vállának támasztotta. – Azt hittem ismerlek, erre előállsz néhány elmélettel, és felborítod az egész világképem…
Merlin Arthur hajába túrt.
- Te beszélsz? Egy szidásra számítottam, nem pedig erre... Persze azért nem kell leszidnod...
- Ez azért akkor sem szabályos. Te kiismertél, magadat pedig elzártad előlem - mondta és igyekezett póker arcot tartani.
Merlin bűnbánóan nézett rá.
- Sajnálom - mondta, mint már megannyiszor. - Én lettem volna a legboldogabb, ha elmondhattam volna.
A herceg figyelte Merlin arcát, aztán védekező reakcióba kapcsolt, eltakarta a tenyerével.
- Ne nézz így, megtiltom… az őrületbe kergetsz.
Merlin ijedten kicsit hátrébb húzódott, és Arthur kezéhez kapott.
- Te meg ne nyomd ki a szemem, ha lehet.
Ez nem lett volna rossz megoldás. Arthur elgondolkozott, hogy Merlin vajon tisztában van-e azzal, hogy milyen hatással van rá. Tenyere továbbra is a másik arcában maradt.
- Különben?
Merlin próbálta lefejtegetni Arthur kezét az arcáról.
- Különben varangyos békát csinálok belőled - mondta nevetve.
Arthur piszkálásból kicsit meggyúrta Merlin arcát.
- Olyat tudsz? Csak hogy ne ijedjek meg, ha véletlenül békaként, vagy kismadárként végzem…
- Még nem próbáltam, de ne kísértsd a sorsot, van, hogy ösztönösen cselekszem. - Mivel eddig sikertelenül próbálkozott, a fiú beleharapott Arthur tenyerébe.
Arthur felszisszent, majd elkapta a kezét, azzal a lendülettel tarkón is vágta Merlint.
- Csinos kutya lenne belőled.
Merlin a tarkón csapásra behúzta a nyakát.
- Tökfej, ne ütögess - mondta vigyorogva.
Arthur megborzolta Merlin haját.
- Gyerünk, keljünk! Éhen halok!
Merlin feltápászkodott, aztán nyújtózott egyet.
- Maradt még a vacsorából?
Arthur letúrta a takarót magáról, majd felkelt és az edénybe nézett.
- Valami van…
- Remek. - Merlin letelepedett a fazék mellé, és nagyjából elfelezte a maradékot. - Ma merre megyünk? - nézett kérdőn Arthurra.
A herceg úgy tömte magába az ételt, mintha ezen múlna az élete.
- Innen picit északra fehér szőrű rókák élnek. A bundájuk nagyon szép, gondoltam Morgánának tetszene télire…
Merlin arca kifejezéstelen maradt, előre sajnálta szegény rókákat.
- Van már neki hasonló, nem?
- Camelotba is visszamehetünk - hagyta nyitva a mondatot. Kíváncsi volt, hogy Merlin még most se akar-e visszamenni.
Merlin elgondolkozott. Camelot.
Nem biztos, hogy szívesen visszament volna most. Gyorsan döntenie kellett, melyik a jobb választás.
- Azt mondod rókák? Morgana bundáját mintha farkasból csinálták volna.
Arthur felkelt és megigazította kicsit a haját, bár nem sokat látott belőle. Ő is így gondolta, most kicsit szeretett volna Merlinnel maradni, hátha jobban kiismeri a fiút, hiszen magának ugyan nem ismerte el, de biztos volt, hogy Merlin ügyesen kiismerte már őt.
- Csak néhányat, és igazán finom a húsa.
Merlin elkezdett összepakolni.
- Ha már megöljük szerencsétlent, legalább nem vész kárba - mondta kicsit szánakozva, csak néhány róka életébe került, hogy még egy kicsit együtt lehessen Arthurral, de azért sajnálta őket.
- Majd meglátod, és Morgana is boldog lesz! Lemegyek, megfürdök a pataknál, az nincs messze.
Merlin bólintott.
- Összepakolok. Majd megyek utánad.
Arthur biccentett, majd hamar elérte a vizet. Nem volt olyan gyors folyású, mint ahol előző nap halásztak, tökéletes, hogy megmártózzon egy kicsit és lehűtse magát. A parton ledobálta a ruháit, majd belegázolt a hideg vízbe.

Merlin mindent összepakolt, aztán levezette a lovakat a folyópartra. Hamar kiszúrta Arthurt, legfőképp a szanaszét dobált ruhákat vette észre. Merlin letelepedett a parton, előző nap eleget fürdött...
Arthur többször is belemerült a vízbe, amikor észrevette Merlint.
- Már jövök is… - kelt fel, majd kimászott a vízből és a szanaszét heverő ruhái keresésére indult.
Merlin egy fa árnyékából nézte, ahogy Arthur a ruháit szedegette. Hozzá tudott volna szokni az ilyen nyugalmas élethez. Camelotban ilyenkor már a negyedik, vagy az ötödik kört futotta volna a várban.
