4. fejezet - Mágiamentes mágus

Arthur igyekezett a lehető leghamarabb végezni az elmaradott teendőivel. Gyorsan befejezett majdnem mindent, aztán még estefelé felkereste Gaiust, hogy beszéljen vele. Bizonytalan volt, hogy mit kellene tennie.
A férfi nem értette, hogy miért keresi őt a herceg, de érdeklődve figyelte.
- Próbáltam beszélni apámmal Merlin ügyében - tért rögtön a tárgyra Arthur. - Azt mondta, reggelig átgondolja a dolgot, de említett még mást is...
Gaius a szemöldökét ráncolta. Arthur aggódott, és ez nem tetszett neki.
- Mit mondott még?
- Küldetett egy boszorkányvadászért, minden áron meg akarja találni a varázslót, aki megbűvölt a minap. Ezzel még nem lenne baj, de aggódom Merlin miatt. Amióta elmondtad, hogy... Szóval azt. Talán rábizonyíthatnak valamit, és nem tudom, hogy apám hogyan reagálna. Már így sem rajong érte.
- Elmondom, hogy apád hogyan reagálna. Azonnali hatállyal kivégeztetné. Gondolkodás és tárgyalás nélkül – mondta sötéten Gaius, és komoly gondban volt. Merlin élete komoly veszélyben forgott. – Nem tudnád meggyőzni, hogy nincs rá szükség? Hogy a mágus talán már elmenekült, és messze jár?
Arthur csak a fejét rázta. Nem akarta, hogy Merlinnek baja essen, de ezzel már elkéstek.
- Már küldetett érte, ezzel kapcsolatban nem tudunk mit tenni. De Merlint még elküldhetjük, mielőtt ideérne.
Gaius bólintott.
- Rendben van, össze is pakolok neki, menjen el, amilyen gyorsan csak lehet – mondta sietve az öreg. Viszont továbbra is aggódott. A vadász addig nem megy el, amíg valakire rá nem bizonyít valamit…
Arthur biccentett neki.
- Elintézem, hogy holnap reggel elengedjék.
- Az jó lesz – bólintott Gaius, és felment, hogy összeszedje a szobában Merlin cuccait. A varázskönyvet elsők között csomagolta el a fiúnak.

Arthur még elköszönt tőle, aztán kiment a szobából. Úgy döntött, elég lesz reggelről beszélnie az apjával az ügyről, ha nem Merlin ébreszti. Még megvacsorázott, aztán bement a szobájába, ledobta a fölsőjét, és bedőlt az ágyba. Már elég későre járt, de nem sikerült hamar elaludnia.


Merlin alig aludt valamit az éjjel, remélte, hogy reggelre kiengedik, de az őrök nem kaptak parancsot, így továbbra is a falnál ücsörgött, és figyelte a felkelő nap fényét, ahogy beárad a kis ablakon. Most mindennél jobban utálta Uthert…

A herceget kicsit késve ébresztette egy ismeretlen szolga. Arthur morcosan ébredt, nem gondolta, hogy ennyire hozzászokott már Merlin vigyorgós, vidám ébresztőihez. Folyton szidta érte, de most hiányzott neki. Miután megreggelizett, elindult, hogy megkeresse az apját.
Uther parancsokat osztogatott a katonáknak, amikor meglátta a fiát. A maradék két férfihez fordult.
- Ti menjetek a déli kapuhoz, figyeljetek minden gyanús alakot, senki sem hagyhatja el a várost! – mondta, mire a katonák biccentettek, és elmentek a dolgukra. A király Arthurhoz fordult. – Jó reggelt, fiam.
Arthur egy pillanatra ledermedt, de gyorsan erőt vett magán. Ezek szerint Merlin itt marad. Csak még gyanúsabb lett volna, ha így küldik el a kastélyból.
- Jó reggelt, apám - köszöntötte a királyt.
- Kicsit késve ébredtél, a mágusvadászunk nemsokára megérkezik.
- Nem volt szolgám, aki ébresztett volna - jegyezte meg a herceg. - Hogyhogy ilyen hamar érkezik? Csak tegnap küldettél érte...
- Igen, de a hírnök visszaért, megtalálta egy közeli faluban. Úgy tudom alapból erre tartott, mert erős mágiát érzékelt – magyarázta a király.
- Erős mágiát, itt, Camelotban? - vonta fel a szemöldökét. Ez aggasztotta, de kicsit meg is nyugtatta mellette. Nem volt jó hallani, hogy egy erős varázsló lehet a kastély falai között, de ha ilyen messziről megérezte a mágiát, akkor Merlin biztonságban lesz tőle. - Ez képtelenség.
- Profiról van szó. Hidd csak el, hogy holnap estére legkésőbb a mágus halott lesz – mondta a férfi magabiztosan.
- Ez megnyugtató. - A herceg elgondolkodott egy pillanatra, de nem akarta tovább halogatni a dolgot. - Apám, sikerült döntést hoznod a szolgám ügyében?
- Egyelőre marad, senki nem hagyhatja el most a kastélyt - mondta komoran a férfi. – De még egy botlás, és száműzöm!
- Köszönöm - biccentett. - Engedelmeddel távoznék is. Még fel kell keresnem a lovagokat a vadász érkezése előtt.
- Menj, és üzenj az őröknek, hogy engedjék el a szolgádat. Még egy hazugság, és megkeserüli – morogta még a férfi.
Arthur tisztelettudóan meghajolt, aztán magára hagyta az apját. Az első dolga a cellákhoz vezetett, hogy elengedtesse Merlint.


