5. fejezet - Bűnös, vagy nem bűnös?

Arthur visszament a szobájába, de semmihez sem tudott kezdeni. Leült az ágyra, próbálta elfoglalni magát, de csak Merlinen járt az esze. Nem értette az egészet, teljesen összezavarodott. Merlin nem lehetett gonosz, de mégis varázsló volt. A kettő nem fért össze a fejében. A kezébe temette az arcát, és reggelig csak ült az ágyán, közben azon töprengett, mit csinálhatna.

Reggel maga Jonathan kopogtatott nála, és érdeklődve lépett be.
- Felség, örülök, hogy fent van. Ha nem lenne probléma, és ráér, feltennék pár kérdést.
Arthur nyugalmat erőltetett az arcára. Túl zavart volt most, és bár dühe nem csillapodott, nem akarta Merlint bántani, ahogy gyanút sem akart kelteni. Bólintott a férfinek.
- Van még egy kis időm - mondta rekedten.
A férfi az asztalhoz lépett, és otthonosan leült, majd elővett egy pergament.
- Tud róla, hogy bármilyen mágikus tevékenység folyna a kastélyban?
- Tudok, de ha nem tévedek, az egész kastély tud róla - felelte félvállról. Most nem volt ehhez hangulata. - Ezért hívatta ide az apám.
- Pontosabb dologra céloztam, felség. A legtöbb támadás ön ellen irányul, ezért gondolom, hogy talán egy magához közelebb álló személy lehet a tettes… nincs senki gyanús maga körül?
- Nincs - mondta magabiztosan. Merlin már több volt, mint gyanús. – Gondolom, azért támadnak rám, mert én vagyok a trónörökös. Nem hiszem, hogy köze lenne ehhez bárkinek a közelemből.
A férfi írogatott, majd újra Arthurt kezdte fürkészni.
- Megbocsásson felség, de kialvatlannak tűnik…
- Ennek semmi köze a témához - felelte ingerülten a herceg.
- Talán visszajövök később – kelt is fel Jonathan. – Nem akarom zavarni, amúgy is úgy tűnik, hogy hamarosan lesz bizonyítékom.

Arthuron erre úrrá lett a félelem, de minden erejével azon volt, hogy palástolja. Miért féltette még mindig Merlint? Örülnie kellett volna, hogy megkapja azt, amit érdemelt.
- Ki a gyanúsított? - kérdezte.
- Van néhány, de egyelőre nem árulhatom el – mondta sejtelmesen a férfi. – Annyi bizonyos, hogy hamarosan már nem zavarja a levegőt.
Arthur bólintott. Bosszantotta a férfi, de örült is neki, hogy ennyivel megúszta.
- Camelot hálás lesz érte.
- Biztos vagyok benne, felség, de résen kell lennünk, elég nagy erővel bír. Valószínűleg még saját maga sem tudja, hogy mekkorával. Ki kell irtani, mielőtt ráébred – magyarázta, közben szemét le sem vette a hercegről.
Arthur sápadtan bólintott, és elfordította a tekintetét. Csak most gondolt bele, ez a vadász már Camelot felé tartott. Merlin erejét érezhette. Mekkora varázserővel bírhat? Azért nem akart még az életére törni, mert nem ébredt fel az ereje? Ez egy kis reményt jelentett, talán még van visszaút számára. Vissza akarta kapni a régi Merlint, aki még nem volt varázsló.
- Majd értesíts, ha tudod, ki az.
A férfi bólintott, majd magára hagyta Arthurt.


Merlin reggel ment csak vissza a szobájába, egész éjszaka nem aludt, és jellemzően összerezzent, amikor katonákat látott. Zaklatott volt és lelkileg teljesen kimerült. Gaiushoz nem is szólt, csak felment a szobájába és végigdőlt az ágyon, de a megnyugtató álom nem jött. Csak feküdt és forgolódott, kezdte bánni, hogy elmondott mindent Arthurnak.

Gaius hamar felment hozzá, aggódott miatta. Mikor észrevette, hogy reggelről érintetlen volt az ágya, nagyon megijedt, de hamarosan felbukkant Merlin, bár zaklatottnak tűnt.
- Merlin, mi történt? Minden rendben ment?
A mágus felült és a fejét rázta.
- A beszélgetés jól ment, de a fickó emlékszik rám. Nem tudom, hogy hogyan, de emlékszik… láttam az arcán. Arthur pedig cseppet haragszik, amiért hazudtam neki…
Gaius leült mellé.
- Egy emlék még nem bizonyíték - mondta biztatóan, majd felvonta a szemöldökét. - Miről hazudtál neki? Nem ez a megfelelő alkalom, hogy magadra haragítsd a herceget.

