6. fejezet - Problémamentesen? Ne is álmodozz!

Arthur nagyon boldognak érezte magát, az út hátralévő részében végig beszélgettek. Már naplementére járt az idő, amikor megpillantották a kastélyt. Vegyes érzések kavarogtak mindkettejükben, hiszen olyan jó volt kettesben, de tudták, hogy vissza kell térni a mindennapokba. Nehéz lesz.
Ahogy megérkeztek a kastélykertbe, Arthur lepattant a lováról.
– Most elmegyek apámhoz, te velem jössz, és minden szavamra helyeselni fogsz.
Merlin zavartan pillantott rá.
– Mit tervezel? – kérdezte kétkedve. Nem nagyon tetszett neki a herceg arckifejezése.
– Kitaláltam egy drámai történetet – mondta a mágusnak, aztán üdvözölt néhány lovagot az udvaron.
Merlin nem tudta, hogy mit csináljon. Amikor a herceg ilyesmin törte a fejét, annak a végeredménye javarészt az volt, hogy ő a kalodában kötött ki.
– Nem tetszik ez nekem, Arthur.
– Ne aggódj, csak kövess. – Végigsétált a folyosókon, egyenesen a trónteremhez. Lassan benyitott, és biccentett az apjának.
Merlin csak csöndben követte. Tartott Arthur úgynevezett tervétől, de jelenleg semmit sem tehetett hercege makacssága ellen.

Uther, ahogy felismerte a fiát, elmosolyodott.
– Máris megérkeztél? Milyen volt a vadászat?
– Eredményes – felelte Arthur. – Azonban akadt egy kis probléma. Néhány útonálló ránk támadt, megsérültem, sokkal rosszabb is lehetett volna, ha Merlin nincs ott – pillantott a megszeppent szolgájára. – Megmentette az életem, úgyhogy arra kérlek, jutalmazd meg.

Merlin egészen elsápadt. Arthur nem lehetett ekkora idióta. Hét királyságban nem találni még egy ilyen ökröt!
– Semmi szükség ilyesmire, Uram, én csak... – kezdte, de Uther közbevágott.
– Csöndet, téged senki sem kérdezett. – A király Arthurhoz fordult. – Meséld el az egészet, kíváncsivá tettél, hogyan tudta egy ostoba szolga, mint ez, megmenteni a királyság legjobb kardforgatóját?
– Remélem, emlékszel, hogy nem ez volt az első alkalom, de elmondom, mi történt – kezdte Arthur. – Este a táborunkban voltam. Csak pihentem, mert elfáradtam az egész napos vadászatban, így nem hallottam meg, hogy valaki közeledett. Megleptek, és megsebesültem. Merlin akkor nem volt ott, az erdőben gyűjtött tűzifát. Meghallotta a hangokat, és visszajött. A támadóim megijedtek, hogy nem vagyok egyedül, és így elég időm lett viszonozni a támadást.
Uther a szemöldökét ráncolta.
– Szóval, azt mondod nekem, hogy ezek az úgy nevezett útonállók, megijedtek egy egyszerű szolgától? Arthur, ez nem a legbátrabb tett, amiről valaha hallottam. Ha mégis ennyire értékeled, akkor jutalmazd meg őt magad.
A herceg elmosolyodott.
– Azt hiszem, megfelelne, ha adhatnék neki egy szobát a sajátom mellett. Legalább közelebb lenne hozzám, ha bármire szükségem lesz. Mit gondolsz?
– Ha van üres szoba, tégy, ahogy jónak látod – felelt a király.
– Köszönöm, apám – mondta Arthur, és kiment a teremből.

Merlin kikerekedett szemekkel nézett Arthurra. Nem arról volt szó, hogy nem akart olyan közel lenni hozzá, amennyire lehetett, de nem akart elköltözni Gaiustól. Jobban örült volna, ha Arthur előtte őt kérdezi meg. Meghajolt a király előtt, és követte a herceget. Ahogy kiléptek az ajtón, megragadta a kezét.
– Arthur, miért nem engem kérdeztél meg előbb? – A hangját visszafogta, de kiérződött rajta egy csöppnyi harag.
– Nem akarsz közelebb költözni hozzám? – kérdezte meglepetten a herceg. – A hálószobád csak egy kis lyuk!
– Én pont így szeretem. Jobb lenne, ha közelebb lakhatnék hozzád, de nem akarom Gaiust sem egyedül hagyni. Ráadásul fogalmam sincs, mit csinálnék egy akkora szobában.
Arthur vállat vont.
– Rendben, maradhatsz Gaiusszal – mondta lassan. – Én visszamegyek a szobámba.
– Ne legyél már morcos! Úgy értem, köszönöm az ajánlatot, de Gaius olyan, mintha az apám lenne, és... – Merlin nem tudta, mit mondjon, nem akarta megbántani Arthurt. – Még átgondolom, rendben?
– Rendben, a szobámban leszek – felelte, és gyorsabban ment tovább a folyosón. Szüksége volt egy kis pihenésre és egy fürdőre.
– Később ott leszek – mosolygott rá Merlin, aztán elsietett a gyógyító lakrésze felé.