- Nem láttad a felsőm? – kérdezte Arthur, amikor magára rángatta a nadrágját.
Merlin ráérősen felkelt.
- Ha rendet tartanál magad körül, nem lennének ilyen gondjaid - mondta, és körülnézett a parton. Mivel nem látta sehol, rögtönzött egy varázsigét, és a férfi felsője egy bokor alól a kezébe repült.
Arthur meglepetésében majdnem eldobta a felsőt, de aztán megforgatta a kezében, és kicsit lerázta róla a faleveleket és belebújt. Sokkal jobban érezte magát egy fürdő után.
Merlin rávigyorgott. Jó érzés volt Arthur előtt mágiát használni, végre teljesnek érezhette magát.
- Akkor akár mehetünk is.
Arthur biccentett, majd lóra szálltak és elindultak észak felé.

Az előző naphoz képest elég eseménytelenül telt az útjuk. Először ebédelni álltak meg, Merlin megfőzte a fácánt, amit Arthur előző este fogott.
A herceg eléggé hétköznapi témákat hozott csak fel, se a bál, se a mágia, se érzelgősebb dolog nem jött fel. Utóbbit amúgy se tudta volna megfogalmazni.
Merlin pedig szokásához híven alig fogta be a száját egy percre is, csak amikor evett. Boldog volt Arthur mellett. Egész gyorsan haladtak, késő délután megtalálták az első nyomokat, amit egy fehér róka hagyhatott.
Arthur leszállt a lóról és megvizsgálta a nyomot. Egész nap Merlin fecsegését hallgatta, de most nem zavarta annyira, mint szokta, sőt még figyelt is rá, gyakrabban, mint szokott…
Merlin is leszállt.
- Mit találtál? - kérdezte, és sikeresen belesétált a nyomokba, ahogy Arthur mellé lépett.
Arthur megemelte a kezét és tarkón vágta a mágust.
- Már semmit, te idióta.
Merlin a földre nézett, ahol előbb Arthur a nyomokat vizsgálta, aztán leesett neki mi történt, és félre kapta a lábát.
- Hoppá...
- Csak egy picit legyél figyelmesebb! – morgott Arthur.
- Honnan tudhattam volna, hogy erre jött? Amúgy is, biztos találunk még másikat.
- Miért van olyan érzésem, hogy szándékosan hátráltatsz? – kérdezte kissé ingerülten, mély levegőt vett, hogy megnyugtassa magát, de helyette Merlinnel kezdett veszekedni. – Az nem vadászat, hogy eltapossuk a nyomokat, zajongunk a vadak körül és megsiratjuk őket!
- Nem szándékosan csinálom! - felelt Merlin ingerülten. Nem akarta felhúzni Arthurt, de tényleg nem direkt csinálta, nem tehetett róla, hogy mindenben felbukott, ami kicsit is göröngyös volt. - Attól, mert nem szúrom ki a nyomokat, meg az állatokat, olyan messziről, még nem kell rögtön azt feltételezned, hogy direkt kergetem el őket.
Arthur megforgatta a szemét, bár volt valami abban, amit a másik mond.
- Keressünk éjszakai szállást. Ez a terület már nem tartozik Camelothoz, szóval felváltva alszunk – hagyta is a témát.
Merlin bólintott.
- Láttam egy kisebb tisztást arrafele - mondta kicsit nyugodtabban, és bökött abba az irányba, ahonnan jöttek.
- Menj vissza, én kicsit még keresgélek - nézett körbe. Egyedül jóval csendesebben tud közlekedni. Már csak azért is nevetséges volt a dolog, mert Merlin jóval vékonyabb volt nála, sokkal ügyesebben kellene osonnia. – Csodálkozom, hogy egyik merénylőm se ölt meg véletlenül téged…
- Tudok én csöndesebb is lenni, de ahhoz koncentrálni kell - ült fel a lovára. Ha Arthur tudná, hányszor játszotta ki az őrséget, nem érezné magát annyira biztonságban a várban. - Majd siess vissza.
- Sietek – bólintott és igen nagy koncentrációval indult meg előre a bokrok és fák között.
Merlin megfordította a lovát, és megkereste a tisztást, amiről beszélt. Nem volt túl nagy, de kettejüknek pont elég. Amíg Arthurra várt, tüzet rakott, és kicsit körbenézett a környéken, hogy talál-e valamit.
Mozgás támadt a fák között, megremegtek a bokrok és a rétre néhány kisgyerek futott be, elől egy kislány, aki meglátva a felnőttet gyorsan befutott mögé. A bokrok közül néhány kisfiú is kiverekedte magát, majd zavartan néztek Merlinre.
Merlin a kislányra pislogott, aztán az érkező fiatalokra, értetlenül, nem tudta, hogy van egy falu a közelükben.
- Sziasztok.
A kislány felvisított, amikor meglátta a fiúkat, és Merlin pólója alá menekült.
Merlin bátorítóan a kislány hátára tette a kezét.
- Ne félj, nem lesz baj. - Kicsit zavartan nézett a kisfiúkra.
A néhány fiú zavartan álldogált.