Merlin vállat vont, mintha nem számítana, pedig jelenleg apró darabokban hevert a szíve.
- Nos, eddig nem tartottam jó ötletnek közölni vele, hogy mágus vagyok, és most sem tartom jó ötletnek, hogy elmondtam neki. Eléggé mérges.
- Elmondtad neki? - Gaius először elsápadt, majd hitetlenkedve nézett Merlinre. - Hogy lehettél ennyire ostoba?!
- Kiborultam a vadásztól – harapta be Merlin az alsó ajkát. Ideges volt, nem kellett még plusz fejmosás is. –Azt akartam, hogy Arthur tőlem tudja meg és ne mástól.
Gaius próbált lenyugodni.
- Érthető, hogy mérges, de nem hiszem, hogy ártana neked. Tényleg nem volt jó ötlet, hogy elmondtad, de ha jól ismerem, segíteni fog.
- Segíteni? – Merlin őszintén meglepődött, igazából ez eszébe sem jutott, bár ismerte Arthurt, és Gaiusnak volt igazság a szavaiban. – Ha csak megpróbálná, már akkor is a legboldogabb ember lennék a világon…
- Biztosan csalódott, és sokat kell még tenned, hogy a bizalmát visszaszerezd, de nem hiszem, hogy hagyná, hogy bajod essen.
Merlin érezte, hogy elvörösödik, és valahogy a remény is visszaköltözött a lelkébe. Talán nincs minden veszve.
- Legyen igazad – mondta halkan.
- Azért legközelebb jobban gondold át, hogy mit teszel - morgolódott. - Ez most a lehető legrosszabbkor jött.
A mágus elhúzta a száját.
- Nem akartam, hogy a vadásztól tudja meg! Akkor még jobban gyűlölt volna, mint így…
- Az eszedbe sem jutott, hogy nem hinné el? Előfordult már hasonló, ha nem csal az emlékezetem. Így viszont, ha bármit is rád bizonyítanak, nehezebb lesz kiállnia melletted.
Merlin döbbenten meredt a gyógyítóra. Volt igazság abban, amit a férfi mondott, megrökönyödve pislogott maga elé.
- Ez eszembe se jutott – motyogta. Úgy tűnt túlságosan kétségbeesett ahhoz, hogy értelmesen gondolkodjon. Idegesen beharapta az alsó ajkát. – Pedig Kilgharrah is figyelmeztetett.
- Sosem gondolkodsz előre - mondta aggódva Gaius. - Csak remélni tudom, hogy nem lesz belőle bajod.
Merlin bűnbánó arccal nézett rá, majd lassan kifújta a levegőt.
- Túl nagy terhet akasztottam Arthur nyakába – túrt idegesen a hajába. – Fenébe…
- Ahogy mondod - állt fel a gyógyító. - És ha nem akarsz még nagyobb gyanúba keveredni, a helyedben nem hanyagolnám el a napi teendőimet.
Merlin hirtelen pattant fel, majd gyorsan rendbe szedte magát.
- Elfelejtettem felébreszteni Arthurt! – morgott, bár rögtön ideges is lett. Éjszaka beszélt utoljára a herceggel, és nem békességben váltak el egymástól.
Gaius még mindig aggódva figyelte, de bólintott.
- Menj, keltsd fel, még nem késel el nagyon.
Merlin biccentett, majd igyekezett minden gondról megfeledkezni. Futott át a kastélyon a herceg szobája felé, csak a szoba előtt lassított, és óvatosan nyitott be.

A szoba viszont üres volt, Arthur, miután a vadász elment, már nem tudott tovább egy helyben ücsörögni, valamit csinálnia kellett, hogy kicsit elterelje a gondolatait. Aznap reggelre úgyis edzést tervezett a lovagjaival, így rögtön a gyakorlótérre vette az irányt.
Merlin picit rendet rakott, hogy ne érezze teljesen feleslegesnek magát, majd Arthur keresésére indult a kastélyban. Jobb ötlete nem volt, így a gyakorlópálya felé indult.