– Gaius, megjöttem! – köszönt, ahogy belépett a szobába. Beszélnie kellett az idős férfival.
A gyógyító felemelte a fejét, és a mágusra mosolygott.
– Épp időben. Elkészült a vacsora.
Merlin visszamosolygott rá.
– Az jól hangzik. – Egy percig semmi mást nem mondott, de az arca elkomorodott. – Gaius, mit gondolsz, létezik bármi, ami meg tudja mondani a jövőt? – kérdezte zavartan.
– Nem tudom pontosan, de azt hiszem, vannak dolgok, amiket nem tudunk megmagyarázni. Talán létezik valaki, vagy valami, ami meg tudja mutatni, hogy pontosan mi várható. Nehéz ezt megérteni, mivel a jövő az emberek cselekedetein múlik. Miért kérdezel ilyesmit? – Közben letett egy tálat Merlin elé.
A mágus még mindig zavartan figyelte az idős férfit.
– Találkoztunk egy kislánnyal. Ő... A szemei vörösek voltak, mágiát használt. Képeket mutatott, és azt mondta, ez lesz a jövő. – A fiatal beharapta az alsó ajkát egy pillanatra. – A falusiak azt mondták, lehetséges, hogy az apja egy démon. – Tudta, hogy nem sok értelme volt annak, amit most mondott, de folytatta. – Csak nem tudom, hogy hihetek-e neki, vagy sem.
– Hallottam már félvér gyermekekről, akiknek különleges erejük volt – felelte Gaius komolyan. – Ha mutatott valamit, talán igaz lehet. Gonosz volt?
Merlin megrázta a fejét.
– Nem tudom, azt hiszem, csak segíteni akart.
– Mit mutatott neked? – gondolkozott el az idős férfi.
– Semmi különöset – mosolygott rá Merlin. – Csak egy újabb támadás Camelot ellen. Biztosra akartam menni, hogy bekövetkezhet-e – hazudta.
A gyógyító fürkészve figyelte.
– Nem hiszek neked, de nem kérdezek róla többet. Milyen volt a vadászat?
Merlin bűnbánóan nézett rá.
– Sajnálom – motyogta, csak nem akarta, hogy Gaius aggódjon miatta. – A vadászat csodás volt – jelent meg egy halvány vigyor az arcán. – Minden sokkal jobb most, hogy Arthur mindenről tud.
– Sokkal vidámabbnak tűnsz. Örülök neki – mondta Gaius. – Most pedig egyél.
Merlin boldogan elmosolyodott, és neki is fogott a vacsorának.
– Tényleg ennyire örülsz, hogy Arthur megtudta a titkodat?
A mágus bólintott.
– Tudod… – Megállt az evésben, és visszagondolt a vadászatra. – Azt mondta, feloldja a mágia tilalmát, miután királlyá koronázzák. Szabad leszek, Gaius.
– Jó ezt hallani – mosolygott a gyógyító. – Hogyan tudtad meggyőzni?
Merlin vállat vont.
– Nem tudom, csak úgy mondta – pirult el halványan.
– Merlin, miért olyan vörös az arcod és a füled?
A mágus erre gyorsabban folytatta az evést, majd felállt, fel-alá járkálni kezdett.
– Nem tudom, miről beszélsz – mondta teli szájjal.
– Elmondtad már Arthurnak, hogy te voltál a hölgy a bálról?
– Ezt a kérdést már hallottam tőled, és a válasz ismét igen – pillantott rá zavartan Merlin.
– Beszéltetek róla? Az érzéseiről ez iránt a titokzatos lány iránt.
Merlin visszalépett az asztalhoz, és gyorsan magába tömte az utolsó falatokat.
– Nem igazán, de nem aludtam valami jól, Arthur egész éjszaka horkolt, szóval, ha nem bánod, felmegyek a szobámba – mondta, és már a lépcsőn haladt felfele.
– Ahogy gondolod, Merlin, jó éjt – felelte Gaius, de látta, hogy a mágus nem szívesen beszélt erről a témáról. Egyelőre nem faggatta tovább.
– Jó éjt – felelte Merlin, és behúzta maga mögött az ajtót. Bevetette magát az ágyába, és lehunyta a szemét. Jó volt újra otthon lenni, de hiányzott neki Arthur közelsége. Hamar hozzászokott, hogy mellette ébredhet fel, így nehéz volt visszakerülni ide.

Az esti csendben halk léptek suhantak végig a folyosón, majd két kopogás után Morgana belépett a herceg szobájába.
– Hallottam, hogy visszajöttél – mosolygott rá. – Milyen volt a vadászat Merlinnel?
Arthur eléggé megsértődött Merlinre. A mágus azt mondta neki az erdőben, hogy el akar menni valahová kettesben, aztán visszautasította, amikor egy közelebbi szobát akart adni neki.
Halványan Morgánára mosolygott.
– Nagyszerű volt, bár megsérültem.
– És Merlin megmentett – kuncogott a fiatal nő. – Hallottam a történetet, de nehéz elhinni, hogy bárki is megijedne Merlintől – nézett a hercegre kíváncsian. – Tényleg ez az igazság?
Arthur el tudta hinni, hiszen látta a fiatalt mágiát használni. Nem tudott megállni egy mosolyt.
– Nem, kitaláltam az egészet. Csak meg akartam ajándékozni Merlint valami különlegessel.
Morgana nem igazán értette meg a herceget.
– Egy szobát? Arthur, ne legyél ilyen bolond, Merlinnek már van egy otthona. Úgy tűnik, a rejtélyes lány a bálról teljesen elvette a maradék eszedet is.
Arthur elpirult, és megrázta a fejét.
– Nem, soha! – kiáltott feltűnő szenvedéllyel. – Sosem fogok ellágyulni, amiatt a kék szempár miatt! Már elfelejtettem azt a fi... lányt!
Morgana kétkedve figyelte.
– Fiút? – vonta fel a szemöldökét. – Arthur, biztos vagy benne, hogy jól érzed magad?
– Lányt akartam mondani! Csak nyelvbotlás volt, jól vagyok!
– Rendben, megértettem – mondta gyanakodva. – Ha nem akarsz beszélni róla, csak mond azt.
A herceg próbált megnyugodni.
– Csak, olyan különös. Még sosem éreztem így azelőtt – szólt csendesen.
Morgana elmosolyodott.
– Nekem úgy tűnik, Arthur herceg szerelmes lett.
– Én nem vagyok biztos benne. Nem hiszem, hogy szerelem lenne.
– Ezzel csak magadat téveszted meg. Látom a szemeden.
Arthur fülig elpirult.
– Rendben, talán igazad lehet, de nem számít, én mit érzek. Ha tudnám is, ki az a lány, talán nem is nemes, vagy hercegnő, és én király leszek, nincsen magánéletem.
– Számít ez? Arthur, ne legyél nevetséges, milyen királyt akarna a nép? Elvehetsz egy lányt, akit nem is ismersz, de akkor boldogtalan leszel, és talán igazságtalan is. A te helyedben én szerelemből házasodnék.
– Házasság – ismételte Arthur a szót, és elmosolyodott. Megpróbálta elképzelni, hogy megkéri Gaiustól Merlin kezét. Olyan mulatságosan hangzott, hogy nem tudta visszatartani a nevetést. – Talán egy nap…
Morgana szemöldöke összeszaladt.
– Pedig már kezdtem azt hinni, hogy egy kicsit megváltoztál, de úgy látom, tévedtem. Még mindig ugyanaz a gyerek vagy, mint eddig.
– De egy napon, én leszek a jövő nagy királya – mondta elégedetten és a fiatal nőre mosolygott.
– Miről beszélsz? – kuncogott féltestvére. – Benéztél Merlinnel az ivóba?
– Nem! Csak – megfogta Morgana kezét – jó király akarok lenni, veled és Merlinnel az oldalamon.
Morgana rámosolygott.
– Ne aggódj, én itt leszek. Biztos vagyok benne, hogy Merlin is.
– Ebben én is biztos vagyok – mondta Arthur, és ásított. – Ez a néhány nap egészen kifárasztott, aludnom kellene.
– Hagylak is. Holnap találkozunk – mosolygott a hercegre Morgana, és kiment a szobából.
Arthur levette a ruháit, és ledőlt a puha ágyára. A plafont bámulta, és Merlinre gondolt. Az ágy túl hidegnek tűnt az idióta fiú nélkül. Morgana azt mondta szerelmes, hát lassan kezdte elhinni, hogy valóban beleszeretett a szolgájába.

