Nem sokkal később ébredt fel, Merlin boldog hangjára.
- Jó reggelt! – nyomott egy csókot a mágus, Arthur kulcscsontjára.
Nagyon jól aludt, és emellett Arthur karjaiban ébredt, kellett ennél
több?
A herceg megborzongott, amikor megérezte a csókot, lassan nyitotta ki a szemeit.
- Reggel? Én még nem aludtam eleget.
- Egész éjjel aludtál! – Merlin hagyta Arthurt, és felkelt, majd nagyot
nyújtózkodott. Sokkal jobban érezte magát, mint egy napja. Visszanézett
Arthur fáradt arcára, és felvonta a szemöldökét. – Vagy nem?
- Nem nevezném alvásnak, hogy egész éjszaka azt az undorító valamit
figyeltem, majd a hangját hallgattam. Itt volt végig a szobában.
Merlin meglepetten nézett rá.
- Itt volt? Talán csak álmodtad.
Arthur erre döbbenten pislogott Merlinre, mintha pofon vágták volna.
- Nem álmodtam! Nem vagyok idióta, itt volt, de felvillant a kör, nem tudott közelebb jönni, aztán meg egész éjszaka duruzsolt!
Merlin nagyot ásított.
- Egész éjszaka? Nem hallottam semmit. Miért nem ébresztettél fel?
- Próbáltam! De úgy aludtál, mint egy gyerek, csak néha motyogtál –
ásított a herceg is. Szerette volna, ha Merlin visszabújik mellé, és még
alhat egy keveset.
- Gondolom, a főzet tehet róla. – Merlin elvigyorodott. – Rég aludtam
ilyen jól, de visszatérve a témára, mit mondott? Nem tudtam, hogy tud
beszélni.
- Semmi érdekes. – Arthur nem akarta, hogy a mágus aggódjon. – Mindenesetre, én még álmos vagyok.
- Mégsem alhatsz egész nap! Valahogy végeznünk kell ezzel a lénnyel.
- Az apámmal is el kell töltenem egy kis időt, megbeszélés lesz. Már így
is kihagytam az elmúlt pár napban. Nagyon mérges lesz, ha megint szem
elől téveszt.
- Addig kitakarítom a szobádat, és gondolkozok, mit tehetnénk. Előtte viszont reggelizzünk!
- Majd felkelek, ha megérkeztél a reggelivel. - A herceg már el is tűnt megint a takaró alatt.
Merlin a szemét forgatta.
- Rendben van, akkor hozok neked valamit, addig meg aludj – nyomott egy csókot a homlokára, és kiment a szobából.
Gaius Merlinre mosolygott.
- Jól aludtál?
A fiatal bólintott, és viszonozta a mosolyt.
- Igen, köszönöm. Sokkal jobban érzem magam – ült is le. – Arthur azt
mondta, hogy az a valami itt járt az éjszaka. Úgy néz ki, hogy a
varázskör működött.
Gaius elégedetten sóhajtott.
- Jól van, reméltem, hogy működni fog. Nem ijedt meg túlságosan? –
kérdezte, és felvonta a szemöldökét. A kört csak az ágy köré húzta
Merlin, vagyis ha egyikük sem sérült meg, igen közel alhattak egymáshoz.
A mágus a fejét rázta, olvasott Gaius arcán, nem nagyon mert mit mondani a helyzettel kapcsolatban, ezért gyorsan felállt.
- Megyek, szerzek reggelit Arthurnak - mondta, és kisietett a szobából.
Arthur kissé visszabóbiskolt, az ágyban még mindig Merlin illat volt, és
a lepedő sem hűlt ki teljesen a mágus után, bár jóval hűvösebbnek
érezte. Viszont most sem aludt jól. Álmában egy sötét erdőben voltak, ő
és Merlin, meg talán még páran, de csak arctalan alakokat látott. A
fekete hajú mágiát használt, de túlságosan kimerült tőle, és a
szörnyalak nem kegyelmezett. Határozottan sújtott le, a herceg pedig nem
látott mást, csak a felbukó élettelennek tűnő testet. Felkiáltott, és a
fiúhoz rohant, de elkésett.
Gyötrelmes perceket élt át, karjaiban a haldokló mágussal, mire
felébredt, és próbálta megnyugtatni magát, hogy ez csak álom volt.
Merlin pár percre rá nyitott be a szobába, egy tál reggelivel a kezében.
- Jó reggelt! - köszöntötte ismét a herceget vidáman, és a kezébe nyomta
a tálat. - Hoztam neked néhány váltásruhát is, amíg használhatatlan a
szobád. - Letette az említett ruhadarabokat a szekrényére.
Csak ekkor esett a pillantása Arthur sápadt arcára.
- Minden rendben? - kérdezte aggódva.
Arthur még kicsit sokkhatás alatt állt, de ahogy meglátta Merlin vidám arcát, valahogy a világ is szebb és nyugodtabb lett.
- Csak rémálmom volt.
Merlin aggódva leült mellé, a karjára tette a kezét.
- Egyél, attól majd jobban leszel - mosolygott rá. - Meg kerítettem neked egy fürdőt, egy a tieddel szomszédos szobában.
Arthur már szinte el is feledkezett a fürdőről, aztán hirtelen nagy
lendülettel magához karolta Merlint. Utálta, hogy ilyen fontos lett neki
a fiú, majd' megőrült a gondolattól, hogy bármi baja eshet. Az pedig,
hogy a mágus ennyire foglalkozzon vele csak még jobban felbolygatta.
- Köszönöm – mondta halkan.
Merlint kicsit meglepte a dolog, de mosolyogva visszaölelte Arthurt.
- Ezt párszor még megismételhetnéd. – vigyorodott el.
- Nem fogom, raktározd el a pici agyacskádban – engedte el őt a herceg.
Merlin felborzolta Arthur haját.