- Uram, menjen távol tőle…
Merlin nem mozdult, nem értette mi folyik itt, de látott már elég mágikus dolgot, hogy most már a kislányra is jobban odafigyeljen.
- Mi ez az egész?
A kislány mozdulatlanná dermedt Merlin felsője alatt, kis kezeivel belekapaszkodott a fiú hátába, érezte, hogy a mágus gyanakszik.
- Az a lány, nem ember, uram – motyogta az egyik kisfiú ijedten. – Az erdőbe szökött a faluból, most találtuk meg.
Merlin az ajkába harapott. Óvatosnak kellett lennie, túl közel engedte magához a gyereket. Lassan elhúzta a kezét a kislány hátáról.
- Nekem embernek tűnik.
Arthur messzebb hallotta a beszélgetést, és sietősebbre vette a lépteit. Bár ha baj lett volna, talán Merlin is képes megvédeni magát.
A kislány már messziről meghallotta a herceget. Ijedten kapaszkodott Merlinbe, majd a pólója alól felpislogott a varázslóra.
A kisfiúk hátrébb léptek.
- Nem az, nem beszél, csak furákat motyog… mágiát használ – beszéltek ijedten.
„Emrys vagy… - szólt a kislány Merlin gondolataiba. – Az apám mesélt rólad!”
Merlin a kislányra mosolygott. Kezdett megnyugodni.
- Menjetek csak haza, őt bízzátok rám. Nem lesz semmi baj.
A kislány szeme vörösen megvillant.
„Jön! Valaki jön! Bántani fog téged!” – a hangja meglepően ijedt volt, de határozott. – „El kell mennünk!”
A fiúk továbbra is nagyon ijedten bámultak rá.
"Nyugodj meg, nem lesz semmi baj." - felelt neki Merlin, amíg Arthurt nem találta meg nem akart sehová se menni. Talán éppen ő az, aki jön, ideje volt már. Bár a kislány vörös szemei elbizonytalanították egy kicsit, biztos volt benne, hogy nem akart rosszat.
A kislány viszont megpróbálta elhúzni, bár továbbra is Merlin felsője alatt tartózkodott.
„ Baj lesz… meg fogsz halni, ha ideér” – mondta, majd felvisított, amikor meghallotta Arthur hangját.
- Merlin! Mi folyik itt? – lépett elő a herceg.
Merlin gyorsan megfordult, és átkarolta a kislányt.
- Nem fog senki meghalni - mondta neki fennhangon, nem akarta, hogy Arthurnak baja essen. A kisfiúkra nézett.
- Arthur, vidd őket innen.
- Miért? – pillantott oldalra. A kislány vörösen izzó szemmel nézett vissza rá, és még mindig visított. Arthur hátrahőkölt, majd a fiúk felé lépett.
- Gyerünk, srácok. Nyomás haza, innen elintézzük - terelgette őket az erdő felé. Nem ismerte a mágikus dolgokat, ezért a kislányt Merlinre bízta.
Az egyik kisfiú megfogta Arthur felsőjének a szélét.
- Kérem, uram, ne bízzanak benne. Démoni lény, a gyerek csak egy álca.
Merlin szorosan átölelte a kislányt, érezte, hogy őt akarja megvédeni. A haját simogatta.
- Semmi baj, ne félj - próbálta nyugtatgatni. - Arthur nem fog senkit sem bántani. Biztonságban vagyunk.
A másik kisfiú rángatni kezdte Arthurt.
- Ne bízzon benne! Az a kislány egy gyilkos! - mondta rémülten.
A kislány továbbra is égő tekintettel bámulta Arthurt.
„Nem engedem, hogy megöld” – üzente a hercegnek, aki értetlenül nézett hátra, miközben a kisfiú rángatta. Egyetlen szót sem értett, hogy mi folyik itt…
A kislány erősen megragadta Merlin karját, kis ujjai egészen belevágódtak a mágus karjába, majd egy erős hullámot indított Arthur és a fiúk felé. Az egész pillanatok alatt történt, így nem volt idejük felkészülni, egyszerűen elszálltak a fák közé… a gyerek pedig kimerülten esett Merlin karjaiba.
Merlin ijedten kapta a fejét a többiek felé.
- Arthur! - kiáltotta. - Miért csináltad? - nézett a kislányra, majd meg sem várva a választ letette a földre, és befutott a fák közé. Meg kellett bizonyosodnia róla, hogy a hercegnek és a gyerekeknek nem esett baja.
- Emrys! – szólt utána a kislány, valós hangja éles és rekedtes volt, szinte már hisztérikus. Pillanatok alatt újra Merlinnél termett és megragadta a kezét. – „Mutatok valamit” – figyelte komolyan, majd lehunyta a szemeit és elrántotta a mágus elméjét.
Camelot felett repültek, a téren rengeteg ember összegyűlt, Uther magasan állt, és onnan figyelte. Beesett arcú vékony foglyot vezettek a középen elhelyezett máglya felé, karjai szorosan meg voltak kötözve. A kislány lemutatott, ahogy ereszkedtek.