Merlint csak lassan nyomta el a nyugtalan álom. Bár rémálma nem volt, de sokkal fáradtabban ébredt, mint ahogy aludni ment.
Nagyot ásított, és felkelt. Elég pocsékul érezte magát, már napok óta nem tudott egy jót aludni, de Arthurt fel kellett keltenie. A herceg gondolatától rögtön boldogabb lett, halvány mosollyal az arcán lesétált Gaiushoz.
– Jó reggelt – ásította.
– Jó reggelt – pillantott rá a gyógyító. – Jól aludtál?
Merlin csak a fejét rázta, és leült.
– Nem igazán – vallotta be. – Elég fáradt vagyok, de valamiért nem tudok aludni.
Még szinte végig sem mondta, és egy lovag futott be az ajtón.
– Gaius, a király hivatott. Ma reggel találtunk egy halott szolgálólányt a kastélyban.
– Rendben, te egyedül is boldogulsz, Merlin – mondta a gyógyító, és a lovag után sietett.
A mágus csak bólintott. Kíváncsi volt, de fel kellett keltenie Arthurt. Gyorsan megreggelizett, és elindult a herceg szobája felé.

A lovag a trónterem melletti folyosóra vezette Gaiust. Uther és néhány másik lovag már ott állt, egy holttest közelében. Már messziről látszódott, hogy valami hatalmas karmokkal végzett a szolgálólánnyal.
A gyógyító a fejét rázta.
– Szegény lány. Megvizsgálom, mi történhetett pontosan.
Uther idegesen dobolt a lábával, karjait összefonta a mellkasa előtt.
– Ha bármi megoldást találtál, azonnal értesíts – mondta, és intett a lovagoknak, hogy vigyék a lány testét Gaius lakrészébe. A gyógyító aggódva követte a lovagokat, mindenképpen beszélnie kellett Merlinnel ezzel kapcsolatban.

Arthur nyugodtan aludt, amikor Merlin belépett a szobájába, a takarója félig le volt csúszva az ágyról. A mágus csöndesen lépkedett a szobában, az ágyhoz osont, és lehajolt a herceg arcához.
– Jó reggelt – suttogta a fülébe, és egy lágy puszit nyomott az arcára.
Arthur motyogott valamit, csak lassan nyitotta ki a szemét, próbált rájönni, ki lehetett az ágyánál. Ahogy felismerte a lehajoló Merlint, átölelte, lehúzta az ágyra, aztán tovább aludt.
A mágus csöndesen felnevetett, viszonozta az ölelést, majd bökdösni kezdte Arthur arcát.
– Hiányoztál az este – súgta.
– Te is nekem – felelte álmában a herceg.
Merlin újból vidáman felnevetett.
– Fel kell kelned, a reggelid az asztalon.
– Már megkaptam a reggelimet – mondta Arthur, és gyengéden Merlin vállába harapott.
A mágus csak kuncogott, és egy puszit nyomott a herceg orrára.
– Ne bolondozz – szólt. – Enned kell valamit.
– Nem, még aludnom kellene – felelte a herceg, ahogy felült Merlinre nézett. – Fáradtnak tűnsz. Megint rémálmod volt?
– Nem, csak nem aludtam valami jól – vallotta be egy halvány mosollyal az arcán. – Ilyen szörnyen nézek ki?
– Ha az igazat akarod hallani, igent kell mondanom – válaszolt. – Karikás a szemed.
Merlin nagyot sóhajtott. Biztos volt benne, hogy Arthur oldalán könnyedén el tudott volna aludni, de itt a kastélyban már nem tehette meg olyan egyszerűen.
– Még néhány nap, és teljesen elfelejtem – mondta. – Aztán minden mehet a régiben – mosolygott boldogan Arthurra. – Majdnem minden. – Gyorsan felkelt, és elkezdte rendbe tenni a szobát.
A herceg a hajába túrt, úgy figyelte Merlint.
– Öhm, Merlin, szeretnék megfürödni a reggeli után.
A mágus mosolyogva bólintott.
– Majd hozok neked vizet – felelte. Nem tudta, miért érintette ez most rosszabbul a kelleténél, ő volt a szolga, és Arthur volt a herceg. A kastélyban ez nem lehetett másképp.
A szőke hangtalanul Merlin mögé lépett, hátulról átkarolta, és egy csókot nyomott a nyakára.
– Köszönöm – súgta a fülébe.
Merlin megborzongott a csóktól, és enyhén elpirult.
– Szívesen – vigyorodott el. Úgy tűnt, Arthur bármikor meg tudta lepni.