Merlin azonnal felpattant, amikor meglátta a herceget.
- Arthur! Mit intéztél?
- Apám lezáratta a várost, senki nem mehet ki - mondta rögtön kissé bűnbánóan, lehalkítva a hangját. - A vadász bármelyik percben megérkezhet. Menj, keresd meg Gaiust, és találjatok ki valamit. Nekem fel kell keresnem a lovagokat.
Merlin elsápadt, de azért bólintott.
- Bármelyik percben? Mikor hívták ide?
- Tegnap. Azt mondják, már úton volt Camelot felé, mert érezte a mágiát. Szóval nem kell aggódnod, ha ilyen nagy erejű varázslóval van dolgunk, simán elsiklik melletted.
Merlin elsápadt, és egy hosszú pillanatig mindent be akart vallani a hercegnek.
- Arthur! – hangosabban szólt, mint szerette volna, és gyorsan át is gondolta. Nem mondhatja meg, nem merte volna megtenni. Végül mást kérdezett. – Szerinted veszélyes lehet az a mágus?
- Veszélyes - bólintott a herceg. - De már nem sokáig. Mellesleg, Merlin, mostantól semmi olyat nem tehetsz, amivel egy kicsit is felbosszantanád apámat. Eléggé megharagudott rád - indult el.
Merlin Arthur nyomába eredt.
- De ha ennyire erős, és veszélyesnek gondolod, akkor miért nem támad?
A herceg vállat vont.
- Honnan tudnám? Talán csak a megfelelő pillanatra vár. Agyafúrtak ezek a varázslók.
- Lehet, hogy nem is akar. - A mágus komolyan kezdett kétségbeesni. Nem tudta, hogy elárulja-e magát, vagy sem. Arthur bizonyára kiborulna.
A herceg megtorpant, és értetlenül nézett Merlinre.
- Neked teljesen elment az eszed ez alatt a fél nap alatt?
- Miért gondolod, hogy minden, ami mágia gonosz? Egy erős varázslat lehet védelmi varázslat is, nem? – kérdezte halkan.
- Merlin, a mágia gonosz, ezt vésd jól az eszedbe - sziszegte a herceg. Nem hitt a fülének. - Még Camelotban vagy, és ha ezt bárki más meghallja, nemsokára a máglyán kötsz ki.
Merlin beharapta az alsó ajkát. Így is, úgy is, ott fog kikötni. Nem időzött sokat Arthur mellett, biccentett neki, és inkább elsietett Gaiushoz.

Arthur csak egy másodpercig nézett gondterhelten utána, mielőtt tovább indult volna. Merlin viselkedése csak még jobban aggasztotta, ha a boszorkányvadász ki akarná hallgatni, és elszól valami ilyesmit, ami Merlin titoktartási képességeihez mérten nem lett volna meglepő, akkor máris kivégzik. Biztos volt benne, hogy amint lesz egy szabad perce, kimossa a fejét.

Merlin sápadtan esett be a gyógyítóhoz, és azonnal felmérte a terepet, de csak ketten voltak. Gondosan bezárta az ajtót.
- Mit csináljak? – kérdezte azonnal idegesen.
Gaius felemelte a tekintetét. Már hallott a hírről, hogy senki nem mehet el a kastélyból.
- Húzd meg magad, amennyire tudod. Nem tudom, mi mást tehetnénk, de már dolgozom rajta.
Merlin leroskadt az egyik székre.
- A vadász érzi, hogy itt vagyok – nyögte fájdalmasan. – Már a környéken volt, amúgy is engem keresett. Semmi esélyem!
Gaius egy kicsit elsápadt.
- Az lehetetlen. Még nem hallottam olyasvalakiről, aki így érezné a mágiát. Talán csak szerencsét akar próbálni, mert tudja, hogyan reagál Uther a témára.
Merlin megrázta a fejét.
- Én már hallottam róla. Még kisebb voltam, megfordult a falunkba, de egy gyerekre nem bizonyíthatott semmit. Viszont ott volt, és láttam az arcán, hogy tudja, ki vagyok.
- Képtelenség - motyogta a gyógyító, elég gondterheltnek tűnt. - Talán van rá mód, hogy elrejtsük előle a mágiádat - lapozgatott bele az egyik könyvébe. – Biztos, hogy láttam valahol egy feljegyzést erről.
Merlin is odalépett, és a könyv fölé hajolt.
- Hogyan akarod elrejteni? Mágiával? – kínjában felnevetett, majd megpiszkálta az egyik kis üvegcsét, amibe Gaius épp valamit főzött.
- Ha tudsz jobb megoldást, szívesen meghallgatlak.
Merlin nem tudott, de ezt sem tartotta jó ötletnek.
- Lehet, hogy ezt is megérzi, és mi van, ha meg kell védenem magam? Ha elrejtjük a mágiámat tudom használni?
- Nem hiszem, de reménykedhetünk, hogy semmi nem mer idemerészkedni, amitől Arthur nem tud megvédeni, amíg itt a vadász. Nekem sem tetszik, veszélyes, de nincs jobb ötletem. Elmenni nem mehetsz el, és nincs sok időnk.
- Ha rám bizonyítja, és védelem nélkül maradok... - Merlin be sem fejezte a mondatot, mindketten tudták, hogy mi lenne akkor. Idegesen beharapta az alsó ajkát. – Jól van, próbáljuk meg. Nincs más választásom.
- Semmi baj nem lesz - mondta komolyan Gaius. - Arthur nem fogja hagyni, hogy bármi történjen veled. Ahogyan én sem.
Merlin eléggé össze volt roskadva, és páni félelem lett rajta úrrá, amikor hallotta odalent a katonákat: valaki megérkezett.