A herceg elég durván bánt most a lovagokkal, bár már fáradt volt, így a megszokottól eltérően ő is kapott néhány csúnyább találatot. Nem is vette észre Merlint, belefeledkezett a küzdelembe. Még mindig nem tudta kiverni a fejéből a mágust, borzasztóan haragudott rá, és aggódott is miatta. A kettő együtt pedig teljesen kikészítette.


Merlin kicsit messzebbről figyelt, ahogy alapból is szokott, nem ment sokkal közelebb nem is igazán vágyott arra, hogy most Arthur észrevegye. Szörnyen érezte magát, tényleg nem kellett volna elmondania az egészet a hercegnek. Túlságosan megijedt a vadásztól, és utálta magát miatta. Hiszen végszükség esetén bármikor bevetheti a mágiáját. Talán még a máglyáról is megmenekülhetne vele, ha nincs más lehetőség.

Arthur csúnyán kiütötte a lovagot, akivel éppen küzdött, közben dühösen fújtatott.
- Azt hittem, ti vagytok Camelot legjobbjai, erre néhány kis legyintéstől kidőltök? - nézett körbe mérgesen, ahogy megforgatta a kardját.
Merlin érdeklődve hallgatta Arthurt, közben le sem vette róla a szemét. Zaklatott és kialvatlan volt a herceg. Ezen meg sem lepődött, ő sem aludt éppen sokat. Nem tudta, hogy ha beszélnek, mit mondhatna Arthurnak, kezdett kikészülni.
A lovagok zavartan néztek egymásra, nem értették a herceg viselkedését. Ahogy Arthur végignézett rajtuk, óvatlanul pont kiszúrta Merlint. A harag azonnal elborította, teljes erejéből a földbe döfte a kardját a kiütött lovag feje mellett, és megindult a mágus felé, le sem véve róla a tekintetét.
- Folytassátok - morrant még rájuk, mielőtt otthagyta őket.