„Láttam a jövőt, az a szőke meg fog ölni” – Hangja komolyan csengett.
Merlin a fejét rázta. Ez volt a legrosszabb rémálma, és kezdett valóra válni a dolog, teljesen elsápadt.
- Nem... Arthur sohasem tenne ilyet... Megígérte, nem fog bántani - bizonygatta, de ő is látta a képet. A herceget kereste, de sehol nem vette észre a tömegben.
- Akkor hol van? – kérdezte a kislány és kedvesen elmosolyodott. – Rajtad akarok segíteni. Nem mehetsz vissza vele – ereszkedtek egyre lentebb. Addigra a katonák Merlint már a máglyában álló oszlopra kötözték, Uther pedig zengő hangon megszólalt.
- Ez az ember mágiát használt! Éveken keresztül a fiam mellett szolgált, veszélyeztetve a királyság jövőjét! A büntetés máglyahalál! Camelotban tilos a varázslat!
Merlin még mindig a fejét rázta.
- Nem tudom - mondta rémülten. - Biztosan kitalált valamit... Nem hagyhatja, megígérte... - nagyot nyelt, nem akarta végignézni az egészet. - Vigyél innen...
- Még nem hiszel nekem – intett a kislány, mire Merlin a látomásbeli testében találta magát. A lángok pedig magasra csaptak…
A fiú rángatni kezdte a köteleit. Nem értette mi történik, miért találta ebben a rémálomban magát. Kétségbeesetten próbált kitalálni valamit. Ahogy a lángok belemartak, fájdalmasan felkiáltott, és egyetlen gondolat kavargott a fejében, Arthur elárulta. Nem segített rajta, hagyta meghalni.
A kislány elé lebegett.
- Még mindig aggódsz érte? – kérdezte hamiskás mosollyal.
Merlin kétségbeesetten felkiáltott, könnyek szöktek a szemébe a fájdalomtól. Nem is értette, hogyan gondolhatta azokat, Arthur sohasem hagyná magára, megígérte, hogy segít...
- Fejezd be! Elég volt! - kiáltotta, amennyire erejéből telt. - Nem tenne ilyet!
- Én látom a jövőt, Emrys – suttogta a lány, szemei újra vörösen izzottak. – Ha visszamész, meg fognak ölni.

Arthur közben nehézkesen feltápászkodott, a fejét csúnyán beverte, fejsebéből pedig arcán végigfolyt a vér, de jobban aggasztotta, hogy Merlin együtt maradt azzal a kis szörnyeteggel. Visszafele sietett, amikor meglátta a kislányt, Merlin teste mellett térdelt, két kézzel fogta a fiatal mágus kezét, akinek látványosan fájdalmai voltak.
Arthur agyát azonnal elöntötte a köd, kardot rántott, majd a gyerek felé csapott.
- Ereszd el! – szólt rá. A kislány ijedten ugrott hátra, az utolsó pillanatban, a kapcsolat megszakadt…
Merlin fájdalmasan felkiáltott, épphogy felfogta, hogy végre vége. Még mindig érezte a lángokat, ahogy kinyitotta a szemét homályosan látott a könnyeitől. Egész testében remegett, és sápadt volt, nem mert megmozdulni sem, félt, hogy bármit csinál, visszacsöppen a rémálomba.
A kislány messziről figyelt, de Arthurt most nem érdekelte. Pillanatok alatt Merlin fölé hajolt, tenyerével az arcára simított, ami tűzforrónak tűnt és teljesen le volt izzadva.
- Mit tettél vele? – fordult gyilkos tekintettel a bokorban álldogáló kisördög felé. Döbbenetes volt, hogy a csinos kis arc, a hosszú gyönyörű szőke haj mögött egy szörnyeteg bújik meg, más szót nem talált a kislányra. A lányka arcán mosoly jelent meg.
- Megmutattam neki a jövőt – mondta azon a földöntúli hangon.
Arthur közben fél karral jobban magához húzta Merlint, és visszafordult felé.
Merlin még mindig remegett, elkerekedett szemekkel meredt maga elé.
- Arthur, ne hagyd... Ne engedd... - krákogta, a torka teljesen kiszáradt, és a herceg fölsőjébe kapaszkodott.
Arthur aggódva figyelte, majd határozottabban húzta a mellkasához.
- Nem engedem, nem fog bántani – súgta neki, bár nem tudta, mi rémítette meg ennyire Merlint. Próbálta biztonsággal tartani, jobb karjával pedig a kislány felé emelte a karját, meglepetésére azonban már nem volt ott, csak a földöntúli kacagását hallotta még.
„Nem fog megmenteni” – visszhangozta még Merlin fejében.