Kénytelen volt bízni ennyire Arthurban, az erejétől megfosztva egyedül a herceg jelenetett reményt a számára.
Gaius közben szorgalmasan dolgozott. Mielőtt hívatták volna őket, elkészült a főzettel, és Merlinnek nyújtotta.
- Ez a legtöbb, amit tehetek.
Merlin sápadt volt, és gyorsan megitta az italt, a hatását egyelőre nem érezte, de bízott Gaiusban. Még szinte le sem tette az üvegcsét, amikor szóltak nekik, hogy várják őket a trónteremben.
A gyógyító biccentett, és nyugalmat erőltetett az arcára. Mikor még egy pillanatra kettesben maradtak, komolyan végigmérte Merlint.
- Próbálj természetesen viselkedni, mindig, mikor a közeledben van a vadász, ezt jól vésd az eszedbe.
Merlin nyugalmat erőltetett az arcára, csak keze remegett.
- Igyekszem…
- Menjünk, ne keltsünk feltűnést azzal is, hogy elkésünk - szorított bátorítóan a mágus vállára, és elindultak a trónterem felé.


Közben Arthurék már összeszedetten fogadták a vadászt. A herceg elég feszült volt, aggódott Merlin miatt, bár próbálta palástolni.

Lassan az összes szolga összegyűlt, Merlin igyekezett nyugodt maradni, és tökéletesen elvegyülni a tömegben. Ismerős volt neki a férfi arca, sohasem tudta elfelejteni, hiszen gyerekkorának álmaiban kísértette. Azóta viszont kicsit megöregedett, de még így is félelmetes kisugárzása volt.
Magas ember volt, hosszú fekete hajjal, egyik szeme le volt kötve. Fekete ruha volt rajta, palást, és a köpenye alatt különféle fegyverek, amulettek. Ezeket Merlin csak egy pillanatra látta felvillanni, amikor a férfi megfordult. Próbálta kerülni a szemkontaktust, inkább Arthur felé lesett. Hogyan fog reagálni, ha rábizonyítják, hogy mágus?

A boszorkányvadász tekintete végigszántott a tömegen. Egy futó pillanatra egyenesen Merlin szeme közé nézett, halvány mosollyal az arcán, míg végül megállapodott a trónjáról épp felálló Utheren, és a mellette álló Arthuron. A király elé lépett, hogy üdvözölje, a herceg pedig az apja mögött lépkedett.
- Üdvözöllek a kastélyomban - szólt tárgyilagosan Uther. - Örülök, hogy ilyen hamar időt tudtál szakítani az ügyünkre.
Merlin érezte, hogy kirázza a hideg a férfi tekintetétől, de próbálta megőrizni a nyugalmát. Nem tud rábizonyítani semmit, legalábbis ezzel biztatta magát.
A férfi elégedetten elmosolyodott.
- Ugyan, Felség. Örülök, ha segíthetek, felháborító, hogy még mindig nem sikerült gyökerestül kiírtani a mágiát a világból, de mindketten a nemes ügy érdekében munkálkodunk!
Uther bólintott, és viszonozta a mosolyt.
- Ő itt a fiam, Arthur. - A neve hallatán a herceg biccentett a vadásznak. - Ha szükséged van bármire, a segítségedre lesz. A szolgák pedig majd megmutatják a szobát, ahol ellakhatsz, amíg ki nem végezzük a varázslót. - Intett, mire két szolga félénken közelebb lépett. - Mikor kezded a munkát?
- Én mindig dolgozok – jött a magabiztos válasz, és a férfi újra végigpásztázta az embereket. – Aki esetleg nem ismerne: Jonathan Munter vagyok, mágus- és boszorkányvadász. Camelotot belső támadás érte, mivel egy gonosz személy elrejtőzött közöttetek. De ne féljetek, hamarosan máglyára kerül - tette hozzá, és újra kiszúrta a kék szempárt, de tekintete hamar tovább siklott. – Ki fogok kérdezni mindenkit.
A szolgák közül sokan ijedten pislogtak, a tanácstagok és magasabb rangúak is idegesnek tűntek. A nagy részük már ismerte a boszorkányvadászok módszereit, vagy legalább hallott róluk rémisztő történeteket.
Uther elégedetten bólintott a vadász szavaira, Arthur pedig a tekintetével megkereste Merlint a tömegben. Rajta is látszott, hogy ideges, de nem tűnt feszültebbnek a többi arctól, ez
megnyugtatta valamicskét. Miután Uther még utasította a megjelenteket, hogy mindenben működjenek együtt, hogy a lehető leghamarabb elkapják a varázslót, a vadászt a két szolga elkísérte az ideiglenes lakrészére, hogy minél hamarabb megkezdhesse a vizsgálatokat.

Szép sorban mindenki megkapta az üzenetet, hogy a férfi mikorra várja őket kihallgatásra. Merlin is kapott egyet aznap estére. Idegesen járkált Arthur szobájában, pakolnia kellett volna, de nem vitte rá a lélek. Mágiáját próbálgatta az egyik ruhán, de az meg sem mozdult. Ez egyszerre nyugtatta meg, és tette feszültebbé. Teljesen védtelen volt.