A lovagok megszeppenten fogtak neki a párbajoknak, néhányan sajnálkozva nézték Merlint. Úgy festett, hogy a herceg haragja a szolgáján fog csattanni.
A mágus akaratlanul is hátralépett egyet, ahogy meglátta maga felé közeledni Arthurt, de aztán próbált természetesen viselkedni.
Arthur, ahogy odaért, a falhoz nyomta Merlint, úgy tűnt, hogy ugyanazzal a lendülettel meg is üti, de sikerült visszafognia magát. Csak egy pillanatig meredt dühösen a szemébe, és ellökte magától, mintha valami fertőző betegséget terjesztene.
- Kövess - mondta színtelen hangon, és öles léptekkel megindult a folyosón.
Merlin egy hosszú pillanatig levegőt venni is elfelejtett, majd sietve Arthur nyomába szegődött. Inkább most nem kérdezősködött, a gondolataiba merült.
Arthur elvezette Merlint a kastély egy olyan részére, ahol csak kevesen fordultak meg, és nyugodtan beszélhettek. Nem tudta, mit kéne mondania neki, de azt érezte, hogy muszáj ezen túlesniük, különben beleőrül. Mikor odaértek, hirtelen megfordult, és elkapta Merlint a sáljánál.
- Mit kezdjek veled? - kérdezte dühösen.
Merlin komolyan nézett a dühös szemekbe.
- Igazából a legjobb lenne, ha az egészet elfelejtenéd.
- Elfelejtsem?! - fakadt ki Arthur. - Hogy tudnám ezt elfelejteni, Merlin? Csak tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna? Képtelen lennék rá, képtelen vagyok újra bízni benned!
Merlin fájdalmas arccal nézett a hercegre.
- Honnan tudjam, mit kellene tenni? Rossz döntés volt elmondanom, túlságosan megijedtem, hogy hinnél a vadásznak… pedig nem hitted volna el – mormogta, magára volt iszonyú dühös.
Arthur erre mérgesen ellökte magától Merlint.
- Hát ennyit nem jelentek neked? - kérdezte dühösen. Nem gondolkozott, teljesen kiborult. Azt hitte, megbízhat Merlinben, hogy barátok. - Csak egy ostoba herceg vagyok, akinek úgy hazudozol, ahogy nem szégyelled, mert úgyis elhiszem minden szavadat?! Hittem neked! Mindent elhittem neked!
Merlin a falnak dőlt, bűnbánó arccal nézett Arthurra.
- Miért, így most jobb? – kérdezte hangosan, bár a mérge még mindig maga ellen irányult. - Van elég bajod én pedig a nyakadba varrtam a sajátomat is! Épp azért nem kellett volna elmondanom, mert fontos vagy!
- Ha nem most, akkor mikor mondtad volna el? A halálos ágyamon? - Látta a bűnbánatot Merlinen, elég őszintének tűnt, de a haragja mégsem csillapodott. - Idióta! Már réges rég tudnom kéne róla!
Merlin elfordította az arcát.
- Nem! Nem vártam volna addig! Először viszont nem mondhattam el… úgy jöttem Camelotba, hogy megöltek egy varázslót, ez volt az első, amit láttam. Nem fogom azzal kezdeni a hercegnél, hogy közlöm, milyen erővel születtem! Nem sokat gondolkoztál volna…
Arthur fel-alá kezdett járkálni. Merlinnek igaza volt, azonnal máglyára küldték volna. Ahogy visszagondolt a korábbi eseményekre, mintha minden megvilágosodott volna.
- Will... - torpant meg, és Merlinre nézett. - Nem volt varázsló, igaz?
Merlin arca fájdalmasan megrándult, majd nemet intett a fejével.
Arthur csak bólintott, és elgondolkozott. Emlékezett még rá, mit mondott akkor Merlinnek. Meghalt a legjobb barátja, és ő csak annyit mondott, a mágia veszélyes, szólnia kellett volna. Még mindig haragudott, de próbálta a mágus fejével átgondolni a dolgokat, így teljesen egyszerűnek tűnt az egész. Azért az fájt neki, hogy még évek múltán sem mondta el Merlin, de most megtette.
Felpillantott a szemébe, és újból bólintott.
- Ne várd, hogy ezt elfelejtsem neked - mondta, a hangja ridegebbre sikerült, mint tervezte. - De megpróbálom félretenni, amíg itt van a vadász.
Merlin nem lepődött meg, de megkönnyebbült, hogy nem csak Gaiustól hallotta, hogy mit fog lépni Arthur. A hercegtől jobb érzés volt hallani, hatalmas kő került le a szívéről.
Hálásan nézett a szőkére, de hirtelen egy „köszönöm” túlságosan kevésnek hangzott.
- Arthur… - kezdte, de nem igazán találta a szavakat, csak bámulta a férfit.
A herceg tekintetén még mindig látszott, hogy mérges, az arca komor volt. De be kellett látnia, hogy Merlin ugyanaz az önzetlen idióta maradt. Hiszen varázsló létére minek maradt volna Camelotban? Mindentől megvédte a kastélyt, cserébe pedig halálos veszélybe sodorták.
- Beszélek Gaiusszal. Addig pucold ki az istállót - mondta, és ott is hagyta Merlint.


Merlin még néhány percig ott álldogált, majd sóhajtva indult az istálló felé. Megkönnyebbült, még ha tudta is, hogy semmi sem lesz már a régi.

Arthur meg sem állt a gyógyító lakrészéig. Tudta, hogy nem lesz egyszerű megbocsátani, hiszen Merlin előző este darabokra törte a bizalmát. Most Gaius volt az egyetlen, akivel ezt meg tudta beszélni, bár nem tudta, hogy ezek után mennyire bízhat benne, és ez is kétségbe ejtette.
Gaius számított a herceg érkezésére, így azonnal be is invitálta.
- Uram. Segíthetek neked valamiben?
Arthur bizonytalanul bólintott, kicsit bizalmatlanul fürkészte Gaiust.
- Mennyit mondott el neked Merlin...? - ült le az egyik székre. Kezdett elszállni a haragja a gyógyító társaságában. Mindig hozzá fordult, ha valami baja volt, bár nem szólt neki Merlinről, a bizalma pedig megrendült, de nem annyira, mint a szolgájában.
- Merlin majdnem mindent elmondd nekem - mondta lassan a gyógyító, és sokatmondón figyelte Arthurt. – A tegnapról mindent beszámolt.
- És te ugye nem...? Tudod. - Az, hogy Merlin varázsló volt, teljes képtelenség, fejre állította az egész világát, ha még Gaiusról is kiderülne, fogalma sem volt, mit tenne. - Egyszerűen képtelen vagyok megérteni ezt az egészet - túrt idegesen a hajába.
- Nem, én nem – rázta meg a fejét. – Ne aggódj Merlin miatt sem. Ismered őt, ezt az egyet nem tudtad róla, de attól még ugyanaz az ember…
- Nem, ez mindent megváltoztat, Gaius! A mágia gonosz - mondta, bár nem a legnagyobb bizonyossággal. - Már hogy lehetne másképpen? Még te is mondtad ezt nekem! Akkor Merlin miért lenne kivétel ez alól?
- Az életét is odaadná, ha azzal megmenthet téged és Camelotot, szerintem erre már te is rájöttél. Ha a mágiában nem is bízol, benne bízhatnál… - mondta lassan a férfi. Tudta, hogy egyik napról a másikra Arthur nem fogja elfogadni, hogy a mágia is csak egy eszköz.
- Nem megy... Nem tudok megbízni benne - sóhajtott. Közben más gondolatok is megkörnyékezték, ami csak még kétségbeejtőbbé tette a helyzetet. Ha az apja tévedett, akkor hány ártatlan embert végeztek ki? Nem lehetett, hogy csak Merlin a kivétel. Megrázta a fejét, most nem akart ilyesmire gondolni. - Ráadásul pont most kellett elmondania... Nem tudom, hogy képes vagyok-e erről apámnak hazudni.
Gaius komolyan figyelte a herceget, látta, hogy nagyon gondban van.
- Rossz ötlet volt Merlintől, hogy elmondta neked, de azért tette, mert kétségbeesett, és mert bízott benne, hogy te segíthetsz rajta. Retteg attól a férfitől. A te kezedbe adta a döntést…