Merlin összerezzent a kislány hangjára, ez még egy utolsó döfés volt a mágusnak. Próbált megnyugodni, az egész nem lehetett igaz... Arthur nem adhatta ki Uthernek, és ha mégis kiderül valahogyan, hogy mágus, a herceg biztosan megvédené. Merlin kicsit felemelte a fejét, kétségbeesve Arthurra nézett. Bízott benne, de mi van, ha tényleg ez a jövő vár rá? Arthurral akár történhetett is valami, amiért nem segített neki... Talán az lenne a legjobb, ha nem menne vissza soha Camelotba, akkor elkerülhetnék ezt a szörnyűséget... Ahogy újból eszébe jutott a máglya, összeszorította a szemét, és lehajtotta a fejét. Nem tehette meg, hogy nem megy vissza, Arthurt hamar megölnék, ha nem védi meg...
Arthur aggodalmasan figyelte a mágust, megint lemaradt valamiről, és ez már kezdte egyre jobban bosszantani.
- Hékás, Merlin – simított a hajába és próbált a szemébe nézni, majd a mellkasához húzta. – Mondj valamit! Hogy érzed magad?
Merlin mély levegőt vett, meg kellett nyugodnia... Az egész csak egy rossz rémálom volt, egy rémkép... Nem lehetett több, nem történhetett ilyesmi.
- Félek, Arthur - mondta alig hallhatóan.
Arthur nem erre számított, ezzel nem nagyon tudott mit kezdeni. Jobban magához húzta, letette a kardját és nyugtatóan simogatta Merlin arcát és karját.
- Már elment…
Merlin próbálta rendezni a lélegzetét, nem árulhatta el Arthurnak, hogy mit látott. Ha elmondta volna, a herceg biztosan kiakad. Ez egy jövőkép volt, de ahogy a mágus tudta, sokféle jövő létezett. Talán a kislány tényleg ezt látta, és csak segíteni akart, de nem feltétlenül így kellett alakulniuk a dolgoknak. Ahogy Merlin kezdett megnyugodni, hirtelen eltolta magát Arthurtól.
- A gyerekek! - mondta, és ekkor vette észre, hogy Arthur vérzik. Ezzel hirtelen rászakadt a valóság, és átkozta magát, amiért mostanáig csak magával volt elfoglalva. Lassan feltápászkodott, még kicsit remegett a lába, de úgy-ahogy megtartotta magát. - Keressük meg őket, utána ellátom a sebed.
Arthur felkelt, és most először nyúlt a homlokához, ahonnan még mindig ömlött a vér.
- Azt hiszem megijedtek és elfutottak – mondta, ő bezzeg nem foglalkozott a kölyökkel, rögtön Merlin keresésére indult.
Merlin zavartan körbepillantott, még nem tért teljesen magához. Tett egy lépést az erdő felé, aztán megtorpant, Arthurra nézett. Valamivel el kellett állítani a vérzést, mielőtt komolyabb baj lenne belőle, hát megfordult és a lovához indult, kötszerért. Félúton járt, amikor a semmiből bevillant neki a kislány hangja. "Nem fog megmenteni." A fejéhez kapott, és felnyögött, megtorpant.
Arthur nem fog neki segíteni, akkor ő miért tegye? Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatot. Segítenie kellett a hercegen, bármit is hozott a jövő. Végül dühösen felmordult, és továbbment a kötszerért. Haragudott magára, amiért megfordult a fejében, hogy Arthur elárulná.
Arthur enyhén szólva is aggodalommal figyelte, Merlin nagyon furán viselkedett, de végül leült, és megvárta ott, ahol volt. Nem tudta, mit művelt vele a kislány, nem értett ennyire a mágiához.
Merlin visszasétált Arthurhoz, és szemügyre vette a sebet.
- Kéne víz... - mondta, és kezébe vette a tálat. Nem nagyon volt tisztában vele, mit csinál, teljesen üres volt a feje. Morgott néhány szót, aztán a tálba mintha víz ömlött volna a levegőből. Merlin azonnal elejtette a tálat, és a hercegre meredt, belémart a félelem. Nem értette miért, hiszen Arthur már tudta.
Végül ismét csak megrázta a fejét, felvette tálat, újra elmondta a varázsigét, aztán remegő kézzel kicsit szórakozottan elkezdte kitisztítani a sebet.
Arthur tekintete teljes értetlenséget tükrözött, ahogy Merlint figyelte. Mégis mi a frászkarikát művelt vele a lány?
- Jól vagy? – kérdezte, szokottnál is szórakozottabb szolgáját, majd felszisszent, amikor a mágus erősebben megnyomta a rongyot a sebénél.
- Persze, jól - vágta rá Merlin. Csak a keze remegésével kellett kezdenie valamit. Még mindig félt a jövőtől, kerülte Arthur tekintetét. Gyorsan letörölte a vért, aztán elkezdte bekötözni a sebet.
A herceg hangosan felszisszent, Merlin megint csak megnyomta a sebét.
- Nem vagy jól – mondta, ezt már mérgesen, majd amint Merlin befejezte a kötözést megragadta a csuklóját és komolyan nézett rá. – Mit művelt veled az a szörnyeteg?
Merlin elfordította a fejét, nem akart Arthur szemébe nézni.
- Semmit, csak... - ahogy visszaemlékezett, ismét elsápadt, érezte a lángokat. - Ne beszéljünk erről, el akarom felejteni.