A herceg leült az asztalhoz, hogy megegye a reggelijét. Egész idő alatt Merlint figyelte. A mágus gyorsan összepakolt a szobában, és ahogy befejezte, az asztalhoz sétált. Ellopott egy kolbászt a herceg tányérjáról, gyorsan megette, és elmosolyodott.
– Megyek, hozok vizet, mindjárt jövök.
– És hozhatsz egy újabb kolbászt is – szólt Arthur sötéten.
– Nem hozok, úgyis fogynod kellene – vigyorgott Merlin, és becsukta maga mögött az ajtót. Elsietett a vízért, és tíz percen belül vissza is ért Arthur szobájába.
Arthur gyanúsan kedvesen mosolygott a mágusra.
– Úgy gondolod, kövér vagyok?
– Semmi ilyesmit nem mondtam. – Merlin beleöntötte a vizet a kádba. – Csak van rajtad egy kis fölösleg, ennyi az egész.
– És mit gondolsz a fölöslegemről? – kérdezte, ahogy lassan levetkőzött.
Merlin figyelte a herceget, ahogy lekerül a felső az izmos felsőtestről, és ahogy a nadrág övénél kicsit látszódik az a néhány plusz kiló puha kis pocak formájában.
– Én nem bánom. Aranyos – felelte.
Arthur elpirult.
– Nem hiszem, hogy jó, ha aranyos vagyok. Végtére is harcos volnék.
– Éppen ezért ettem bele a reggelidbe.
– Mond csak, hogy tudlak elviselni?
Merlin elgondolkozott, de szinte azonnal megjelent a vigyor az arcán.
– Nem tudom – mondta. – Kész van a fürdőd.
– Kösz, szeretnél csatlakozni? – kérdezte a herceg széles vigyorral.
– Túl kicsi lenne kettőnknek – kuncogott Merlin.
Arthur gyorsan felmérte a kád méretét, és bólintott.
– Igazad van. Úgyhogy kereshetsz egy nagyobbat, kérlek.
– Most? – kérdezte vigyorogva a mágus. Nem tudta nem észrevenni, hogy a „kérem”-ek és „köszönöm”-ök száma egyre növekedett.
– Igen, most, mielőtt kihűlne a víz.
– Azonnal – válaszolt a mágus, és kisétált a szobából.

Arthur csak néhány percig maradt magára, mert Merlin vissza is sietett a szobába. Egészen sápadt volt.
– Arthur, öltözz fel, valami van a folyosón – szólt sürgetően.
– Valami? – A herceg azonnal a ruháiért ment.
Merlin csak a fejét rázta.
– Nem tudom. Sötét volt, és egy kissé félelmetes. – Kinyitotta az ajtót és újból kinézett. – Úgy látszik, nem követett. – Egy pillanatig még tétovázott, aztán ismét kilépett.
Arthur gyorsan felöltözött, és Merlin után ment.
– Egy mágikus lény lehet?
Merlin helyeslően bólintott, de nagyon el volt merengve. Még vissza se értek szinte, és máris van itt valami. Egy újabb probléma, aki, vagy ami nyilván Arthur életére tör.
– Talán. – Megállt, és az egyik sarokra mutatott. – Itt állt – mondta zavartan, de már nem volt ott semmi. Az árnyékok mintha egy kicsit sötétebbek lettek volna, de semmi különös nem látszódott. A mágus Arthurra pillantott. – Ne mozdulj mellőlem, amíg nem jövünk rá, mi folyik itt. – A hangján jól érezhető volt az aggodalom.
– Csak rémeket látsz. Fáradt vagy, délutánra nem kapsz munkát, menj haza, és próbálj meg pihenni, rendben? – mondta Arthur. Ő is aggódott Merlin miatt.
A mágus viszont csak a szemét forgatta.
– Ott volt, Arthur, biztos vagyok benne – ragadta meg a kezét. – Gyere velem. – A lehető legrövidebb úton vezette a herceget Gaius lakrésze felé.
– De miért? Hé! Hová megyünk? – kérdezte Merlint, amíg a mágus végigrángatta a kastélyon. Az ajtó előtt azonban lecövekelt. – Mi ez az egész, Merlin? Fürödni akarok, utána az apámhoz kell mennem.
– Veszélyes is lehet, Arthur – vágott közbe a mágus, és belépett a szobába. – Ki tudja, mi kószál a kastélyban, nem mászkálhatsz egymagad.
– Tudok magamra vigyázni!
– Talán tényleg így van, Uram – szólt közbe Gaius. – Azonban nem tudjuk, miféle teremtmény ólálkodik a falak között. Éles karmai vannak, és talán varázsereje is – mutatta meg nekik a szolgálólány testét.
Arthur elhallgatott, meredten bámulta a lányt, majd leült.
– Rendben, szóval mi a terv?
Merlin a lány testét figyelte, egy pillanatig.
– Láttam, Gaius. A kastélyban volt, de eltűnt, mire visszaértünk – sétált a könyvespolchoz, és levett róla néhány kötetet. Leült Arthur mellé, és elkezdte átnézni az oldalakat. – Tudom, hogy már láttam korábban az egyik könyvedben.
Arthur csak belenézett a kötetbe, de sehogy sem érdekelte a dolog.
– Azt mondod, maradjak itt, és ne csináljak semmit? Sok dolgom lenne ma, muszáj, hogy emlékeztesselek rá, de még mindig én vagyok a herceg!
Merlin komolyan méregette.
– Ha a lovagokkal való edzés fontosabb az életednél, menj csak – mondta, és visszanézett a könyvbe. – Én itt leszek, ha az a valami mégis megtámadna.
– Miből gondolod, hogy azért van itt, hogy megöljön? Talán csak eltévedt...
Merlin hitetlenkedve nézett a hercegre.
– Eltévedt? Persze, és csak megkérdezte az utat, attól a szegény lánytól – forgatta meg a szemét. Arthur borzasztóan ostoba tudott lenni.