Arthur néhány órán belül ment csak a szobájába. Ahogy belépet, végignézett az előző este félredobált ruháin, és felvonta a szemöldökét.
- Merlin - szólt megrovóan. - Mit csináltál te egész nap, mi?
A mágus felnézett, és ijedtében kiejtette a korsót, ami a kezében volt, az pedig hangos csattanással darabokra tört a padlón.
- Én? Én semmit…
Arthur nagyot sóhajtott, ahogy végigmérte Merlint.
- Azt látom - jegyezte meg, ahogy becsukta maga mögött az ajtót. - Ide figyelj, apám már eléggé haragszik rád, elég egy apró stikli, hogy kipateroljon a kastélyból. Ha csak egy kicsit is bíznál bennem, nem kellene aggódnod más miatt sem - nézett rá jelentőségteljesen. - Persze csak akkor, ha tudsz lakatot tenni arra a nagy szádra, és a reggeli beszélgetésünk legapróbb részletét sem említed meg a vadásznak. Meg soha többet senkinek. Mikorra hívatott be?
Merlin nagy szemekkel pislogott Arthurra, szíve hevesebben dobbant meg a gondolattól, hogy a herceg ennyire védi. Igaza volt a szőkének, bíznia kellene benne.
- Bízok benned – mondta lassan, de őszintén. – És lakat a számon. Ma estére, vacsora után – válaszolt a kérdésre is.
Arthur gyorsan erőt vett magán, hogy ne látszódjon az aggodalma, és közelebb lépett Merlinhez. Csak nőtt az elhatározása, hogy megóvja őt, bármi történik majd.
- El ne szóld magad, megértetted? Ez parancs, és ha megszeged, kitekerem a nyakad.
- Értettem, felség! – mondta, és megeresztett egy széles vigyort is Arthur felé. Legalább a herceget sikerüljön megnyugtatnia.
Arthur elmosolyodott. Máris jobban érezte magát.
- Remek. Akkor, ha vacsoráig úgyis ráérsz, feltakaríthatod a korsót, amit összetörtél.
- Rabszolgahajcsár – morgott Merlin, ahogy lehajolt, hogy összeszedje a darabokat. Eddig tartott a herceg aggodalma…
- Te törted össze - vont vállat, és leült az asztala mögé. Az egész kastély feszültebb volt a vadász érkezésével, örült, hogy kicsit kiszabadulhatott közülük. Csak Merlin miatt kellett már aggódnia, ismerve a titoktartási képességeit. Még mindig folyton emlékeztetnie kellett magát, hogy a fiú mostanáig előtte is titkolózott, eredményesen. Ez elég szokatlan volt, de azért reményt keltett benne.
Ha ő nem jött rá, akkor talán a vadász sem fog. Attól jobban félt, hogy ha vele is beszélni fog valamikor, ő lesz az, aki elszólja magát...

Merlin lassan szedte össze a dolgokat. Arthur jelenléte egészen megnyugtatta, így nekifogott, hogy elpakolja a herceg ruháit is, közben rohamosan közeledett az idő, amikor mennie kellett. Jonathan őt figyelte a tömegben, biztos volt benne, hogy kiszúrta, a kérdés, hogy bizonyítékok nélkül ráfoghat-e valamit? Az is lehet, hogy maga készít bizonyítékot ellene. De lehet, hogy az egész csak véletlen volt, hogyan is emlékezhetne egy olyan kis falura, mint Ealdor? A mágiáját nem érzékelheti, mert az rejtve van.
A herceg előtt képes volt titkot tartani, akkor mások előtt is képes lesz rá. Kilgharrah kifejezetten emlékeztette, hogy még ne fedje fel, hogy ki is ő, ehhez tartani akarta magát.
Amikor végzett felkelt, és elégedetten végignézett a szobán.
- Kész vagyok. Gyorsan visszamegyek Gaiushoz, és felküldetem valakivel a vacsorádat – hadarta gyorsan.

Arthur felnézett a papírjai közül, és bólintott. Már egy ideje ugyanazt az iratot bámulta, teljesen elkalandoztak a gondolatai. Egyre jobban aggódott, legszívesebben ő is Merlinnel ment volna a kihallgatásra, elképzelni sem tudta, mi fog történni.
- Amint végeztél, azonnal keress fel!
- Persze, lefogadom, hogy már rég az ágyat fogod nyomni – vigyorgott rá, majd tekintete megakadt a papíron, amit Arthur a kezében tartott. – Nem lesz baj, bízok benned, te pedig bízz bennem!
- Akkor kelts fel - morogta, bár nem hitte, hogy el tudna aludni. - És légy nagyon óvatos.
Merlin bólintott, majd elsietett, még visszament Gaiushoz, mielőtt felkereste volna a rettegett férfit.

- Van még az italból? Biztos, ami biztos. Nem vagyok valami nyugodt – morgolódott.
Gaius aggódva figyelte, de bólintott, ahogy átnyújtott neki egy apró üvegcsét. Kevert bele egy kevés nyugtatót is, hátha segít vele Merlinen.
- Aztán ne késs sokat. Jobb lesz, ha hamarabb túl leszel rajta. Nem lesz baj.
Merlin egy hajtásra megitta, és kicsit megigazította a nyakában a sálat.
- Estére már biztosan fáradt, egész nap ugyanazt hallgatta. Tőlem sem fog mást hallani – vigyorgott a gyógyítóra, majd elsietett a férfi szobája felé.