Arthurt viszont ez roppantul zavarta és aggódott is, csak ezt képtelen volt szavakba önteni. Felállt, mérges, dacos arccal, és szembe fordult Merlinnel.
- Nem tudom, hogy mit művelt, de ha gondolod, megkeresem és elkapom. Nem hagyom, hogy zaklasson téged.
Merlin mosolyt erőltetett az arcára. Ez az Arthur sosem árulná el...
- Hagyd, csak... csak segíteni akart...
- Segíteni? – emelte fel Arthur a hangját. – A földön feküdtél fájdalomtól eltorzult arccal! Igazán tényleg segíthetett! – mondta, nem Merlinre volt mérges, hanem a helyzetre.
Merlin összerándult, megint remegni kezdett. Kicsit összegörnyedt, úgy érezte, mindjárt elhányja magát. Mindkét kezét a fejére szorította.
- Fejezd be, Arthur! El akarom felejteni, ez - ismét látta a lángokat, érezte a hőt, a fájdalmat, térdre rogyott. - Nem akarom, fejezd be!
Arthur csak tehetetlenül állt. Egy napja sincs, hogy megígérte Merlinnek, hogy vigyáz rá és mindentől megóvja, erre itt vannak, a mágus szenved, és ő nem tud rajta segíteni.
- Befejeztem – motyogta halkan.
Merlin csak térdelt ott a fűben, összeszorította a szemét, próbálta elkergetni a képeket. Mikor nagyjából sikerült megnyugodnia, leeresztette maga mellé a kezét.
- Sajnálom - mondta halkan, sejtette Arthur milyen tehetetlennek érezheti magát. - Menjünk innen. Biztos van valami hely a közelben, ahol tábort üthetünk - tápászkodott fel.
- A kisfiúk arra futottak… gondolom, lehet ott egy falu. Bekéredzkedünk valahova – engedte el a lovakat miután ellenőrizte, hogy minden felszerelés megvan. Ezután Merlinhez vezette az egyiket.
Merlin bólintott, mosolyt erőltetett az arcára. Bár nem hitte, hogy ő el tudna most aludni, de Arthurnak pihennie kellett, és talán befogadja őket valaki. Nem mondott semmit, csak felült a lovára.

Sötétedés után értek a faluhoz. Arthur lepattant a lóról, majd elkezdett körbekérdezni, hogy van-e valahol hely. Egyetlen idősebb nő mondta, hogy van egy pici szobája egyetlen ággyal… a többi helyről elküldték őket.
Merlin is leszállt a lóról, csöndben követte Arthurt mindenhová. Nem akart semmire sem gondolni, csak elfelejteni az egészet.
Arthur aggódott Merlinért, ezért elfogadta az egy kis szobát.
- Nem fogunk zavarni – mondta kedvesen a nőnek, majd kint megkötötte a lovakat. A nő bement és egy kis ajtó felé mutatott.
- Elfértek ott ketten, kedveském? – kérdezte Arthurt, aki vállat vont.
– Elalszom én akárhol, csak fedél legyen felettünk.
Merlin még mindig nem szólt semmit, csak a földet nézte. Lassan felemelte a fejét, és halványan a nénire mosolygott köszönetképp.
Arthur aggódva nézett rá, majd beterelte a szobába.
- Ülj le – nyomta az ágyra, majd odadobta neki az éjszakai inget, amit persze Merlin most is magával hozott. – Azt meg vedd szépen át. – Pakolászni kezdett, majd elővette az ebéd maradékát és Merlin elé tette. A frászt hozta rá a mágus ezzel a viselkedéssel.
Merlin gépiesen megette, amit Arthur elé tett, aztán átvette a fölsőt is. Nem akart aludni menni, félt, hogy rémálma lesz. Végül felállt az ágyról, és nagyot nyelt.
- Aludj az ágyon... - mondta kicsit rekedten, és leült a fal mellé.
Arthur megrázta a fejét, majd odalépett és visszahúzta Merlint az ágyra, aztán hozzávágott egy takarót is.
- Kipihened magad, a sarokban van néhány zsák, megágyazok azokon magamnak, kényelmesen leszek.
Merlin a takarót szorongatta, ismét belémart a félelem.
- Én úgysem alszom - mondta, a hangja remegett.
- De igen, alszol – ült le az ágy mellé Arthur a földre. – Itt leszek, vigyázok rád – mondta ezt halkabban. Nem tudta, mennyit ér még a szava, hiszen aznap nem sikerült vigyáznia Merlinre, és ez nagyon bántotta.
Merlin Arthurra nézett.
- Megígéred? - kérdezte csendesen. Ha Arthur vigyáz rá, semmi baj nem történhet.
Arthur a mágusra nézett, látta a szemében a félelmet, ami ijesztő volt Merlintől. Ennyire félni még semmitől se látta, megfogta a kezét és finoman rászorított.
- Nem eshet bajod, amíg itt vagyok. Megígérem.