A herceg csöndben maradt, miután a lány testére nézett. Leült Merlin mellé, néha motyogott neki valamit, vagy csak egyszerűen sóhajtozott. Nagyon unatkozott. Elfoglalta magát azzal, hogy a fiút figyelje. Elnézegette a vékony kezet, a hosszú ujjakkal, ahogy a könyvet lapozgatja. Az üdítően kék szempárt, ami a sorokat böngészve oda-vissza járt az üregében. Hosszan elidőzött tekintete a fiú ajkain, és itt nagyot nyelt, erős vágy mozdult benne, és ha Gaius néha nem pillantott volna oldalra rájuk, biztos, hogy elterelte volna Merlin figyelmét a könyvről.
Hosszan fújta ki a levegőt, és hátradőlt a székében, utána a plafont kezdte bámulni. Keresztbe fonta a karjait, majd nekifogott, hogy megszámolja a pókhálókat a plafonon…

Merlin néha oldalra pillantott a hercegre, aki látványosan unatkozott. Egy ízben elkapta kutató pillantását, mire rámosolygott. Mindketten egészen halványan elpirultak, majd Arthur folytatta a az asztallap sérüléseinek számolgatását, Merlin pedig az olvasást. Néhány óra keresgélés után a mágus felpattant.
– Megvan! – Abban a pillanatban, hogy kimondta, megszólaltak a vészharangok.
Arthur ki akarta vonni a kardját, de nem volt nála.
– Mi történt? És hol van a kardom, Merlin? – kérdezte mérgesen, mivel fegyvere a szobájában maradt.
A mágus megrázta a fejét.
– Honnan tudnám? – A könyvet nyitva hagyta az asztalon. – Nézzük meg, miért szólnak a harangok – mondta, és kisietett a szobából, Arthur futva követte, a kardja nélkül sebezhetőnek érezte magát. Csak néhány saroknyit haladtak, amikor megpillantottak két lovagot.
– Hé, ti! Mi történt? Miért szólnak a harangok?
A lovagok megtorpantak.
– Téged kerestünk, Felség. Valaki meg akart támadni a szobádban.
Arthur megrázta a fejét, néhány pillanatig nem igazán fogta fel a dolgot, de aztán a homlokához csapott. Senkinek nem mondta el, hogy hová ment.
– Mondjátok meg az apámnak, hogy itt vagyok. Gyere Merlin, nézzük meg a szobám.
A lovagok bólintottak, és elsiettek, Merlin pedig követte Arthurt.

Mikor megpillantotta a herceg szobáját, ledermedt. Az egész helyiség egy nagy káosz volt, majdnem az összes bútor eltörött, darabokban hevert, a padló szinte fehér volt a tollaktól, és mindent elárasztott a kádból kiömlött víz. A maradványokon és a falon hatalmas karmok nyomai voltak. Merlin csak bámulta a szobát, a fejét fogta. Tudta, hogy kinek kell ezt majd feltakarítani.
Arthur se nagyon tudott megmozdulni. Szörnyű volt látni, hogy minden eltörött, az ágya, a kád, a szekrény. A ruhái is szanaszét hevertek a földön, a legtöbb cafatokban.
– Látod? Ezért jöttél velem – szólt Merlin aggódva, észrevétlenül rászorított párja kezére, mielőtt néhány katona feléjük sietett volna.
– Uram, a király hívat.
– Megyek – felelte Arthur, bár még eléggé le volt sokkolva, lassan Merlinhez fordult. – Mit mondjak az apámnak?
A mágus megvonta a vállát.
– Nem tudom. Akármit. – Merlin bizonytalannak tűnt, és követte a herceget. – Az attól függ, mit fog kérdezni.

A herceg kezdte úgy érezni magát, mint egy kisgyerek, aki valami rosszat csinált. Lassan elértek a trónteremhez, és kinyitotta az ajtót, biccentett Uthernek.
A király dühösen pillantott a fiára.
– Arthur, hol a fenében voltál? Részt kellett volna venned a tanácson!
A herceg kicsit hallgatott, majd akaratlanul is azt mondta, amit ilyenkor szokott.
– M- Megmondtam Merlinnek, szóljon, hogy késni fogok.
A mágus ijedten felkapta a fejét. Arthur nem kenhette rá az egészet!
– Már megint ez az ostoba szolga. – Uther elég mérgesnek tűnt. – Mit tudsz felhozni mentségedre, fiú?
Merlin egy lépéssel közelebb állt, de nem mert a királyra nézni.
– Sajnálom, elfelejtettem, Felség.
– Őrség! Vigyétek a kalodába! – Uther leült. Már elege volt Merlinből, kevésbé dühösen nézett Arthurra, ahogy az őrök karon fogták Merlint, hogy elvezessék. – Nem kéne neked egy új szolga?
– Ne- Nem! – ellenkezett a herceg. – Csak segíteni akart, azért felejtkezett meg róla! Talán ez most az én hibám! Sajnálom, apám...
– Arthur, komolyan azt akarod nekem mondani, hogy elfelejtette teljesíteni a parancsodat, hogy segítsen neked? Ez nevetséges. Ne is említs többet azt a szolgát, rá kell jönnünk, hogy mi járhatott a szobádban.
– Azt hiszem, valamiféle teremtmény. Minden romokban hever, az ágyam, a szekrény... minden!
– Talán ugyanaz, ami megtámadta a szolgálólányt is. Menj, keresd meg Gaiust, ő biztosan tudja már mi az.