- Egyél, aztán mehetsz fürdeni. – állt fel
Arthur elhúzta a száját, majd kezében a tállal ellépett. Azért mégiscsak
furcsa volt még neki az egész helyzet. Merlin is férfi volt és ő is, ez
azért nem volt olyan, mintha egy lánynak udvarolna, és akkor jött még
az utódlás kérdése, és a származás.
Idegesen megrázta a fejét, inkább leült a reggelije mellé.
Merlin meglepetten nézett rá, Arthur kicsit furán viselkedett.
- Biztos minden rendben? – kérdezte ismét aggódva. – Min gondolkozol?
- Nem hiszem, de majd átgondolom a dolgokat. Ez bonyolultabb, mint
előszörre tűnt – kezdte eszegetni a reggelit, de nagyon elmerengett
közben. Kint az erdőben olyan természetesnek tűnt, ahogy lángra
lobbantak egymás iránt, de most valahogy az egész más fordulatot vett.
Ott volt az apja, a lovagok, a leendő királyság, de mindezek ellenére
továbbra is fontos volt neki Merlin.
A mágus még mindig kicsit aggódva nézett Arthurra, ahogy az a
szemöldökét ráncolta. Most valamiért úgy tűnt, tényleg komoly gondja van
a hercegnek, úgyhogy nem akarta elviccelni, végül csak bólintott.
- Rendben. Megyek, előkészítem a fürdődet, ha végeztél majd gyere fel.
- Rendben – hagyta rá Arthur. Erősen küszködött a gondolataival, és rá
is jött, ki lesz a megfelelő ember, akivel beszélhetne. –Gaius! – lépett
ki a szobából, amikor Merlin már elment. – Beszélhetnénk?
Gaius felvonta a szemöldökét, nem tetszett neki a két fiatal, mióta visszajöttek a vadászatról.
- Persze, Felség, valami gond van?
- Csak gondolkoztam, és nem minden tiszta a számomra – kezdte zavartan,
majd leült az egyik padra. – Tudod, amit meséltél még ifjabb koromban, a
lányokról… megfordult a fejemben, hogy vajon lehetséges-e ez másokkal
is… a lovagok közt hallottam pár pletykát – hazudta a végére. Mégse
vallhatja be, hogy talán túlzottan is kedveli Merlint.
- Másokkal? – A gyógyító szemöldöke, ha lehet, még följebb szaladt.
Kezdte átlátni a helyzetet, és nem nagyon tetszett neki a helyzet.
Arthur nagy szerelmi bánatban volt még pár napja, aztán rájött, hogy
Merlin volt az a „lány”. Aztán a vadászat után a herceg, mintha hirtelen
elfelejtette volna az egészet. Ráadásul valószínű, a két fiatal egy
ágyban is aludt, és kezdte azt gondolni, nem csak a mágikus kör miatt.
Arthur zavarba jött az átható kék szemektől, felfoghatatlan volt, hogy az öregek hogy vesznek észre mindent.
- Másik férfival – bökte ki nehézkesen, és érezte, hogy csúnyán elvörösödik.
- A régi időkben egész elfogadott volt az ilyen fajta kapcsolat – mondta
Gaius, és ahogy Arthur arcszínét nézte, egyre bizonyosabbá váltak
számára a dolgok. Hogy megkönnyítse a herceg helyzetét, nekilátott egy
főzet kevergetésének.
- És manapság? – kérdezte Arthur, komolyan figyelve a férfit. Ha
elfogadott a dolog, akkor nem kellene annyit titkolóznia, bár még nem
igazán találkozott ilyen példával. – Pusztán kíváncsiság - tette hozzá
gyorsan.
- Hallottam már hasonló kapcsalatról – felelte sejtelmesen az öreg. –
Néhány nemesről, akik a feleségük mellett tartanak férfi szeretőket is.
Arthur picit megkönnyebbült, így azért nem hangzott már olyan borzalmasan a helyzet.
- Értem - bólintott. – Vagyis nem annyira rossz, ha ilyesmi történik…
Gaius féloldalasan rásandított.
- Nem, de ki kell hangsúlyoznom a feleség szót.
Arthur Gaius szemébe nézett, és szinte érezte, hogy a férfi mindent tud. Ettől újfent paprikavörös lett.
- Félelmetesen tudsz nézni…
Gaius erre elmosolyodott.
- Azért kicsit örülök. Boldognak tűntök mindketten.
Arthurnak most már nem csak az arca, hanem a füle és a homloka is piros lett. Felesleges volt a köret
- Hirtelen változott meg minden – nyögte zavartan. Elég bizonytalan volt. Az apja megőrülne, ha tudná.
Gaius bólintott.
- Próbálj megnyugodni, és tisztázni az érzelmeidet. Talán segítene, ha Merlinnel is beszélnél magatokról.
- Tudom, segítene, de ő… kötődik hozzám, félek, hogy jobban, mint én, és
nem akarom megbántani azzal, hogy bizonytalan vagyok. Nagyon fontos
nekem, már azelőtt az volt, hogy így megváltoztak volna a dolgok –
mondta őszintén. Talán Gaius volt az egyetlen, akiben ennyire megbízott,
na és persze Merlin.
Gaius komolyan figyelte, ezek szerint Merlinnel is neki kell beszélnie a
helyzetükről, bár biztos volt benne, hogy a mágus nem fogja felkeresni
ezzel.
- A lényeg hogy ne legyenek benned kétségek.
- De egyelőre vannak - sóhajtotta a szőke herceg, és idegesen beharapta
az alsó ajkát. Uthernek már az is sok lesz, ha nem nemesi származású a
nagy választottja, de hogy még szolga is legyen, ráadásul férfi, ez már
túlmegy minden határon. Még ő maga sem dolgozta fel, hogy a választottja
éppen Merlin, de hát mit csinálhatna, ha egyszer többszörös sebességgel
ver a szíve, ha meglátja a mágust?