A vadász délelőtt folyamán befejezte a kikérdezéseket, és felkereste a királyt. Azonnal belépett Utherhez, és meghajolt.
- Felség. Híreim vannak.
Uther rögtön félretette, ami a kezében volt.
- Gyors munkát végzel - jegyezte meg elismerően. - Hallgatlak.
- Van négy ember, akik igen komoly gyanúsítottak, de bizonyíték nincs – tette le a listát Uther elé. – Viszont könnyen megoldhatjuk, hogy lebukjanak…
Uther végigfutott a listán, és felvonta a szemöldökét.
- Mindannyian eléggé közel mozognak a belsőbb körökhöz. Mi a teendő?
- Elég erős a mágikus kisugárzásuk, ami persze véletlen is lehet, de bizonyíték híján nem lehet máglyára küldeni egyiküket sem. Viszont, ha velük elhitetjük, hogy máglyára kerülnek, az igazi mágus, vagy boszorkány megpróbál majd megszökni, és ezzel el is árulja magát… - adta elő a tervet a férfi. Jól látta Merlin félelmét, nem fog nyugodtan ülni a cellába.
Uther bólintott.
- Remek. Elfogatjuk őket, és külön-külön bebörtönözzük mindet, hogy ne legyen egymásról tudomásuk, de ha valóban olyan hatalmas ez a varázsló, - pillantott kétkedve a listára - hogy már messziről megérezted, akkor átláthat a terven, és bolondot csinálhat belőlünk. Mi van, ha egyik sem szökik majd el?
A vadász elvigyorodott.
- Soha nem hagytam még futni mágust… hidd el, felség, hogy beveszi a csalit.
- Rendben, rád bíztam az ügyet. Szólok az őröknek, és kiadom a parancsot az elfogásukra.
A vadász kilépett, és igen elégedett volt magával.


Arthur dühösen felmordult.
- Nem tudnám végignézni, ahogy kivégzik... Még így se...
- Ha nincs ellene bizonyíték, nem ítélhetik el – mondta lassan Gaius. – Eddig legalábbis nem keresték…
A herceg megrázta a fejét.
- Tudod apám milyen, nincs szüksége bizonyítékra.
- Valamilyen módon még akkor is meg lehet szöktetni… vannak neki is trükkjei.
Arthur hevesen megrázta a fejét.
- Erről nem akarok hallani. Kihozom valahogy, mindenféle trükk nélkül.
Gaius bólintott.
- Biztosan megoldható. Te vagy a herceg.
- De az apám a király. Remélem, el sem jutunk odáig, hogy bármit is kéne tennem.
Gaius biccentett, bár az őrök addigra odaértek, Merlint keresték…
Arthur felemelkedett a székről, nem szerezhettek bizonyítékot ilyen gyorsan.
- Mit akartok tőle? - kérdezte feszülten.