Arthur bólintott, és kiment a teremből, vissza Gaiushoz. De már tudta, hogy nem a gyógyító volt az, aki megtalálta, miféle teremtménnyel állnak szemben. Gyakran hátra nézett, aztán belépett az idős férfihez.
– Visszajöttem. Apám tudni akarja, mi ez a lény a kastélyban.
Az idős férfi a könyvet olvasta, amit Merlin az asztalon hagyott.
– Ha Merlinnek igaza van, elég nagy bajban vagyunk – nézett fel. – Ő hol van?
Arthur elfintorodott, nagyon rosszul érezte magát a mágus miatt.
– Néhány perc múlva itt lesz...
Gaius szemöldöke összeszaladt, de bólintott.
– Ez a lény – mutatott a könyvbe. – Nincs róla sok minden itt. A régi vallás egyik mágikus teremtménye. Képes elrejtőzni az árnyékban, és addig nem áll meg, amíg nem teljesíti a feladatát.
– Mit gondolsz, mi lehet a feladata? – kérdezte Arthur halkan.
– Erős mágia kell, hogy létrejöjjön, csak varázslók képesek megidézni, hogy végezzenek az ellenségeikkel. – Gaius felegyenesedett, és körbenézett. – Sajnos arról semmit nem találtam, hogyan pusztíthatnánk el. Csak Merlin ösztöneiben bízhatunk. Hol van?
Arthur ijedten pislogott.
– A kalodában – bökte ki.
Gaius hitetlenkedve nézett rá.
– Mit csinált már megint?
– Az én hibám – felelte a herceg, és az ajkába harapott.
A gyógyító erre már nem szólt semmit, csak a fejét csóválta.
– Megyek, elmondom a királynak, mire jött rá Merlin. Addig érezd magad otthon.
Arthur bólintott. Miután Gaius kiment, felsétált a mágus hálószobájába. Leült az ágyra, és alaposan körbenézett, mielőtt elfeküdt volna. Itt mindennek olyan illata volt, mint Merlinnek.

Néhány óráig semmi említésre méltó nem történt. Hamarosan Merlin besétált az ajtón, nagyon dühös volt a hercegre.
– Gaius! Itt vagy? – Az arca csupa maszat volt, a hajába beleragadtak a zöldség- és gyümölcsdarabkák. Keresett egy vödör vizet, hogy megmosakodjon. – Találd ki mi történt! Segíteni próbálok Arthurnak, a lelkemet is kidolgozom érte, és hálából megint a kalodában kötök ki! Merlin, takarítsd ki az istállót, Merlin, pucold meg a csizmám, Merlin, csináld ezt, Merlin, csináld azt, Merlin, vállald magadra, amit elcsesztem, és menj a kalodába, kérlek!
– Halkabban, Merlin – lépett elő Arthur a mágus szobájából. A szolgájának elég rossz szaga volt, és emellett még hangoskodott is.
Merlin meglepetten nézett rá.
– Arthur! Te itt vagy...
A herceg lassan közelebb lépett hozzá.
– Igen, és mindent hallottam – kicsit mérgesnek tűnt. – Áruld el, mi bajod?
Merlin zavartan pillantott rá, megállt a haja tisztogatásában. Dühös volt, nem mintha nem vállalta volna magára az egészet, hogy Arthur ne keveredjen bajba, de fájt neki, hogy a herceg csak a nyakába varrta, és kész. Ráadásul egész idő alatt, amíg a kalodában volt, aggódott, semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, mi lesz, ha az a lény elkapja Arthurt.
– Ha mindent hallottál, akkor tudod – felelte röviden, és tovább szedegette a zöldségeket a hajából.
– Ezért kellene bocsánatot kérnem – mondta a herceg, és félrenézett. – Csak nem volt hirtelen jobb ötletem. Tudom, hogy mindent megteszel értem. – Remélte, hogy Uther valóban azt gondolja Merlinről, hogy egy együgyű szolga. Így, ha eljön az a nap, nem fogja elhinni, hogy varázsló.
Merlin meglepődött, és abbahagyta a zöldségek kiszedését a hajából, hirtelen nagyon szégyellte magát, Arthur is csak aggódott.
– Nekem kellene bocsánatot kérnem, de dühös voltam, aggódtam érted…
– Dehogy, igazad volt – jött a halk válasz, majd a herceg elhallgatott.
– Köszönöm – mosolygott rá Merlin, gyengéden szólalt meg. – Szóval, sikerült valamit találnotok Gaiusszal? Nem volt időm megnézni a könyvet.
– Azt mondta, hogy ez a valami a régi vallás egyik mágikus teremtménye. Képes elrejtőzni az árnyékban, és addig nem áll meg, amíg nem teljesíti a feladatát. Egy mágus irányíthatja, hogy megöljön valakit…
– Remek, és hogyan tudjuk elpusztítani? – Merlin egy törülközőt keresett és megdörgölte az arcát. – És hol fogsz aludni? – vigyorodott el komiszul. – A szobád egy szemétdomb.
– Nem tudom, majd megkérdezem az apámat. Gondolom, amúgy is mellém rendel néhány plusz őrt. Gaius pedig azt mondta, hogy nem tudja, hogyan lehet elpusztítani a lényt. Talán te megtalálod a megoldást.
Merlin megforgatta a szemét. Megint neki kell mindent kitalálni.
– Rendben, de nem hiszem, hogy a lovagok sokat érnek, ha ez a valami tényleg árnyék…
– Árnyékban mozog, vagyis éjszaka oda mehet, ahova csak akar – állapította meg Arthur, és most komolyan kezdett aggódni.
– Ne aggódj, megvédelek – mondta halvány mosollyal Merlin, majd felment a szobájába, hogy előszedje a varázskönyvét a padlódeszka alól.
Arthur megállt az ajtóban, és érdeklődve szemlélte, hogy mit olvas Merlin.
– Megint mágia…
– Ahogy mindig – helyeselt a mágus, átlapozott néhány oldalt, majd becsapta a könyvet. Dühös lett, ismert minden egyes oldalt, de nem jutott eszébe semmi, ami segíthetne.
– Elnézek az apámhoz, és beszélek vele… velem jössz?
Merlin bólintott, nem volt választása, ha nem megy végig Arthurért aggódott volna.
– De most nem akarom a kalodában végezni! – mondta, ezt már vigyorogva.
– Csak maradj hátul, és ne mondj semmit – mosolygott rá a herceg.