Hangosan kopogott, majd belépett.
A szobában már égett néhány gyertya az asztalon, a férfi éppen irkált valamit, de rögtön felpillantott Merlinre.
- Már vártalak. - A vadász alaposan végigmérte. - Szóval te lennél a herceg szolgálója - morfondírozott. - Ülj le.
Merlin elővette a maradék akaraterejét, de egészen nyugodtnak érezte magát. Sejtette, hogy Gaius keze van a dologban. Leült a férfivel szemben.
- Igen, én vagyok. Merlinnek hívnak.
A férfi bólintott, és újból a papírjára fordította a tekintetét.
- Mikor, és hogyan kaptad ezt a pozíciót? - kérdezte, csak néha pillantott fel Merlin arcára.
A mágus picit hallgatott, ahogy visszaidézte azt a napot.
- A herceget támadás érte, én álltam a legközelebb, és időben reagáltam, így sikerült megmentenem. A király azonnal kinevezett a szolgájának.
A boszorkányvadász bólintott.
- A herceget elég sok mágikus támadás éri. Mit tudsz erről?
- Amennyit a herceg elmond nekem, vagy azokról, amik az egész kastélyt érintik – magyarázta nyugodtan, és be is fogta a száját. Megfogadta, hogy csak szűken a kérdésekre válaszol.
- Úgy értesültem, hanyagul végzed a mindennapi teendőidet. Mire használod fel ezt a... szabadidődet?
- Ami szabadidőm van, azt Gaius, az udvari gyógyító betáblázza nekem. Nála lakok. – Merlin csak néha pillantott a férfi arcára, leginkább a nyakára koncentrált, vagy a vállára, csak ne keljen a vizslató szemekbe néznie.
A férfi csendesen bólintott, és felírt valamit a papírjára.
- Mit gondolsz a mágiáról, a varázslókról? - nézett rá fürkésző pillantással.
Merlin vállat vont, igyekezett közönyös maradni, és megpróbált a legjobban hazudni. A titok volt a fontos, és nem az érzései. Arthur mellett kellett maradnia, még ha hazudnia is kell érte.
- A mágia gonosz, és a művelői is. A király jól teszi, hogy üldözteti, hiszen csak bajt hoz Camelotra. A herceg is sokszor bajba került boszorkányok és varázslók miatt. - Felnézett a férfire, és próbált rájönni, hogy mi járhat a fejében.
A vadász fürkészően vizsgálta őt.
- Mióta élsz Gaiusszal? Jól ismerem őt. Tudtad, hogy valaha ő is varázsló volt?
- Még nincs három éve – bólintott Merlin. – Igen, hallottam, hogy évekkel ezelőtt ő is varázsló volt, de már régen nem foglalkozik ilyesmivel.
- Biztos vagy ebben? Ha átkutatnánk a lakrészeteket, semmi mágiára utaló nyomot nem találnánk, igaz? - A férfi még mindig nem vette le róla a tekintetét.
- Nincs titkolnivalóm, és Gaiusnak sincs – mondta magabiztosan, de ahogy felnézett a férfire érezte, hogy izzadni kezd a tenyere.
- A varázslók mind aljas és gonosz teremtmények, ahogy te magad is mondtad. Akár évekig, sőt évtizedekig képesek eltitkolni valódi kilétüket, hogy mentsék a bőrüket, de kevesen vannak, akik teljesen le tudtak mondani a mágia műveléséről. Örömmel hallom, hogy Gaius is közéjük tartozik - jegyezte meg színtelen hangon. - Honnan jöttél Camelotba?
- Ealdorban éltem, egy kis falu Cenred királyságában – mondta Merlin aránylag nyugodt hangon.

A férfi bólintott, és újból végigmérte Merlint, de az arca kifejezéstelen maradt. Még jó darabig kérdezgette a fiatal szolgát, főleg a mágiáról, de a kastély mindennapjairól is. Már a gyertyák az asztalon majdnem teljesen leégtek, mire elengedte. Mikor a fiú már felállt, és az ajtóhoz ért, még utána szólt.
- Sok helyen megfordultam már, kölyök - nézett rá jelentőségteljesen -, de arcokat nem felejtek. Még beszélünk.
Merlin már egészen megkönnyebbült, de ahogy visszanézett a férfire minden erő kiszaladt a lábából, úgy érezte, hogy összeesik. Agya lázasan küzdött, tudta, hogy egy apró mozdulattal is elárulhatja most magát, de mégsem tudott uralkodni a pánikon. Elsápadt, kezei remegtek, csak nehézkesen nyugodott meg.
- Jó éjszakát, Uram – mondta gyorsan, majd kilépett, becsukta az ajtót, de a folyosón nekitántorodott a falnak, és idegesen a hajába túrt. Megfordult, homlokát a hideg kőnek nyomta, hogy megnyugodjon. Órákon át tökéletesen játszotta a szerepét, és a végére elárulta magát.
A férfi sunyi mosollyal az arcán nézett a csukott ajtóra. Átfutotta a papírokat, amire jegyzetelt, a beszélgetés folyamán, és az egyik alacsonyabb kupac tetejére tette. A gyanúsítottak száma eggyel nőtt.

Merlin automatikusan indult el a folyosókon, nem is gondolkozott igazán, hogy merre megy, csak akkor tért magához, amikor Arthur ajtaja előtt állt. Kétségbeesésében a herceghez jött, de gyorsan kimagyarázta magának azzal, hogy megígérte a szőkének, hogy szól neki, ha végzett.
Csendesen nyitott be, hogy alszik-e már.