- Ne aggódj az apád miatt - mondta Gaius, mintha a gondolataiban
olvasna. - De egyelőre jobb, ha titokban tartjátok a dolgot. Most pedig
eredj, mielőtt kihűl a fürdővized.
- Igen, megyek is - biccentett, majd még zavartan álldogált egy kicsit,
Merlinre gondolt, és elmotyogott még két szót. - Köszönöm, Gaius.
A gyógyító rámosolygott. Úgy tűnt, a fogadott fia jó hatással van a hercegre.
- Nagyon szívesen.
Arthur villám gyorsan elporolt onnan, és legközelebb csak a szobájánál
lassított. Merlin azt mondta, hogy valamelyik közeli szobában lesz.
- Merlin!
A szólított Arthur szobájából bukkant elő vigyorogva. A ruhája térdig
vizes volt, és apró tollak álltak ki a hajából. Amíg a hercegre várt,
elkezdte kitakarítani a szobáját, ami jelenleg maga volt a pokol.
- Arthur - mondta leplezetlen jókedvvel. - Mi tartott ennyi ideig? -
mutatta az utat az egyik szomszédos szobába, ahol előkészítette a
fürdővizet. A fiatal szőke indult is arra.
- Beszéltem Gaiusszal - válaszolta a herceg, majd belépett a szobába, és
már oldotta is ki a felsőjét. Már mindenhol viszketett a bőre.
- Miről? - kérdezte Merlin szórakozottan, beledugta az ujját a vízbe,
ami kihűlt. Gyorsan körbepillantott, aztán, mivel senki nem volt
Arthuron kívül a közelben, a szemei aranyszínűre változtak, és a víz
füstölni kezdett. Merlin, mintha mi sem történt volna ment segíteni a
hercegnek öltözködni.
Arthur viszont egy tarkón csapással üdvözölte.
- Miért nem veszed komolyan, amit mondok? A parancsot már meg se merem említeni, szerintem fogalmad sincs, hogy mi az…
Merlin behúzta a nyakát.
- Kihűlt a víz, így egyszerűbb volt. Amúgy sincs itt senki más.
- Akkor megmelegíted a két kis kezeddel, mielőtt téged melegítenek meg! –
nézett rá mérgesen a herceg. Még most is nagyon felzaklatta a mágia
jelenléte, aggódott Merlinért, aki viszont erre nem tudott mit mondani,
csak kicsit elhúzta a száját. Arthurnak részben igaza volt, óvatosabbnak
kellett lennie, de nem értette, miért kéne annyira vigyázni, ha csak
ketten voltak a szobában.
- Majd figyelek...
Arthur egy kicsit megkönnyebbült, majd folytatta a vetkőzést, bár most
furcsán megváltozott a légkör. Oldalt pillantott Merlinre, és magán
érezte a mágus pillantását, amitől a szoba levegője hűvösebbnek tűnt, a
bőre pedig forróbbnak.
- Merlin?
- Segítek – lépett oda a mágus, ujjaival finoman fogott rá a szövetre,
és lehúzta Arthurról, aki már megszokott mozdulattal segített neki. A
fekete hajú leejtette maguk mellett a felsőt a földre, vékony ujjai az
izmos mellkasra simítottak, érezte, ahogy a másik kicsit megfeszül, de
aztán hamar engedett, miközben elégedetten fújta ki a levegőt.
Merlin belenézett a kékesszürke szemekbe, és félmosolyra húzta a száját.
Arthur arca kissé piros volt, és biztos volt benne, hogy az övé is az.
Mindkettejüknek eléggé idegen terep volt még ez, legalábbis úgy vélte,
hogy a hercegnek sincs sokkal több tapasztalata, mint neki.
- Most, hogy meleg a vized, ideje lesz fürdened – állapította meg, ujjai
picit lentebb csúsztak a herceg alhasára, aki erre megragadta a
csuklóját.
A helyzet kezdett forrósodni.
- Kihűl a vizem – jegyezte meg a szőke, majd közelebb húzta Merlint, és
forrón szájon csókolta, fél kezével pedig megszabadult a nadrágjától,
mielőtt Merlin keze arra téved, és elveszíti a fejét. Az anyag
lecsúszott a lábán, és kilépett belőle, majd elengedve párját, a
dézsához ment, és elégedetten elmerült a meleg vízben.
- Hogy élhettem nélküled? – motyogta a fürdőnek célozva.
Merlin kissé piros arccal álldogált, figyelte, majd felállította a
széket, és a dézsa mellé tette. Arthur mögé lépett, és egy puszit
nyomott a fejére.
- Megmossam a hátad? - kérdezte mosolyogva.
Arthur biccentett, ezt amúgy is mindig Merlin csinálta.
- Meg…
A mágus dudorászva megkereste a rongyot, amit mindig használt. Végül
visszament Arthurhoz, és még mindig halkan énekelgetve, mosni kezdte a
hátát. Egy héttel azelőttig sosem nézett úgy a férfire, mint most, előbb
végigszántotta az ujjait a hátán, csak aztán kezdte használni a
rongyot, minden kis izmocskát alaposan átdörgölt. Arthur most már az övé
volt, és egészen beleborzongott a gondolatba. Elpirult, és egy kicsit
zavarba is jött.
- Ugye tudod, hogy rengetegen ölnének meg most téged a helyedért? –
kérdezte Arthur kedvesen. Szinte beleolvadt a kád vizébe, ahogy Merlin
szokatlan gyengédséggel dörzsölgette a hátát.
- Beállhatnak a sor végére - mondta, aztán ahogy már egy mosatlan folt sem maradt Arthur hátán, egy puszit lehelt a nyakára.
A szőkeség kellemesen megborzongott, majd hátranyúlt, és elkapva
Merlint, közelebb húzta magához, hátával nyomban összevizezve a szokásos
kis sálat, és a fiatal felsőjét.