Az egyik őr kicsit zavarba jött a herceg jelenlététől.
- A király elfogatóparancsot adott ki ellene – hadarta el gyorsan. – Uram, nem tudja, merre találjuk?
A herceg csak egy pillanatig habozott. Merlin varázsló volt, miért védte volna meg? Az ő kezében volt a döntés.
- A fegyvertárba küldtem. Ha rendesen végzi a dolgát, ott lesz - mondta végül, és amint a két őr elment, ő is utánuk indult. - Megkeresem, és beszélek vele, mielőtt elfogják. Nem akarom, hogy ostobaságot műveljen.
Gaius bólintott, de nagyon aggódott, ez nem volt jó…

Merlin a lovaknál volt, lassan és pontosan dolgozott, próbált odafigyelni.
Arthur berobogott az istállóba.
- Merlin!
A szólított ijedten fordult meg. Pedig most rendesen végezte a munkáját… Arthur viszont nem annyira mérges, inkább zaklatott volt.
- Mi az?
- Az őrök már keresnek - felelte sötéten a herceg. - Még van pár percünk, mielőtt ideérnek, úgyhogy figyelj jól. Ne csinálj semmi olyat, amit nem kéne, kihozlak bármi áron. Én akarom kitekerni a nyakadat, nem hagyom, hogy más tegye meg helyettem.
Merlin elsápadt és elejtette a gereblyét, ami a kezében volt. Uthernek sokszor elég volt egy vád…
- Már keresnek? De nincs bizonyíték – mondta rekedt hangon.
- Nem tudom, de ha bármit teszel, soha nem jöhetsz vissza Camelotba. Csak tagadj, és bízd rám a többit.
Merlin bólintott, és igyekezett nyugodt maradni. Arthur segíthet rajta, és ez vigasztalta.
- Nem teszek semmit és tagadok – biztosította a szőkét.
- Rendben. - Arthur biztos volt benne, ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, darabokra szedi Merlint.
A két őr hamarosan fel is bukkant, zavartan figyelték a herceget, de Merlin mellé léptek, és megragadták a karját.
- Le vagy tartóztatva mágiahasználat vádjával. A király parancsa - mondta az egyik, és már vitték is a fiút a börtönök felé.
Merlin nem ellenkezett, felesleges lett volna, ezért a katonákkal ment, bár még hátrapillantott Arthurra. Tényleg nem volt más választása, bíznia kellett a hercegben. Bár fogalma sem volt, hogy a szőke hogy fogja őt megmenteni.
Most nem a szokott cellába vitték, hanem kicsit lentebb, ahol a bűnözők is be voltak zárva. Tolvajok, gyilkosok… nem volt éppen feldobva egy sebhelyes arcú, látszólag őrült férfi láttán…
Egy üres cellába zárták, majd a két őr el is vonult, ő pedig ott maradt, egyedül.


Arthur nem is tudta, mi tévő legyen. Elszólhatta magát, nagyon ritkán hazudott az apjának, és akkor sem ekkora dolgokban. Nagyot sóhajtott. Mi van, ha nem ez a helyes út? Még mindig kételyei voltak Merlinnel kapcsolatban. Hamar elindult, és felkereste Uthert a trónteremben, bár kételkedett benne, hogy meg tudná győzni.
- Apám - hajolt meg.
- Arthur! – a férfi érdeklődve mérte végig a fiát.
- Máris van bizonyíték a varázsló felől? - kérdezte kicsit zavartan.
- Igen van. Már el is fogattam – bólintott a király, és igen elégedettnek tűnt. – Holnap reggel kivégeztetjük.
Arthur izmai megfeszültek.
- Mégis, miféle bizonyítékot találtatok? Apám, Merlin nem lehet varázsló, ez teljes képtelenség.
- Megkérdőjelezed a döntésemet? – kérdezte ingerülten Uther.
Arthur nagyot nyelt. Bárhonnan nézte, Uthernek igaza volt, Merlin varázsló. Ha segít neki, azzal hátat fordítana mindennek, amiben eddig hitt, az apjának, Camelotnak...
- Csak nem értem, hogyan lehetne pont ő az - próbált nyugalmat erőltetni a hangjára. - Több éve ismerem, ha varázsló lenne, már régen végezhetett volna velem.
- Talán csak a bizalmadba kívánt férkőzni. Csapnivaló egy szolga, nem kár érte – vont vállat a férfi. – Kerítünk majd neked egy másik szolgát, ne aggódj emiatt.
- És ha ártatlan? - csattant fel Arthur. - Nem öletheted meg csak úgy, joga van egy tárgyaláshoz!
Uther habozott egy hosszú pillanatig. Tudta, hogy a szolga fontos Arthurnak, bár ő ezt sosem fogja megérteni, mégis bólintott.
- Rendben van, tartunk egy tárgyalást.
A herceg csak egy pillanatig könnyebbült meg, tudta, hogyha tárgyaltak is egy varázsló ügyéről, nem emlékezett olyanra, hogy szabadon engedték a vádlottat. Mégis, ez nagy lépés volt, így legalább Merlin kapott egy esélyt.
- Köszönöm, apám.
- Ne bízz meg benne, akárhonnan nézed, csak egy szolga, vágynak a hatalomra, még akár a mágia árán is. Sosem tudhatod, de légy óvatos.
- Nem a bizalomról van szó - felelte a herceg. - Csak úgy ismertem meg, hogy senkinek sem tudna ártani. És nem nézem ki belőle, hogy ennyire jól meg tudná játszani magát.
Uther ingerült lett, ugyanis igazat kellett adjon Arthurnak. Ez a Merlin fiú túlságosan hibbant és ütődött volt, hogy mágus legyen, bár sosem lehetett tudni. A vadász nyilván igazat beszél, különben mi oka lenne meggyanúsítani a szolgát?
- Most menj, majd szólok, mikor lesz a tárgyalása.
Arthur meghajolt, aztán kiment a teremből. Ha a tárgyalás nem úgy alakul, ahogy szeretnék, még mindig megszöktetheti Merlint valahogyan. Még a tárgyalásig ki akarta csikarni valakiből, hogy milyen bizonyítékot varrtak a varázsló nyakába. Ha tényleg találtak valamit, az végzetes lehet.