A szobában égett még néhány gyertya, és Arthur ott ült, ahol Merlin hagyta, csak éppen a feje az asztal lapján nyugodott, az iratok között.
- Mamlasz. – Merlin csendben belépett, és becsukta maga mögött az ajtót, majd Arthurhoz sétált, és finoman megrázta a vállát. – Hahó, tökfej…
A herceg felkapta a fejét, és álmosan pislogott. Az egyik papír az arcára ragadt.
- Merlin? - nyomott el egy ásítást, és lomhán leszedte az arcáról az iratot, visszatéve a többi közé.
- Én vagyok, bizony. Te pedig a padon aludtál, ha ennyire kényelmes szívesen elviszem az ágyadat, jobb, mint az enyém! – magyarázta vigyorogva.
- Ne is álmodj róla, a te ágyadtól még ez is kényelmesebb volt - morogta, és megdörzsölte az arcát.
- Arthur késő van, feküdj le aludni – mondta Merlin halkan.
A herceg a gyertyákra pillantott. Csak keveset aludt, sokáig várta még Merlint, már nagyon aggódott miatta. Nem is emlékezett, hogy mikor hunyta le a szemét. Alaposan végigmérte Merlint, de nem tűnt zaklatottnak, tehát jól mentek a dolgok.
- Nem történt semmi, igaz?
Merlin kicsit zavarba jött a kérdéstől, majd finoman megrázta a fejét.
- Siess, mert én is álmos vagyok!
Arthur feltápászkodott, és félúton az ágy felé, ledobta a fölsőjét a földre. Sikerült megnyugodnia, ha a vadász gyanakodna, nem engedte volna el Merlint. Hálásan huppant be a párnái közé.
- De el ne aludj holnap, nem szabad elkésnem reggelről.
- Nem fogok – mondta, szokatlanul kedvesen, majd idegesen beharapta az alsó ajkát. Még nagyon is emlékezett, hogy miért jött ide. Zaklatott volt.

Arthur végigmérte Merlint. Ahhoz képest, hogy szabad volt, nem tűnt túl nyugodtnak.
- Merlin! - tornászta fel magát ülő helyzetbe. - Mi történt?
- Lefogadom, hogy bekerültem a gyanúsítottak közé – mondta zavartan, és oldalra nézett. – Pedig az elején jól ment.
Arthur arcára aggodalmas kifejezés ült, és azonnal kiröppent az álom a szeméből.
- Talán csak túlreagálod, mit mondtál neki?
- Semmit, amit nem lett volna szabad, pedig igencsak keresztkérdéseket tett fel. Utalt Gaiusra is, hogy régen mágiát használt. - Merlin beharapta az alsó ajkát. A pasas felismerte, de ezt nem magyarázhatja el Arthurnak.
- Akkor meg hogyan lehetnél gyanúsított? - értetlenkedett a herceg. - Gaius miatt pedig ne aggódj, róla apám is tud, e miatt nem lehet baja.
Merlin ellépett a herceg ágyától. Tökéletesen tehetetlen volt.
- Jogosan! – mondta kissé dühösen, bár leginkább magára haragudott. – Hiszen te is tudod, hogy van közöm a mágiához. Talán megérezte…
Arthur megrázta a fejét.
- Ugyan már, mit érezhetett volna meg? Azt, hogy segítettél elpusztítani a varázslényeket? Nem használtál mágiát, nem vagy varázsló.
- Miért vagy ebben ennyire biztos? – kérdezte Merlin lehelet halkan.

Arthur elsápadt, és értetlenül figyelte a kék szempárt. Merlin nem lehetett varázsló, az képtelenség volt.
- Az agyadra ment az idegeskedés - mondta rekedten.
- Arthur, a varázslényeknek mágikus védelmük van, lehetek akármilyen okos, fizikailag ezek legyőzhetetlenek – magyarázta csendesen, és inkább a függönyt figyelte, csak hogy ne kelljen a hercegre néznie.
A herceg nem tudta mit gondoljon. Merlin és a mágia.. Nevetséges volt még az elképzelés is, mégis a fiú őszintének tűnt. Ezernyi kérdés kavargott a fejében, és vegyes érzelmek dúltak benne, de lassan győzött mind fölött a harag. Ha ez igaz, akkor Merlin elárulta őt, akkor egy varázsló a szolgája, az egész hihetetlen volt. Nem lehetett igaz, egy ostoba tréfa az egész, mégsem tudott uralkodni magán.
Az izmai maguktól mozdultak, felpattant az ágyról, és megragadta Merlin karját. Csak az zavarta, hogy nem nézett a szemébe.
- Hazugság - sziszegte. - Miért csinálod ezt?
Merlin csak nehezen nézett fel Arthur dühös tekintetébe. Pont azt látta, amit sejtett, hogy látni fog. Haragot és megvetést. Viszont a vadász egy-két napon belül úgyis leleplezi, az ellen nem tehet semmit, jobb, ha Arthur tőle tudja meg az igazat. Dacosan nézett rá vissza.
- Mit csinálok?
- Miért hazudsz? Nem lehetsz varázsló, azok mind gonoszak! - Erősebben szorította a fiú karját, mint szerette volna, de nem is akart ellene bármit is tenni. Merlinnek most sikerült jól felhúznia. Nem értette az egészet, annak sem volt értelme, ha Merlin hazudott, de annak se, ha igazat mond.
Merlin akaratlanul is felszisszent, a vérkeringés gyakorlatilag leállt a karjában.
- Nem akartam elmondani, de ez a fickó úgyis lebuktat. Találkoztam már vele, emlékszik rám.
Arthur valahogy most nem tudott a vadásszal törődni. Nem fért a fejébe, hogy Merlin hogyan lehetne varázsló.
- Elárultál! Tudod, hogy milyen a mágia, akkor meg miért? Mióta áltatsz egyáltalán?! Vagy az elejétől kezdve minden hazugság volt?
Merlin zavartan pislogott Arthurra, talán tényleg rossz ötlet volt elmondania, de már maga sem tudta, hogy mit akar.
- Én tudom, hogy milyen a mágia, te viszont nem tudod! – mondta kissé feszülten.
- Honnan tudhatnád?! - lökte el magától. Nem tudta mit tegyen, dühösen beleütött a falba, mielőtt az ökle Merlin arcán landolt volna. Még nem érzett ilyen haragot, és ekkora csalódottságot. Annyi ember közül éppen Merlin!