Merlint nem nagyon foglalkoztatta a dolog, átkarolta Arthur nyakát, és
gyengéden a fülébe harapott, aki ezért vizes kezével beleborzolt a mágus
tincseibe, majd közelebb hajolva, lágyan érintette az ajkait.
- Te nem akarsz fürdeni? – kérdezte suttogva. Ez a nagyobb dézsa volt,
és remélte, hogy Merlin nem véletlenül készítette elő ezt…
- Miért is ne? - mosolyodott el a másik válaszul. Lassan megcsókolta Arthurt, közben leoldotta a sálat a nyakából.
Arthur kivette a sálat Merlin kezéből, majd valahova messzebbre
félredobta, aztán egész ügyetlenül kezdte szétbontani a varázsló
felsőjét. Nem öltözködésben volt a legprofibb, de türelmetlensége
segített rajta, így gyorsan megtalálta a kibújókat.
Merlin segített Arthurnak, közben lerúgta a csizmáját. Gyorsan lehúzta a
nadrágját is. Magán érezte, szinte mindenhol a herceg víztől nedves
tenyerét, ami forró volt, pokolian forró. Óvatosan lépett be a dézsába,
hogy ne taposson Arthur lábára, de a herceg is segített neki. Tenyerét
rásimította a derekára, és lehúzta a vízbe.
Mindkettejük arca égett a vágytól, szemük izzó fénnyel tapadt a másikra.
A herceg érezte, hogy kicsit nehézkesen veszi a levegőt, de Merlin
mellkasa is hevesen emelkedett és süllyedt. Bizonytalan mosoly jelent
meg a szőke arcán, majd közelebb húzta magához a másikat, az amúgy sem
túl nagy dézsában. Elveszett a kék szempárban, ahogy közelebb hajolt, és
csak akkor hunyta le a szemeit, amikor ajkaik puhán, tapogatózva
simultak egymáshoz. Ujjaival felsimított a fekete tincsek közé, majd
halvány mosollyal engedte el a pihegő mágust.
- Fordulj háttal, tiszta kosz vagy - adott még egy csókot a szájára, majd elengedte.
Merlin arca teljesen kipirult, félmosoly játszott az ajkain, majd megfordult. Közben Arthur eltapogatózott a kis rongyért.
- Eddig nem volt ki súrolja a hátam – vigyorgott a mágus.
- Mert nem vagy herceg, én viszont nem tudom, hogyan kell csinálni –
kezdte dörzsölgetni először túl gyengén, aztán meg túl erősen Merlin
hátát.
- Valahogy a kettő között – jegyezte meg az érintett nevetve.
- Ne nevess – dörgölte meg most Merlin arcát a ronggyal, aztán újra
visszatért a hátához, és igyekezett nem arra a nem elhanyagolható tényre
gondolni, hogy életében először érinti a mágus meztelen bőrét. Egyre
biztosabb lett benne, hogy rövid úton meg fog őrülni.
Merlin kitörölte a szemébe ment vizet, azért még kuncogott egy kicsit.
Végül kezdett eljutni a tudatáig, hogy mit is csinálnak. Hogy ott ült
Arthurral egy kádban, és a herceg a hátát mossa, vagy inkább
masszírozgatja. Kicsit beleszédült a tudatba, és a torkán akadt az a
pikáns beszólás, amit a szőkének tartogatott.
Arthur kiszúrta, hogy Merlin szokatlanul szótlanná változott, ezen pedig nem bírt nem elmosolyodni, igencsak pökhendi módon.
- Hova lett a nagy szád, Merlin?
A fekete hajú hátrahajtotta a fejét, és a hercegre vigyorgott.
- Még megvan, ne félj, te tökfej.
Arthur a szemöldökét ráncolta, ahogy általában, ha Merlin ilyen szavakkal illette.
- Ez a tökfej éppen a hátadat mossa – susogta neki halkan a fülébe.
Szinte észrevétlenül húzta egyre közelebb magához Merlint, amíg a
mellkasán nem érezte a mágus hátát. Keze előre vándorolt, a rongyot
valahol félúton már elhagyta, így most tenyerével simította a másik
testét. Merlin épp csak egy kicsit volt izmos, tökéletesen a karjaiba
tudta zárni, ami nyugodt elégedettséggel töltötte el. Finoman simogatta a
másik mellkasát, tenyerével kicsit elidőzött a hevesen dobogó szív
felett, orrával a mágus nyakához bújt.
Merlin érezte, ahogy a forróság teret hódít a testében, Arthur minden
apró érintése bizsergette a bőrét, feltüzelte egész lényét. Amikor
megérezte a férfi lélegzetét, ami a nyakának érzékeny bőrét súrolta
végig, tudta, hogy elveszett. Felsóhajtott, és teljesen beleolvadt a
másik karjaiba.
- Nagyon ver a szíved – szuszogta Arthur a mágus fülébe, aki sóhajtva fújta ki a levegőt.
- A tiéd is – válaszolta, a hátának simuló mellkason nagyon is érezte a másik heves szívdobbanásait.
- Csodálkozol? Bárki szíve ki akarna ugrani a helyéről, amikor ilyen értékes kincset kaphat a kezei közé.
Merlin kuncogott.
- Arthur, te most udvarolsz?
- Igen, és díjaznám, ha nem nevetnél ki – csókolt a nyakába. – Nem túl önbizalom növelő.
Merlin kuncogott, rásimított a herceg karjára, majd óvatosan megfordult a
dézsában. Egy kis vizet kilötyköltek, de nem igazán érdekelte most.
Átkarolta a meglepetten pislogó Arthur nyakát, és szorosan hozzásimult.
Arthur felnyögött, amikor megérezte Merlin férfiasságát az övéhez
nyomódni, az arca erősebben kipirult, ahogy átkarolta a mágus derekát.
- Ilyen szépeket még nem hallottam, nem azért kuncogtam, hogy
kinevesselek, Arthur – nyomott egy csókot az elnyíló ajkakra. – Hanem
azért, hogy leplezzem a zavaromat – vallotta be csendesen.