Uther éppen vacsorázott, amikor a páros a szobába lépett. A király halványan a hercegre mosolyogott, majd folytatta is az evést.
– Küldetni akartam érted. Gaius azt mondta, hogy ez a lény téged akar. Mostantól sehova sem mehetsz négy őrnél kevesebbel, amíg a dolog meg nem oldódik.
– Ahogy kívánod, apám – bólintott Arthur. – De van egy apró probléma. Az ágyam összetört. Nincs sehol aludnom.
– Gaius felajánlotta a szobáját, van egy szabad ágya, és ott talán nem keres ez a valami.
Arthur meglepődött, de nem tudta visszafogni a mosolyát.
– Rendben van. Meg fogom köszönni Gaiusnak.
Uther intett felé.
– Most gyere, egyél egy kicsit te is – Merlinre pillantott. – Remélem, a szolgád megtanulja végre, hogy hol a helye.
– Biztosíthatlak, hogy megtanulja – mondta az apjának, majd leült. Reggeli óta semmit nem evett egész nap.
– Mintha itt sem lennék – mormogott Merlin.
Uther kérdő tekintettel nézett fel rá.
– Mondtál valamit, szolga?
Merlin megköszörülte a torkát. Arthurnak igaza van: nem tudja, mikor kell befognia a száját.
– Milyen szép az esténk, Uram! – sietve vitt egy kis bort Arthurnak, most tényleg idiótának érezte magát.
Arthur biccentett a fiúnak.
– Kösz – mondta, és próbált morcosan nézni Merlinre, de a kék szemektől a szíve erősebben kezdett verni. Ebben a percben csak egyetlen dologra akart koncentrálni: hogy ne piruljon el az apja előtt.
Merlin mosolygott Arthurra, és gyorsan hátralépett. Olyan messzire akart kerülni Uthertől, amennyire csak lehetséges volt. A férfi enyhén összeráncolta a szemöldökét, ahogy őket figyelte. Lassan ették meg a vacsorát, mielőtt a király visszavonult. Arthurt és Merlint négy őr kísérte Gaius lakosztályáig.

Az egyik lovag Utherrel tartott, és halványan mosolygott magában.
– Valami megváltozott a hercegben, nem gondolja, felség?
– Határozottan úgy tűnik – bólintott a király. Hasonló gondolatai voltak, de nem tudta igazán megfogni, mi is a változás pontosan.

Arthur alig várta, hogy megérkezzenek, a négy őr megállt odakint az ajtó előtt, így ő végre kényelmesen leülhetett.
Ahogy visszaértek a szobába, látták, hogy Gaius nincs bent. Merlin lehuppant Arthur mellé.
– Ez a legjobb megoldás. Rajtad tudom tartani a szemem.
– Ahogy én is rajtad, a szemem… a szám – simított végig Merlin arcán, és puha csókot nyomott az orrára, majd az ajkaira.
Merlin elmosolyodott, rászorított a férfi csuklójára, majd egy csókot nyomott az ujjaira.
– Sokkal nehezebb színészkedni az apám előtt, mint gondoltam – sóhajtotta a herceg, homlokát a fiú vállának döntötte.
Merlin lassan cirógatta a herceg tincseit.
– Nehéz lesz, Arthur, nagyon nehéz lesz ezt a titkot megtartani. – Elmosolyodott. – Akárcsak a mágiánkat.
A herceg lassan vette a levegőt. Néhány percig tartott attól, hogy Merlin mágiát használt, hogy lángra lobbantsa a szívét, de aztán ezt az ötletet gyorsan el is vetette. Lehetetlen ennyire erős érzéseket mágiával létrehozni.
– Soha nem fogja megtudni, se Gaius, se Morgana… senki.
Merlin lassan átkarolta a férfit.
– Látod? Megint titkolózok.
– Látom, ezért kell elhitetni az apámmal, hogy csak egy buta szolga vagy. Akkor soha nem fogja elhinni, hogy hatalmas mágikus erőd van. – Merlin vállának dőlt, és körbenézett a szobában. – Hol fogok aludni?
– A szobámban? Itt minden zengeni fog Gaius horkolásától.
– Oh, horkol? – kelt fel, amikor hallotta, hogy valaki jön. Gaius szinte azonnal nyitotta is az ajtót.
– Szóval itt vagy, Merlin! Találtál valamit, ami elpusztítja a rémet?
A fiú a fejét rázta.
– Nem – mondta gyorsan. – Biztos vagy benne, hogy semmi sincs, ami segíthetne? – kérdezte, és próbált elnyomni egy ásítást.
– Maradj Arthur közelében, és talán egy mágikus kör az ágy körül segíthet, vagy legalább visszafogná a lényt.
Arthur bólogatott, de semmit sem értett.
– Merlinnél alszok – jelentette ki.
Merlin bólogatott.
– Megyek és megcsinálom – kelt fel. Csak most érezte igazán, hogy mennyire kimerült volt. – Gaius, tudnál nekem készíteni valamit, amitől tudok aludni? – kérdezte óvatosan. Még soha nem fordult hasonló eszközökhöz, de most szüksége volt rá.
– Ha szeretnéd, de nem tudom, hogy jó ötlet-e ilyen mélyen aludnod, amikor ez a valami kint mászkál.
Arthur Merlin fáradt arcát figyelte, és közbeszólt.
– Muszáj pihennie, felébresztjük, ha valami történik.
– Ahogy gondoljátok – mondta Gaius, és keresett egy üvegcsét.
Merlin bólintott.
– Köszönöm. – Úgy érezte, hogy nem bír ki még egy éjszakát ilyen kevés alvással. Felment, kinyitotta a mágia könyvét, és megrajzolta az ágy köré a kört, rúnákkal együtt. Néhány szót mormogott, mire a kör felvillant egy pillanatra. Ugyanezt megcsinálta odalent is, Gaius ágya körül, biztos, ami biztos. Ha erre téved a lény, a gyógyító sem árt, ha biztonságban van.
Arthur kikerekedett szemekkel figyelte Merlint. Ez az egész nagyon különös volt, még pár nap után is. Nem hitte, hogy lesz olyan nap, amikor a mágiát természetesen tudja majd kezelni.
– Hányszor használtál mágiát rajtam?
Merlin vállat vont.
– Kifejezetten rajtad nem sokszor – mosolygott Arthurra, amíg felmentek a szobába. Ahogy csukódott az ajtó gyengéden megcsókolta a herceget. – Jó éjszakát – suttogta. Rettenetesen ki volt merülve.
Arthur végigdőlt az ágyon, majd hívogatóan intett Merlinnek.
– Gyere ide, kényelmesen kell aludnod, bár ez az ágy nem olyan puha, mint az enyém volt…
A mágus a fejét rázta.
– Ez az ágy tökéletes a számomra. Megyek, megiszom a gyógyitalt – fintorgott.
– De számomra nem tökéletes – válaszolta Arthur, majd megütötte a párnát, és köhögött a felszálló portól.
– Akkor aludj a földön, drága kis hercegem.
Arthur pufogva nézett Merlin után, nem fog a földön aludni, bár nyilván nem lenne sok különbség. Minden apró göröngy bántotta a hátát.