Merlin nekitántorodott a falnak, amúgy sem állt túl biztosan a lábán, de ez a vallomás a maradék lélekerejét is elvette.
- Ezzel születtem, Arthur! Nem tehetek róla! De nem ártanék neked, ezt tudnod kell! Miért is tenném?

Még hogy ezzel született? Ostobaság! Arthur keze megremegett, a tekintete villámként cikázott át a szobán, dühösen Merlin arcába fúródva. Ahogy a mágusra nézett, csak növekedett benne a harag, alig bírta elviselni.
- Tűnj a szemem elől! - mondta gyűlölettel teli hangon. Hogyan árulhatta el őt?
Merlin viszont nem mozdult, hasonló reakcióra számított, de ez most mégis jobban fájt, mint gondolta.
- Arthur, próbálj megérteni…
A herceg azonban gondolkodni sem bírt. Hogyan érthetné meg ezt?
- Azt mondtam, tűnés - szólt fenyegetően, a hangja alig észrevehetően megremegett. Érezte, hogy nő a gombóc a torkában, és most Merlin volt a legutolsó, akit látni akart.

A mágus összeszedte magát és az ajtóhoz ment, majd szó nélkül kisétált. Az erejét továbbra sem tudta használni, pedig próbálta. Nem túl szép kilátások.
Már sötét volt a folyosókon, így halkan osont vissza a lakrészükhöz.

A herceg újból dühösen a falba ütött. Mit kellene tennie? Nem árulhatja el senkinek, hiszen Merlinről volt szó. Annyiban biztos volt, hogy bármennyire haragszik is, nem tudná végignézni, ahogy elnyelik őt a lángok. Könnyek gyűltek a szemébe, és fájdalmasan felnyögött. Azt hitte, barátok voltak. Még mindig a haragtól vezérelve megragadta a kardját, és kiviharzott a szobából. Az első gondolata az volt, hogy Merlin után megy, de nem bírt volna ránézni sem. Hagyta, hogy a lábai magától vigyék el a kihalt gyakorlótérre. Az ujjai elfehéredtek a kard markolatán, csak tompán fogta fel, hogy fájt a tenyere, ahogy őrjöngve nekiesett az egyik bábunak.

Merlin bebújt ugyan az ágyába, de képtelen volt aludni. Csak forgolódott, hiszen fogalma sem volt, hogy Arthur mit fog lépni, a vadászról nem is beszélve. Egyelőre azt is kész csodának tekintette, hogy még nem jöttek érte az őrök. Megfogadta, hogy nem iszik többet Gaius főzetéből, most már úgyis mindegy volt, így legalább még lesz esélye elmenekülni. Felkelt és kiosont a kastélyba. Arthurral kellett volna beszélnie, és tisztáznia a dolgot, de a herceg elzavarta. Most viszont kiszúrta a gyakorlótéren a szőke fiatalt. Közelebb ment, de nem bújt elő. Nem akarta Arthurt még jobban felzaklatni.

Arthur teljesen darabokra szedett néhány gyakorlóbábut, mire sikerült annyit elérnie, hogy legalább normálisan tudjon gondolkodni. Egy dühös kiáltással teljes erejéből a földhöz csapta a kardját. Még felrúgta a gondosan a helyükre pakolt pajzsokat, mielőtt leroskadt volna. Már nem tudott uralkodni az érzésein, bár próbálta visszanyelni a könnyeit, a sötétben csak a válla remegését lehetett látni. Most nyugodtan kellett átgondolnia a történteket, bármilyen nehéz is volt. Nem hagyhatta, hogy Merlint elragadja tőle a mágia, Gaius talán tud segíteni neki, hiszen ő is lemondott a varázslásról. Tényleg lemondott róla? Hiszen képtelenség volt, hogy ne tudott volna Merlinről. Idegesen a hajába túrt, a félelem felkúszott a mellkasába. Kiben bízhatott egyáltalán?