Közben Merlin lépteket hallott, és hamarosan megjelent a cellája előtt a vadász. Kárörvendve nézett rá.
- Nocsak-nocsak. Gondoltad volna, hogy így látjuk egymást viszont, varázsló?
- Nincs bizonyítékod, hogy ilyesmit állíts rólam! – mordult a fiú. Nem volt feldobva, de tagadnia kellett. Csak a szeme villant gyűlölettel.
- Mégis honnan veszed ezt? Érzem a mágiádat, innentől már gyerekjáték volt bizonyítékot találni. Holnap égni fogsz.
Merlin lesápadt, a gondolatai cikáztak, hogy mégis miféle bizonyítékot találhatott a férfi.
- Legfeljebb kreálni tudnál valamit, nem vagyok mágus – állította határozottan, viszont belül egyre jobban rettegett.
A vadász felnevetett.
- Hogy kreálni? Ó, én nem vagyok az a fajta. Még sosem hibáztam, és nem is fogok. Egy vallomás elég erős bizonyíték. Főleg Uther szemében. Nincs menekvés, varázsló - vigyorgott rá kajánul, aztán már ment is az útjára.
- Pedig most hibázol! – szólt utána Merlin mérgesen, majd visszaroskadt a kényelmetlen ágyra, a fal felé fordult és lehunyta a szemeit, bár aludni képtelen volt. Valamit muszáj volt kitalálnia.


Arthur egész nap fel-alá járkált a kastélyban, próbálta kideríteni, mivel gyanúsították meg Merlint, de semmit nem talált. Az egész reménytelen volt, hiszen az apjának elég volt egy apró indok is, és már ki is végeztetett bárkit. Az, hogy Merlin börtönbe került, semmi jóval nem kecsegtetett, ha túl is éli, a herceg biztos volt benne, hogy soha többé nem teheti be a lábát Camelotba.


Merlin egyfolytában a fejét törte, egy megalázó tárgyaláson részt venni és égni a város előtt – mindkét értelemben – nem volt éppen kecsegtető gondolat. Viszont ha vár, és Arthur kiszabadítja, akkor a herceg szembeszáll az apjával. Ha mágiával kiszabadítja magát, akkor pedig mindenki tudni fogja, hogy tényleg mágus, és nem védheti meg többet Arthurt.
Hogyan is kerülhetett ekkorra bajba?
Az ötlet villámcsapásként érte… nem kell elhagynia a várost, és meg is szökhet! Elvigyorodott, és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Ez tökéletes lesz, és Arthurra se fognak gyanakodni…


A herceg nem tudta, hogy lemenjen-e Merlinhez. Még nem igazán tudta felfogni az egészet, olyan hihetetlen volt. Nem akarta, hogy baja essen, azért nem is az volt a leghőbb vágya, hogy most lássa. Legalább kicsit sikerült gondolkoznia az egészről. Még délután hívatta az apja, a tárgyalást másnap reggelre tették, így az esedékes kivégzést elhalasztották délutánra.