Forró lélegzetük egymás arcát súrolta, testük szorosan feszült a
másiknak a kis helyen. A herceg egyre akadozottabban vette a levegőt,
tekintetében vágy gyulladt.
- Merlin… - suttogta halkan a mágus nevét, aki hasonló élénk tekintettel
nézett rá. Vágyukat sem eltitkolni, sem elrejteni nem akarták, nem is
tudták volna.
A herceg a mágus fenekére simított, tenyerével cirógatva a formás
idomokat, közben Merlin mindkét kezét maguk közé csúsztatta, hogy
gondozásba vegye a két figyelemért áhítozó vesszőt.
Arthurban a levegő is bennakadt, ahogy a vékony ujjak hozzáértek
érzékeny férfiasságához, majd Merlin két tenyere közé fogta
mindkettejüket. Egészen más érzés volt, hogy a másik érintette őt,
intenzívebb és forróbb. Előbbre hajolt, és vadul kapott a vágytól
duzzadt ajkak után, érzéki csókban forrtak össze.
A mágus felnyögött, élvezte az ölelő karokat a dereka körül, a férfi
vadságát, amit ki tudott hozni belőle. Kezével először csak lassan
dolgozott, majd ahogy mélyült a csókjuk, gyorsított az ütemen. Teljesen
elmerültek egymásban, hosszú percekig csak csókolták, és simogatták a
másik testét, fokozva a gyönyört. Légzésük szapora volt, mindössze
sóhajaikat fogták vissza a folyosón álldogáló őrök miatt, akik Arthurt
követték mindenhova.
A herceg volt az első, aki megfeszült, ujjai erősen martak a másik
bőrébe, ahogy vad hullám cikázott át a gerincén, gyönyörteli görcsbe
rántva az izmait, és minden porcikáját. Arcát a megremegő mágus nyakába
fúrta, aki beharapta az alsó ajkát, hogy ne kiáltson fel. Percekig
szuszogtak egymás nyakához bújva, amikor a szőke mocorogni kezdett.
- Ki kellene kelnünk a vízből - javasolta halkan a mágusnak, aki csak finoman megrázta a fejét.
- Maradj még – kérte csendesen. – És ne üss meg – tette hozzá halkan,
majd halk varázsigét mormolt, szemei felvillantak a víz pedig teljesen
kitisztult és néhány fokot melegedett.
Arthur nagyot szusszantott, és valamivel szorosabban a karjaiba zárta Merlint.
- Ez volt életem eddigi legjobb fürdőzése – állapította meg a mágus vigyorogva.
- Azt hiszem, tudom, hogy miről beszélsz – motyogta Arthur. Merlin
megmosolyogta, hogy a herceg mennyire megnyugodott, egészen békésnek
mondta volna a szokásos forrófejűségével ellentétben. Bár meg tudta
érteni, minden sejtje bizsergett, tökéletesen elégedett volt a
helyzetével.
Néhány percig még így maradtak, egymás karjaiban, csendesen, és ez
mindkettejüknek tökéletesen megfelelt. A békességet halk, de erősödő
lábdobogás zavarta meg, Arthur bárhol megismerte volna a közeledő léptek
gazdáját. Elsápadt, majd a mágusra pislogott.
– Nagy levegő, Merlin! – szólt rá, és egy tökéletesen hangtalan
mozdulattal nyomta le a srácot a víz alá, abban a pillanatban nyílt az
ajtó, és Arthur szembe nézett az apjával…
A mágus cuccai egy szemvillanás alatt eltűntek az ágy alatt, mielőtt Uther belépett volna a szobába.
- Hát itt vagy, Arthur, már mindenütt kerestettelek - mondta Uther
halvány mosollyal az arcán. - Azt hiszem, beszélnünk kellene bizonyos
dolgokról.
Arthur igyekezett nem pirulni, és megőrizni a nyugodt hangszínét.
- Apám, azonnal végzek itt, és átmegyek hozzád.
Uther a szemöldökét ráncolta, látta Arthuron, hogy valami történt, de
épp erről akart vele beszélni. Mostanában furán viselkedett a fia, és
volt egy tippje, hogy mitől. Kellett hozzá kicsit Morgana segítsége is,
de végül sikerült rájönnie. Végül halványan elmosolyodott, és bólintott.
- Megvárlak a szobámban, kapsz öt percet, legyél ott – mondta, és kiment a szobából.
Arthur várt még néhány pillanatot, hogy apja léptei eltávolodjanak a
folyosón, majd felhúzta Merlint, aki nagy levegőt vett, ahogy kiért, és
krahácsolt néhányat.
- Nem tudom, melyik lett volna jobb, ha apád lecsapatja a fejem, vagy ha
vízbe fulladok - mondta félmosollyal, miközben próbálta kitörölni a
vizet a szeméből, és félresöpörte haját az arcából.
- Az első gyorsabb, de hidd el, hogy megalázóbb lett volna – nyomott egy
vizes csókot a homlokára, majd egy másikat az ajkaira. – Maradhatsz
még, fürödj csak le. Ne legyél koszos, az én mágusom vagy – mászott ki a
dézsából, aztán várakozón nézett Merlinre. – A törülközőt azért
ideadhatod…
Merlin megforgatta a szemét. Szívesen odavarázsolta volna a hercegnek a
törülközőt, de tudta, hogy minimum egy tarkós lenne az eredménye,
akármilyen jó hangulatba is kerültek mind a ketten, nem kockáztatott még
egy varázslatot, úgyhogy inkább ő is kimászott a dézsából. Egész hideg
volt a vízen kívül, úgyhogy előkapott egy törülközőt, és Arthurhoz
vágta, közben maga köré csavart egy másikat.
- Azt hiszem, egész tiszta lettem - mondta. Azt tervezte, hogy amíg
Arthur az apjával beszél, kitervel valamit azzal az árny-lénnyel
szemben.