Merlin lesétált, majd elvette a fiolát Gaiustól.
– Köszönöm.
Gaius komolyan végigmérte Merlint. Aggódott érte, tényleg nagyon kialvatlannak tűnt.
– Igazán nincs mit. Furcsa tőled, hogy ilyesmit kérsz tőlem. Fent alszol a herceggel?
Merlin bólintott, miután lehúzta az altatót.
– Csak arra az esetre, ha idejönne az a valami, és nem működne a varázskör. Jobb, ha a közelben vagyok – indult vissza.
– Elfértek ketten abba a kis szobába? A földön akarsz aludni? – érdeklődött tovább a gyógyító.
– Én most állva is elalszok, ha kell – mondta kicsit vontatottan, és ismét ásított. Kezdett hatni az altató, lassan felbotorkált a szobájába.
Gaius felvonta a szemöldökét, és Merlin után nézett, ahogy lassan csukódott az ajtó.

Arthur elfoglalta az egész ágyat, és próbálta megtalálni a legjobb pozíciót az alvásra.
– Merlin, ez rettenetes.
A szólított egyszerűen lezuhant az ágyra.
– Csak aludj már – ásította, és Arthur mellé helyezkedett.
Arthur meglepetten pislogott Merlinre, és próbált nyugton maradni.
– Jó éjt – mondta a szolgájának, de ő nem csukta le a szemeit, csak figyelte a fiút.
Merlin szemei pillanatok alatt lecsukódtak.
– Jó éjt – motyogta, és Arthurhoz simult, mielőtt elaludt volna.

Arthur nem volt álmos, csak figyelte Merlint, belesimított a fekete hajába, hátratűrte, a füle mögé. Utána megérintette a nyakát, és meg is lepődött mennyire puha itt a bőre. Gyönyörű, és nyugodt volt, ahogy aludt.

Merlin teljesen békében aludt hosszú órákon keresztül. Nem is történt semmi. Éjfél körül viszont az árnyék megmozdult a szobában.
Arthur szinte azonnal felriadt, nem tudta hirtelen, hogy hol van, csak pislogott a sötétségben, de aztán meglátta, hogy valami mocorog.
– Merlin, te vagy az? – kérdezte, de aztán megérezte, hogy a mágus mellette fekszik. – Ki van ott? – próbálta kivenni mi oson a sötétben.
Merlin nem válaszolt, mélyen aludt. Közben a mozgás egyre közeledett, Arthur láthatta az emberszerű alakot, hatalmas karmokkal. Ahogy közelebb lépett a mágikus kör felizzott, a lény pedig hátralépett.
Arthur keze remegett, még soha nem látott ennyire ijesztő dolgot, de úgy tűnt, hogy nem tud közelebb jönni a körtől.
– Tűnj innen! – mondta, de a hangja közel sem volt annyira magabiztos, mint kellett volna. Utálatos érzés volt, hogy ennyire ki volt szolgáltatva.
A lény ránézett, szemei zölden felvillantak. Mormogott, és körbejárta a kört, megpróbálta megtörni. Merlin fészkelődni kezdett, érzékelte a lényt, de csak átfordult a másik oldalára, halkan motyogott valamit.
– Ez nem vicces, Merlin – mondta Arthur, tekintetével követte az árnyéklényt. Erősen szorította a kardját, és felült az ágyban, nem tudta, hogy meddig tart ki a kör. Eszébe volt, hogy az őrök kint állnak, de kiáltani nem akart, mégiscsak Merlinnel van egy ágyban, és hogyan magyaráznák ki a varázskört?
Merlin közben megfogta a párnát, és a fejére húzta.
– Ne edd meg, Arthur, az az enyém – motyogta.
A lény egyre dühösebb volt, ahogy körbejárta a kört. Arthurt figyelte, és hangosan zihált. Megemelte a karmait, hogy azzal próbálja megtörni a kört, de amikor megérintette a fény még erősebben izzott fel, a lény pedig újra hátralépett.
– Add fel, és menj innen – mondta Arthur lassan. – Nem árthatsz, sem nekem, sem pedig Merlinnek.
A lény előbb a mágusra, majd a hercegre pillantott. Reszelős hangon szólalt meg.
– Nem védhet meg téged mindig – susogta sötéten. – Legközelebb nem leszel ilyen szerencsés.
– Fogd be, tökfej – Merlin motyogott, és visszafordult Arthur felé.
Arthur magához húzta Merlint, és a lényre nézett. Még mindig félt, de nem mutatta.
– Hallottad – mosolyodott el magabiztosan.

A lény Arthurt figyelte, mielőtt visszabújt volna az árnyékba. Nem mondott semmi többet, de a szobában maradt, suttogott. Merlin megborzongott, és szorosan ölelte Arthurt, aki viszonozta, majd visszafeküdt mellé. Apró csókot nyomott a homlokára.
– Aludj jól, dilis mágusom – magukra húzta a takarót, és próbált visszaaludni, de nem tudott.

Merlin néha motyogott, amikor a suttogás erősödött, és továbbra is szorosan simult a herceghez, de egy pillanatra sem ébredt fel. Ahogy a nap felkelt, és a reggeli fény elárasztotta a szobát a lény eltűnt.
Arthur látta a fényt, és ez volt az a pillanat, amikor újra el tudott aludni…