Merlin bólintott, rászorított Arthur kezére. Még sose volt ennyire szüksége senkire. Nem tudta volna elviselni, ha Arthur elárulja. Lassan elnyúlt az ágyon, de nem engedte el a herceg kezét.
Arthur kényelmesen nekidőlt az ágy szélének és fogta Merlin kezét. Úgy látta valamennyire megnyugodott, de nem volt biztos benne, egészen addig, amíg a mágus egyenletesen szuszogva el nem aludt. Még álmában is fogta a kezét, amitől kissé zavarba jött és esküdni mert volna, hogy a forróság az arcában kívülről is látszódik…
Lecsukta a szemeit, szabad kezével magára húzott egy pokrócot és az ágynak dőlve ő is elaludt.

Merlin álmában Arthurral visszamentek Camelotba. Minden folyt a régi kerékvágásban, aztán egyszer csak katonák jöttek érte. Berángatták a trónterembe, és Uther lábai elé dobták. Arthur ott állt a király mellett, komoran nézett le Merlinre.
- Átkozott mágus. Hazudtál nekem, ezért máglyát érdemelsz! - mondta dühösen a herceg. - Vigyétek! - a katonák megragadták a fiút, és elvonszolták.
Merlin hangosan nyöszörögni kezdett álmában, közben egyre erősebben szorította Arthur kezét.
Arthur erre azonnal felébredt, amúgy is nehezen aludt, nyomta az ágy széle, és éberen is, mert nem otthon volt… Felkelt, Merlin fölé hajolt és finoman megrázta.
- Merlin, ébredj!
Merlin nem úgy nézett ki, mint aki fel akar ébredni.
- Arthur, megígérted! - a mágust a máglyához vonszolták. - Nem ártottam senkinek! - a lángok felcsaptak körülötte. - Arthur, miért?! - érezte a fájdalmat, alig kapott levegőt a hőtől, könnyek szöktek a szemébe, az arca megvonaglott, és fájdalmasan felkiáltott. A szemei kipattantak, ijedten elrúgta magát Arthurtól. Zihált, és rémülten nézett a férfire.
Arthur fájdalmasan grimaszolt, ahogy Merlin megint ellökte magát tőle és sikeresen hasba rúgta, a szobába alig jutott fény, kint égett egy fáklya, amiatt látta csak a rémületet a mágus arcán.
- Rémálom volt – próbálta ezzel megnyugtatni.
Merlin szája teljesen kiszáradt, szó nélkül visszamászott Arthurhoz, és megölelte, halkan szipogni kezdett.
Arthur meglepődött, elvörösödött, de karjával ő is átölelte a fiatalt. Nem tudta, hogy mivel nyugtassa meg, ezért csak a hátát simogatta. Merlinnek pedig ez is elég volt, halkan sírdogált még egy darabig, szörnyen érezte magát. Most vegyes érzelmei voltak Arthurral kapcsolatban, kicsit tartott tőle, de azért még megbízott benne... Nem tudta hova tenni ezt az egész helyzetet.
Arthur sokáig simogatta, amíg úgy nem kezdte érezni, hogy Merlin megnyugszik. Sötét volt, éjszaka, valahogy minden sokkal nyugodtabbnak tűnt, és ettől megeredt a nyelve.
- Ne csináld ezt velem… sokkal erősebb vagy, mint én, megijesztesz.
Merlin Arthur mellkasának dőlt, eddig is félt, hogy máglyán végzi, de sosem gondolt bele igazán... Így, hogy elé tették, mint egy valószínűleg bekövetkező jövőt, sokkal rosszabb volt a helyzet: rettegett.
- Arthur, mit csinálnál, ha Uther máglyára küldene? - kérdezte csendesen. Már nem akart egyedül szenvedni, tudnia kellett a választ, biztos volt benne, hogy a herceg nem fog neki hazudni.
A szőkét meglepte a kérdés.
- Az nem fog bekövetkezni – rázta meg a fejét és egyik karjával magához ölelte Merlint.
- De ha mégis... Ha mégis bekövetkezne. - Merlin kétségbeesve bújt Arthurhoz, megint remegni kezdett. - Ugye megvédenél? Nem hagynád...
Arthur szorosabban ölelte.
- A szavamat adtam, hogy nem esik bajod – mondta komolyan. – Természetesen megvédenélek, megszöktetlek a börtönből, vagy akárhogy. Biztos, hogy megoldanám. Ez nyomaszt ennyire?
Merlin bólintott.
- Megmutatta, de nem voltál sehol... - a fiú összeszorította a szemét, és összehúzta magát olyan kicsire, ahogyan csak tudta. - Éreztem a füstöt, a lángokat... És a legszörnyűbb az volt, hogy te nem voltál sehol, hogy segíts...
Arthurt tökéletesen szíven ütötték a szavak. Az az átkozott kis démon, mégis hogy tehetett ilyen aljas dolgot? Egy percig se gondolta, hogy igazság lenne, amit Merlin látott, hiszen nem állt szándékában engedni senkinek, hogy szolgáját csak úgy bántsák… Merlin mágiáját elfogadta, de azért még most is voltak fenntartásai, főleg a villogó szemű kislányokkal…
Hosszan döbbenten bámulta a sötétet, és most már mindkét karjával átölelte Merlint.