- Finomabban! – válaszolta kissé nyűgösen, fogalma sem volt, hogy mit
akar az apja, amitől kissé feszült lett. Gyorsan megtörülközött, majd a
tiszta ruhákhoz lépett, amit Merlin hozott, és megpróbálta magára
aggatni őket.
A varázsló egy kis ideig figyelte, majd fejét csóválva odalépett.
- Arthur, te nélkülem teljesen elvesznél - Merlin elkezdte a hercegre
ráadni a ruhákat. - Meg tudnám ugyan tenni, hogy fürdés közben
felöltöztetlek, de nyakon vágnál cserébe.
A herceg megigazította magán az inget, majd elégedetten szusszant, tiszta volt végre.
- Most már fürödhetsz, beszélek apámmal, nem tudom meddig tart, majd küldetek érted!
- Szerintem itt leszek, kitakarítom a szobádat, ha nincs más feladat.
- Vigyázz magadra, az az izé itt kódorog valahol a kastélyban! – mondta,
majd egy gyors csók után elsietett a folyosón az őreivel együtt, akik
újra a nyomába szegődtek. Arthur jókedvű volt, egy halvány pír az arcán
maradt, és nem a meleg fürdőtől. Hamar belépett az apjához.
- Itt vagyok, apám – biccentett a férfinek. – Miről akartál beszélni velem?
Uther mosolyogva intett neki.
- Ülj le, fiam. Amióta hazajöttél, mintha kicseréltek volna. Csak nem sikerült megtalálnod azt a lányt a bálról?
Arthur nagyot nyelt, majd leült. Tény, hogy boldogabb volt, de azt nem
tudta, hogy ez ennyire látszik is. Az agya lázasan pörgött, hogy valamit
kitaláljon.
- Talán. Úgy fest, hogy a nyomára akadtam.
- És melyik család sarja? Csodálkoztam, hogy nem találtátok Morganával a vendégek listáján.
Arthur beharapta az alsó ajkát.
- Félek, hogy nem fogsz örülni, apám, de nem nemesi a származása. Igazából szolgáló, a gazdája után jött be a bálra.
Uther arca kifejezéstelen maradt. Már kezdett örülni, hogy Arthur végre
talál magának egy jövendőbelit, erre kiderül, hogy csak egy szolga.
- Arthur, mivel te vagy a trónörökös, jobban meg kell válogatnod, hogy kikkel társalogsz.
Arthur a homlokát ráncolta.
- Azt hittem, szívemből választhatok magamnak bárkit – mondta. Igyekezett nem ingerült lenni, megtartotta az udvarias hangszínt.
- Bárkit, aki méltó arra, hogy a feleséged legyen. Holmi szolgálólány nem ülhet a trónra.
- Biztosíthatlak, hogy amennyire ismerem, a szíve nemes, a lelke tiszta –
mondta, és remélte, hogy ezt Merlin sosem hallja vissza. – Nagyon
megtetszett nekem, apám. – A válasz egy nagyon komoly pillantás
kíséretében érkezett.
- Fiam, mint koronahercegnek, példát kell mutatnod a népnek. Nem
engedhetem, hogy egy cseléddel legyél. Megértem, hogy megtetszett,
fiatal vagy még, de lassan komolyabb szándékkal kéne a nők felé nézned.
Ha király leszel, kell valaki, aki melletted áll, és támogat. Egy nemesi
származású leány, nem pedig egy cseléd.
Arthur egyre inkább felfújta magát ezen, és ez a sértettség az arcára is kirajzolódott.
- Talán egy szegény sorból származó személy nem tud ugyanúgy támogatni,
mint egy nemesi? Mit érek egy kisasszonnyal, ha egyszer nem kell a
szíve?
Uther az asztalra csapott, mire a herceg kissé összerezzent, de az arca komoly maradt.
- Nem hagyhatod figyelmen kívül Camelot törvényeit! Vésd eszedbe, hogy
egy napon te leszel a király, és ha maga a király sem tartja be az
ország alapját adó szabályokat, akkor a nép sem fogja. Ne halljak még
egyszer erről a lányról. Keress magadnak egy nemest, különben én keresek
neked. A királyság érdekeit is nézned kell, nem csak a sajátodat.
Arthur csak hallgatott, úgysem győzheti meg az apját, de ha egyszer
boldogtalan lenne mással! Bár, ahogy a királyt elnézte, ez uralkodói
sors.
- Értettem, apám – válaszolt halkan, de elfordította a tekintetét.
Uther mordult egyet. Egyáltalán nem így tervezte ezt a beszélgetést, már
örült, hogy megoldódott Arthur jövendőbelijének a kérdése, és most
kezdhették elölről az egészet. Nem akarta, hogy a fia boldogtalan
legyen, de a királyság érdekei előbbre valók voltak.
- Menj, fiam, eredj a dolgodra – mondta, már nyugodtabb hangnemben.
Arthur küzdött az arcvonásaival, de a csalódottságot nem tudta eltüntetni. Felnézett még az apjára, majd biccentett.
- Igyekszem felderíteni, mi volt az a lény, aki felfordította a szobám. Ha előbbre jutunk, jelentést teszek – mondta még.
- Ma este már semmi nem történt, reméljük felhagyott a kereséseddel. Az
őrséget azért megkettőztem, és az őrök továbbra is melletted lesznek,
amíg teljesen el nem csöndesedik a dolog.
- Egyelőre maradok Gaiusnál éjszakára. Ott valamivel talán
biztonságosabb, ha ez a valami visszatér, a szobámban keresne először.
- Rendben. De ha a szolgák teljesen feltakarítottak, visszaköltözhetsz.
Amilyen lassan dolgoznak, még úgyis beletelik vagy egy hétbe.
Arthur bólintott, majd biccentett még Uthernek, és kilépett a folyosóra.
Ha nemest akar az apja, akkor nemes lesz… lassan indult vissza a
szobája, és Merlin felé.