Merlin nagy levegőt vett, muszáj volt beszélniük, és valamilyen módon véget vetni az egésznek.
Kilépett a takarásból, és lassan Arthur felé vette az irányt.
- Nem akartalak ennyire kiborítani…
- Hagyj békén - mordult rá a herceg.
Merlin megállt, ahol volt, majd leült az egyik még épségben lévő bábu mellé.
Arthur nem nézett Merlinre. Már sikerült lerendezni magában a dühét, de a csalódottsággal és a félelemmel nem tudott mit kezdeni. Percekig csöndben maradt még, csak mikor belátta, hogy Merlin nem fog elmenni, akkor szólalt meg.
- Miért? - tette fel az első kérdést, ami eszébe jutott.
Merlin végig Arthurt figyelte, majd halkan szólalt meg. Még így is veszélyes volt, hiszen nyílt téren beszélgettek.
- Mert így születtem, és mert a sors ide vezetett, éppen melléd. Én pedig próbáltam magamhoz mérten a legjobbat kihozni a dologból. Nem mondtam el, mert féltem, és félek is. Tőled, az apádtól… - Elhallgatott, és nagyot sóhajtott. A tűztől még ennél is jobban félt.
- Ne áltass, senki sem születik mágiával - morgott halkan a herceg. - Ezt még magadnak sem hiheted el. - Hogy Merlin félt tőle, az csak rontott a helyzeten. Ennyire nem bízott benne? Egy nappal korábban még az életét is rábízta volna, és azt hitte, hogy ez kölcsönös. Az, hogy a mágus maga árulta el, hogy mi a helyzet, most eltörpült a többi dolog mellett.
- Senki sem született előttem mágiával - javította ki. – Kérdezd csak meg az anyámat, vagy azt a vadászt. Ő is érzi rajtam, öt éves voltam, amikor először láttam, és már akkor is érezte. De egy gyereket nem ölethetett meg. - Megrázta a fejét, majd folytatta. – Arthur, én bízok benned, tudom, hogy meg fogsz érteni, csak nem akartam, hogy tőle tudd meg. Én akartam elmondani neked, nem most, csak később. De nem volt más választásom. Holnap, vagy holnapután meg fog gyanúsítani, esélyem se lesz.
- Még később? Inkább korábban kellett volna! Mégis hány éve vagy itt, kettő, három? Lett volna rá bőven alkalmad! Megbíztam benned! - Próbált erélyes maradni, de a hangja el-elcsuklott. - Mennyi mindent nem mondtál még el? Mennyit hazudtál?
- Csak abban, ami ezzel kapcsolatos! – Bűnbánóan hajtotta le a fejét, és összébb húzta magát. – Valahogy sosem találtam a megfelelő alkalmat, nem állhattam csak úgy eléd, hogy mi vagyok. Szörnyetegnek tartottál volna. Most is annak tartasz, nem?
- Minden mágia gonosz - felelte Arthur haragosan. Mégis mit kéne gondolnia Merlinről? Azt hitte, ismeri, de már semmi nem volt biztos. - Nem értelek, miért maradtál egyáltalán a szolgám? Miért nem akartál megölni, mint a többi varázsló? - A válasz egyszerű volt, mocskosul érezte magát. Talán erre ment ki az egész, de Merlin tényleg ilyen jó színész lett volna?
Merlin kezdett kétségbeesni.
- Én nem vagyok gonosz! Nem akarok ártani neked, segítettem, ahol tudtam! – mondta, bár kezdett félni, hogy hiába bizonygatja. – Megértem, hogy nem bízol bennem, de akkor sem vagyok gonosz!
Arthur felállt, és dühösen belerúgott egy pajzsba, ami mellette hevert.
- És miért nem? Miért pont te ne lennél az? Miért te vagy az egyetlen kivétel, Merlin? - nézett rá értetlenül. Mindennél jobban akarta hinni, hogy Merlin valóban az legyen, akinek megismerte, de képtelen volt rá.
- Mondd meg te, Arthur! – Merlin is lassan felállt. – Miért nem hívtad azonnal az őröket, vagy a vadászt, amikor elmondtam? Most miért nem hívod őket? – A fiatal maga is reménykedett benne, hogy erre egyetlen válasz lehetséges: Arthur nem hiszi, hogy gonosz lenne.
Arthur csak a fejét rázta, erre maga sem tudta a választ. Ez lett volna a normális, ha hívja az őröket, végtére is, egy mágus volt a kastélyban. Idegesen a hajába túrt, és elfordította a tekintetét.
- Amióta ismerlek, hazudozol nekem! Mostanáig azt hittem, nem tudod a legapróbb titkot sem magadban tartani, erre kiderül, hogy varázsló vagy! Mennyi igaz abból, amit tudok rólad? Ki vagy egyáltalán?
- Minden más igaz! – Merlin közelebb lépett Arthurhoz, nem akart hangosan beszélgetni erről. – Ez volt az a plusz, amit titkoltam.
- És honnan tudjam, hogy igazat mondasz? Akár most is hazudhatsz - sziszegte dühösen.
Merlin leporolta a nadrágját, és nagy levegőt vett.
- Nem tudhatod – mondta végül halkan. – Ha szerencsém van, megúszom a vadászt, és aztán elmegyek, ha úgy akarod. De találj magad mellé valakit, aki kiszúrja a mágiát. Rengetegszer meg akartak már ölni téged…
- De te megvédtél, mi? - horkantott a herceg. - Szembefordultál a fajtáddal, hogy megvédd a varázslók legnagyobb ellenségének fiát? Na ne nevettess!
- A fajtámmal? – Merlin mérgesen fújt egyet. – Nem vagyok valami állat! Ember vagyok, akárcsak te!
- Varázsló - vetette oda Arthur, és lehajolt a kardjáért. Egy pillanatig Merlinnek háttal megdermedt, aztán visszacsúsztatta a fegyvert a hüvelyébe. - Hagyj békén - mondta, már meg sem próbálta palástolni a fájdalmát. Megfordult, hogy még a mágus szemébe nézhessen. - Nem akarlak látni - közölte, és visszaindult a kastélyba, de közben a szíve darabokra tört.

A mágus csak állt az udvaron, és a herceget követte a tekintetével. Még most is magán érezte a vadász pillantását, és biztos volt benne, hogy ez volt a legjobb megoldás. Nem akarta volna, hogy Arthur mástól tudja meg, ennyire azért fontos volt neki a férfi.
Nem ment vissza a szobájába, a gyakorlótéren telepedett le, és várta a reggelt.