Merlin arra számított, hogy már délután hívják, így kezdett aggódni, hogy esetleg tárgyalás nélkül jönnek érte reggel. Sokáig gondolkozott, hogy kockáztasson-e egy meglépéssel. Remélte, hogy Arthurral még tud egyszer beszélni…

Arthur, miután az apjától elszabadult, mégis lement Merlinhez. Muszáj volt még a tárgyalás előtt lebeszélnie vele néhány dolgot, most pengeélen táncoltak. Uthernek elég volt egy kétértelmű válasz ahhoz, hogy máglyára küldje a varázslót.
Merlin messziről felismerte Arthur lépteit, és azonnal felkelt az ágyról. Várta a híreket.
- Tudsz valamit? – kérdezte fojtott hangon.
Arthur bólintott, mialatt végigmérte Merlint. A fiú elég zaklatottnak tűnt, de ez nem volt csoda.
- Holnap reggel lesz a tárgyalás.
Merlin fanyarul elmosolyodott.
- Őszintén, Arthur. Mennyi esélyem van?
- A tárgyalással nem sok - vallotta be Arthur. - De ha mindent jól csinálunk, talán sikerülhet. És megígértem, hogy vagy így, vagy úgy, de kihozlak innen.
- És szembeszállsz az apáddal? – Merlin kérdőn mérte végig. – Ezt nem kellene megtenned értem.
Arthur elég csúnyán nézett vissza rá. Ez volt az, ami a legkevésbé tetszett neki.
- Máskor is megtettem már - morogta.
- Az utolsó pillanatig maradj az apád mellett, hogy ne gyanakodjon rád, rendben van? – figyelte komolyan.
- Mióta adod te a parancsokat? Idióta... Kiállok a helyes döntés mellett, bármit mond apám.
- Nem parancsolgattam, csak megkértelek rá. – Merlin bentebb sétált a cellában és a falnak támaszkodott. Hideg volt, még két nap, és tüdőgyulladást kap. Nem akarta, hogy miatta veszekedjen Arthur Utherrel.
Arthur nagyot sóhajtott.
- Majd meglátjuk, hogyan alakul - mondta komoran. - Csak ezt az estét kell itt kibírnod.
- Túl fogom élni – vigyorgott rá. Egyre magabiztosabb lett a tervét illetően.
- Teszek róla - bólintott a herceg. - Próbálj meg aludni egy keveset. Holnap nehéz napunk lesz.
Merlin kíváncsian figyelte Arthurt, most már nem úgy tűnt, mint aki gyilkos indulatokat táplál az irányába.
- Miért nem ütöttél meg? – kérdezte kíváncsian.
Arthur felvonta a szemöldökét, és végigmérte Merlint. Egyértelmű volt, még így is a barátjának tartotta, bár ezt csak utólag látta be, hogy a haragja nagy része elszállt. De ezt mégsem vallhatta be.
- Ha megütlek, még eltörik az a vékony nyakad, és még beszédem van veled.
- Pedig közel álltál hozzá, láttam a szemedben – vigyorgott rá szemtelenül.
- Ne tégy próbára, mert még megtehetem - mordult rá.
- Az előbb még azt mondtad, hogy beszéded van velem – adta az ártatlant. Nem igazán aggódott már a holnap miatt, minden pontosan kirajzolódott a fejében.
- És ez megvéd attól, hogy utána helyben hagyjalak? Ha így folytatod, lerendezhetjük előtte is.
Merlin védekezően felemelte a kezeit.
- Nem, inkább maradok az alvásnál.
Arthur most nem volt valami vicces kedvében, még Merlin vigyora is csak jobban felhúzta a kelleténél. Attól, mert segített neki, még haragudott rá, ha nem is annyira, mint az elején.
- Ajánlom is. Majd holnap találkozunk a tárgyaláson. Ne csinálj semmi hülyeséget - mondta komoran, és visszaindult a kastélyba.

Merlin visszavette komoly arcát és bólintott, majd újra elhelyezkedett az ágyán. Csak nehezen aludt el, reggel az őrökre ébredt. Hirtelen nem voltak vele annyira barátságosak, mint eddig. Átkozott előítéletek…