Merlin a hercegnél takarított, jó kedve volt, dudorászott, és bár
folyamatosan dolgozott, tényleg nem sokat haladt, elég nagy volt a
felfordulás.
Arthur belépett, majd felvonta a szemöldökét az éppen pucsító Merlint látva.
- Mászkálhatnál mindig így, legalább nem látszik az idegesítően széles vigyorod.
Merlin felnézett.
- Tuskó. Éppen utánad takarítok, ha nem látnád – mondta, de az idióta vigyor az arcára ült.
- Ezt úgy mondod, minta én csináltam volna ezt a felfordulást – forgatta
meg a szemét Arthur, majd leült az egyik székre: meg is roskadt alatta a
bútordarab, ezért villámgyorsan fel is kelt. – Mondd csak, szerinted
láthatom újra azt a hölgyet, akit a bálon? – kérdezte burkoltan, az őrök
az ajtó előtt voltak.
Merlin nagy szemeket meresztett rá.
- Szerintem nem. Teljességgel kizárt.
Arthur viszont nem adta fel.
- Apámmal a jövőről beszélgettünk, ideje lenne párt választanom – pillantott sokatmondóan Merlinre. – Mit gondolsz?
Merlin erre zavarba jött.
- Ez most egy házassági ajánlat? – kérdezte. – Mármint a hölgynek, úgy értem... - vörösödött el.
Arthur is elpirult kissé.
- Egy bemutatás nem házasság, te idióta!
- Hogy bemutatás, hát persze! – Merlin még vörösebb lett, inkább
visszatért a takarításhoz. Ez van, ha mindig előbb beszél, mint
gondolkozik. – Miért is ne? – hagyta abba ismét a söprögetést. -
Vagyishogy mi? Dehogy! Én nem… Mármint, ő nem hiszem, hogy benne lenne…
Hogy bemutatni a királynak? Képtelenség! Nem menne.
- Szerzek nemesi levelet – mondta Arthur halkabban. – Téged Gaius
megtanít az alapvető illemre. De ha nem, akkor kénytelen leszek keresni
valakit, aki megfelel az apámnak.
Merlin nagyot nyelt. Ez túl nagy falat volt neki. Hogy bemutassák
Uthernek? Ráadásul, mint nő! Magában már megfogadta, hogy soha többé nem
használja azt a varázsigét, de úgy tűnt, másképp alakulnak a dolgok.
Nekitámaszkodott a seprűnek, úgy gondolkodott egy percig. Nem akarta,
hogy mást keressenek Arthurnak. Végül az ajkába harapott.
- Erre még aludnom kell egyet – mondta ő is, egész halkan.
- Mindenki hangsúlyozza, hogy kellene nekem egy feleség. Apám egyre
sürgetőbbnek érzi a dolgot. A születésnapi bállal is az volt a célja,
hogy valakit megkedveljek a nemesek közül – magyarázta halkan Arthur.
Nem akart egy lányt csak azért elvenni, hogy legyen egy királynő. Minden
szükséges támogatást megkap, ami kell neki, és amúgy sem tudná boldoggá
tenni a leendő feleségét. És még talán Merlint se…
Most úgy érezte, hogy boldogabb volt az élete, mielőtt felkavarták volna
az érzelmei. Hiszen nem hiányzott neki senki és semmi, eljárt a
tornákra, edzeni, a bálokra, a tárgyalásokra, dirigált az embereknek:
minden nyugodt volt. Amíg meg nem kavarta az az éles kék szempár, ami
most is őt figyelte. – Gondold át nyugodtan – tette hozzá gyorsan.
Lehet, hogy nyugodtabb volt az élete, de olyan erős érzelmeket kapott
Merlintől, és olyan hevesen dobogott érte a szíve, hogy ez már hiányzott
volna neki.
Merlin elmerengve figyelte Arthurt, csak azzal volt a gondja, hogy Uther
előtt kellene parádéznia. Egy kicsit tartott a királytól, és félt, hogy
lebuknának, de ha Arthur végigmenne érte a hercehurcán, hogy szerezzen
nemesi levelet, akkor ennyit ő is megtehet a hercegért. Végül nagyot
sóhajtott.
- Azt hiszem, nem hagysz más választást - mondta halkan.
Arthur komolyan megrázta a fejét.
- Ne válaszolj még most – mondta neki. – Kapsz választást, még
visszaléphetsz, gondolod át nyugodtan, addig hagylak. És küldök még pár
szolgát, hogy segítsenek a szobában!
Merlin Arthurra mosolygott.
- Az jó lesz, ezzel a rumlival úgysem végeznék egy hónap alatt sem. -
sunyin a hercegre mosolygott. - Nem mintha sietnénk bárhova is.
Arthur most nem mosolygott vissza, a feje tele volt gondolatokkal.
- Akkor majd később – biccentett, majd kiment a szobából.
Merlin kicsit gondterhelt arccal nézett utána. Látta Arthuron, hogy
valami baj van, és elképzelése sem volt, mi lehet az... Végül visszatért
a takarításhoz, közben elmerült a gondolataiban.
Később csatlakozott hozzá néhány morcos szolga, az egyik pedig üzenetet
hozott, Gaius várta a mágust, aki örömmel hagyta ott a szobát, semmi
kedve nem volt takarítani, amikor egy vérszomjas szörnyeteg Arthurra
vadászott a kastélyban. Sietett Gaiushoz, remélte a gyógyító kitalált
végre valamit.
Amikor belépett, látta, hogy nyitva volt ugyan a könyv, de az idős férfi nem erről akart beszélni Merlinnel.
- Nem szeretnél mesélni nekem valamit? – kérdezte a mágust, ahogy belépett.
- Még semmit nem találtam ki, ha erre gondolsz – jött a bizonytalan válasz.
Gaius csak felvonta a szemöldökét, és áthatóan nézett Merlinre. Szerette volna a fiú verzióját is meghallgatni Arthur után.