- Idióta barom, és te elhitted? – sóhajtotta, majd egy gyors puszit nyomott a fiú homlokára. - Soha nem hagynálak magadra, világos? – súgta ezt már a fülébe. – Az a lény gonosz volt, csak el akarta hitetni veled…
Merlin a fejét rázta.
- És ha valami bajod esik Arthur? Nem tudnám elviselni... ha miattam történne valami.
Arthur hitetlenkedve horkantott.
- Láttad magad, hogy máglyára ítélnek, és képes vagy miattam aggódni? Te tényleg idióta vagy!
Merlin még szorosabban Arthurhoz bújt.
- Mi van, ha valamit teszek veled, és azért ítélnek el? - a mágus teljesen kétségbeesett. - Arthur, nem akarlak bántani, ha valamit tennék, inkább ölj meg...
A herceg próbálta elképzelni, hogy Merlin karddal nekitámad, és nevetnie kellett, de aztán mintegy villámcsapásként beléhasított a gondolat, hogy Merlin olyan erővel bír, amit ő fel sem tudott fogni.
- Egy nyulat sem bírsz lelőni, komolyan félnem kellene tőled? Nem ítél el senki!
Merlin erre nem mondott semmit, ölt már embert, bár Arthur nem tudott róla. Egyre csak az járt a fejében, hogy ő fogja előbb elárulni Arthurt, a herceg azért nem fog segíteni rajta. Így tűnt egyedül ésszerűnek a dolog, Arthur máskülönben biztosan ott lett volna...
Arthur Merlin állára simított, majd felemelte az arcát, hogy a fiú ránézzen, bár a sötéttől még most is inkább csak a körvonalakat vette ki.
- Elfelejtenéd végre ezt az elméletet?
Merlin mélyen Arthur szemébe nézett. Ő nem érthette, nem volt ott... Ez volt a legrosszabb rémálma, évek óta ettől rettegett...
- Próbálom... - felelte csendesen.
Arthurnak viszont ez nem volt elég.
- Ne csak próbáld! Mondd csak, bízol bennem? – figyelte még mindig.
Merlin bólintott.
- Senkiben sem bízom jobban.
- Én pedig benned bízom, ugyanennyire… - válaszolt Arthur, felsimított Merlin arcára és mielőtt nagyon elszaladtak volna a gondolatai más irányba finoman megpaskolta a fiatal arcát és homlokát Merlinéhez nyomta. – Tehát minden rendben.
Merlin kicsit biccentett. A szemei megint távolinak tűntek, szomorúság, és félelem tükröződött bennük. Szerette volna, ha minden olyan egyszerű lett volna, ahogy Arthur gondolta. Szóra nyitotta a száját, de aztán elmerült Arthur tekintetében.
A herceg sóhajtott, majd újra szorosabban a karjaiba húzta.
- Reggelre szeretném visszakapni a csacsogós idegesítő szolgámat, értve vagyok? Most pedig próbálj aludni…
Merlin halványan elmosolyodott.
- Arthur... - mondta halkan. - Te tuskó...
- Igen, ez már alakul – borzolta meg a fekete tincseket. – Most pedig tényleg aludj, szükséged lesz az erődre – nézett mélyen a szemébe, nem akarta ezt a rettegést látni benne. Annál fontosabb volt neki a fiú.
Merlin hirtelen mozdult előre, és egy hosszabb puszit nyomott Arthur szájára, aztán rögtön fülig elvörösödött.
- Én öhm... csak... meg akartam köszönni és...
Arthur meglepetten pislogott, majd egyik kezét zavartan a szájához húzta, aztán próbált gyorsan magához térni és válaszolni.
- Igen… nos… szívesen… - jött a nem éppen szokványos hangvételű válasz. A herceg érezte, hogy valami már megváltozott, de ez ékes bizonyítéka volt, hogy nem csak nála…
A mágus zavartan a herceg mellkasához bújt. Félt, hogy Arthur mit fog erre szólni, de a reakciója mosolyt csalt az arcára. Most már biztos volt benne, hogy az egész máglya-dolog csak egy gonosz próbálkozás volt, hogy távol tartsák Camelottól. Esélytelen volt, hogy valaha is ártani tudjon Arthurnak, és az is, hogy a herceg elárulja.
A herceg kicsit helyezkedett, majd Merlint átfogva ledőlt az ágyra. Itt azért kényelmesebben fog aludni, mint a földön ülve. Nem mondott már többet, csak egyenletesen simogatta Merlin karját, amíg el nem nyomta az álom.
Merlin mosollyal az arcán aludt el, nyugodtan és mélyen aludta át az éjszakát. Arthur karjaiban biztonságban érezte magát. Még reggel sem ébredt fel, sokkal tovább aludt, mint szokott, az előző nap eseményei teljesen lemerítették testileg és lelkileg.