A mágus leült egy székre, és Gaius pillantását látva fészkelődni
kezdett. Kezdte kényelmetlenül érezni magát, sejtette mire megy ki a
játék, de előző este beszélték meg Arthurral, hogy senkinek nem mondják
el. Mondjuk, ha belemegy a herceg játékba az apjával kapcsolatban,
Gaiust mindenképpen be kellett, hogy avassák. Zavartan megköszörülte a
torkát.
- Arthurról van szó, igaz?
- Örülök, hogy öregségemben nem nézel végre teljesen bolondnak, sem
pedig vaknak – jegyezte meg. Járt fent a szobában, egyetlen ágy,
egyetlen takaró és egyetlen párna, biztos, hogy Merlin nem a földön
aludt minden nélkül.
- Én nem tudom, hogyan történt - mondta Merlin egyre zavartabban. Így,
hogy egy harmadik féllel beszélt a dologról, az egész olyan valótlannak
tűnt. Ő és Arthur... Az ajkába harapott, és Gaiusra pillantott.
- Fontos lett neked – állapította meg az öreg. – De ő akkor is a herceg,
ez nem lesz könnyű, ha komolyan gondoljátok, és nem csak úgy… vagytok…
Merlin lassan bólintott.
- Az eddigi életem is róla szólt, folyton utána szaladoztam, hogy
megmentsem az életét. De ez most más. – A mágus egy pillanatra
elhallgatott. - Amióta rájött, hogy ki vagyok valójában... - Halványan
elmosolyodott, aztán a fejét rázta. Vegyes érzelmek kavarogtak benne,
nem tudta hova tenni az egészet. Végül felállt, és idegesen járkálni
kezdett. Gaiusnak igaza volt, Arthur a herceg.
Gaius komolyan figyelte. Merlin boldog volt az elmúlt napokban, nem
akarta letörni a lelkesedést, hiszen még eléggé gyerekcipőben járhattak a
kapcsolatban, főleg, hogy előtte egyiküknek sem volt igazán senkije,
legalábbis ő nem tudott róla.
- Mérlegelned kell…
- Átgondolom - torpant meg a mágus. Tudta, hogy nem bírná ki Arthur
mellett, úgy, hogy nem lehet vele... Sőt, ha a hercegnek találnának egy
feleséget, azt nem tudná ép ésszel elviselni, de együtt sem lehettek
igazán, hiszen mindketten férfiak voltak. Leült a legközelebbi székbe.
Arthur herceg volt, nem csak a saját érdekeiket kellett figyelembe
venniük.
Gaius odalépett, és a fiatal vállára tette a kezét.
- Arthurnak mindenképpen lesz felesége, ezt nem akadályozhatod meg.
Leendő királyként szüksége lesz egy trónörökösre, és Uther sem nyugszik,
amíg nem talál valakit a fiának. Ettől függetlenül még együtt lehettek.
Merlin nagy szemekkel nézett Gaiusra. Arthur ötlete, hogy bemutassák a
királynak, egyre vonzóbbnak tűnt. Legalább egy időre megoldódnának a
dolgok. Egyelőre nem akart a gyógyítónak szólni róla, előbb a herceggel
kellett letisztáznia.
- Tudom - mondta kicsit keserűen, miközben az asztal szélét kezdte
piszkálni. - Gaius, ez az egész olyan... furcsa. Én nem is tudom. - A
gyógyító teljesen összezavarta. Magától ilyen gondolatok meg se
fordultak volna a fejében, de végül is, a nevelőapjának igaza volt.
- Persze, hogy furcsa, mindkettőtöknek az. Azonban, mielőtt túlságosan
belemerültök, nem árt, ha szembesültök a problémákkal – mondta aggódva.
Nem ártani akart nekik, csak felkészíteni őket, hogy mibe akarnak
belevágni. A mágus arcán megjelenő halvány pír viszont enyhe gyanakvásra
adott neki okot, szóvá viszont nem tette.
Merlin nem nagyon tudott mit mondani. Már megint csak a problémák,
mindössze néhány nyugodt napra vágyott, amikor semmi ilyesmivel nem kell
foglalkoznia. Nagyot sóhajtott.
- Majd valahogyan megoldjuk... Kitalálunk valamit.
- Majd beszéld meg a tökfej hercegeddel, feltéve, ha megéri a holnapot – bökött a könyv felé. – Olvasgass csak.
Merlin gyorsan felvette a könyvet. Mindegy, mivel, csak el akarta terelni a gondolatait.
- Találtál valamit?
- Elgondolkoztatott, hogy a varázskör megállította, talán egy ilyennel csapdába is lehetne csalni - magyarázta az idős férfi.
- Vagy valahogyan belezárhatnánk. Ha nem tud elszökni, könnyebb lenne elpusztítani.
- Csak ide kell csábítani, máshol a kastélyban veszélyes egy menet lenne…
- Este biztosan visszajön. Arthurért.
- Ha egész nap nem les rá. Tudja, hogy itt nincs esélye, éjszaka megvédted.
- Arthur sem ülhet itt egész nap, amíg az a valami idetolja a képét. -
Merlin félretolta a könyvet, úgy érezte, mindjárt szétdurran a feje.
- Az őrök vele vannak, te pedig keress valami hatásos pusztító
varázslatot. Ha valami történik, úgyis kongatják a harangot – jegyezte
meg, majd folytatta a főzőcskézést.
- Ha ez az izé egy árnyék, talán a fény elűzi - mondta elgondolkodva.
- Túl egyszerű lenne, és ha jól emlékszem, te nappal láttad. A fény
árnyékot szül, el tudna menekülni, de talán egy próbát megér.
- Ha elég nagy a fény, talán sikerülhet. Vagy, ha bezárjuk a varázskörbe, akkor nem tudna elmenekülni.
- Talán, bízzunk benne, hogy sikerül, és aztán egy másik lény fogja megkörnyékezni a herceget…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése