1. fejezet - Hívatlan vendég

Camelotban nagy ünnepség készülődött. Arthur herceg születésnapjára Uther hatalmas bált rendezett, mindenkit meghívtak, aki számított. Már előző napokban érkeztek vendégek, és az összes szolga be volt fogva a munkára. Merlinnek nem volt sok szabadideje Arthur szolgálata és a bál előkészületei mellett, de azért próbált odafigyelni az érkező vendégekre. Nem lehetett tudni, ennyi ember közül ki milyen szándékkal jön, figyelnie kellett Arthur épségére is. Persze magára a bálra nem volt hivatalos sem ő, sem pedig Gaius. Csak a nemesek vehettek részt rajta és a szolgák, akik felszolgáltak, Merlin kezébe pedig senki nem mert adni egy poharakkal teli tálcát, vagy egy teli boroskancsót...
- Hol a ruhám? Merlin! – kiabált rá ingerülten Arthur a szolgára, amikor előlépett a fürdőből. Apja külön ruhát rendelt neki a születésnapjára, és bár nem tetszett igazán neki, kénytelen volt abban megjelenni. Aznap este volt az ünnepség és enyhén szólva is ideges volt. Ezt persze kedvenc szolgáján próbálta levezetni. A szomszédos királyságok minden grófja, királya, hercegnője, hercege megjelent. Nem értette, hogy az apja miért teszi ki ilyen stressznek őt, és az országot. Az állandó megfelelni akarástól már most szédült.
Merlin is kicsit idegesebb volt a kelleténél, szeretett volna elmenni a bálra, mert már látott egy-két gyanús alakot, akik megjelenhetnek az ünnepségen. Vigyáznia kellett Arthurra, ráadásul már azt sem tudta, hol áll a feje a sok tennivaló között.
- Ruha? - A fiú a szekrényhez lépett, és elővette a herceg szokásos öltözékét. Teljesen megfeledkezett az ünnepiről.
Arthur továbbra sem volt éppen nyugodt, karba fonta a kezeit, és metsző pillantást vetett Merlinre.
- Szerinted apám engem rúg ki, vagy téged, ha ebben jelenek meg?
Merlin először kérdőn Arthurra pillantott, majd a kikészített ruhára, végül ismét Arthurra. Aztán hirtelen leesett neki.
- Hát persze, a ruha! - A fejéhez kapott. - Hová is tettem...? - Gyorsan körbefordult a szobában, aztán az egyik szekrényhez lépett, és kivette a ruhadarabot, vigyorogva letette Arthur elé. - Jól fogsz benne kinézni - mondta kicsit kárörvendően. Olyan volt, mintha bosszút állhatna azért, amikor Arthur ráaggatta azt az idióta sapkát, mielőtt ivott a mérgezett kehelyből, amit Nimueh csinált.
Arthur közelebb lépett - egy mozdulatot se fog tenni, hogy magára aggassa ezt a szörnyűséget, ez a feladat Merlinre várt.
- Ha csak mosolyra görbül a szád, megígérem, hogy a fejedhez varrom azt a tollas kalapot…
Merlin arcáról azonnal eltűnt a vigyor, látni se akarta még egyszer azt a kalapot. Várt még egy pillanatot, aztán mivel Arthur nem úgy tűnt, mint aki magától elkezd öltözni, szépen ráaggatta a ruhákat.
- Ha megvolnánk, mennék, Uram... Még sok mindent el kell intézni a bál körül. - Igazából már semmi dolga nem akadt volna, de teljesen bizonyos akart lenni abban, hogy az est folyamán senki sem akarja majd megölni Arthurt. Nem árt, ha a herceg megéli a huszonegyedik születésnapját.
Arthur eligazította magán a díszes piros ruhát. A szélén lévő körkörös arany minta csak még jobban idegesítette.
- Persze, menj csak. Megúszod az egész hajcihőt. Komolyan mondom, most irigyellek: hazamész pihenni, miután lecsutakoltad még a lovamat is. Persze a páncélomat is napok óta hanyagoltad, nagyon ráérsz mostanában, bőven el tudod még ezeket végezni.
Merlin a szemét forgatta.
- Persze Arthur, rengeteg szabadidőm van... Tökfej. - Gyorsan kiiszkolt a szobából, mielőtt a herceg még több feladatot bízott volna rá. Jelenleg fontosabb dolga is akadt, mint Arthurt hallgatni. Érezte, hogy valami nincs rendben, csak nemigazán tudta, hogy mi az, egészen addig, amíg meg nem látta a párost.
Az udvaron állt egy férfi és egy nő, egymás között halkan beszélgettek. Merlin érezte, ahogy körülöleli őket a mágia, és ez nem kecsegtetett semmi jóval.
A férfi idegesen körbenézett, de nem látott senkit, ezért egy apró tőrt csúsztatott át a feltűnően csinos nő ruhájába, majd újra összesúgtak, mindketten a környezetet pásztázva, majd elégedetten egymásba karoltak, és elindultak befelé.
Ahogy elhaladtak mellette, Merlin elbújt egy oszlop mögé. Most már biztos volt a dolgában, valahogyan be kellett jutnia észrevétlenül a bálra. Még volt pár órája, de még ki is kellett találnia valamit. Gyorsan visszasietett Gaiushoz.

- Gaius, ki kell találnunk valamit, hogy bejussak a bálra. Arthurt meg akarják ölni.
Az idős férfi komolyan figyelte.
- Ez nem újdonság sajnos… - jegyezte meg. – De hogy akarsz bejutni? Nem szolgálsz fel, nem vagy nemes, sehogy sem fognak beengedni téged. Arthur közelében pedig még nehezebb lenne megmaradnod…
- Talán álcázhatnám magam - mondta, és már indult is a szobájába a varázskönyvéért. - Valahogyan csinálok egy nemesi levelet, meg kerítek egy szép ruhát, senkinek fel sem fog tűnni, annyian lesznek odabent.
Gaius elgondolkozott.
- Van egy selyemruhám… egyszer meggyógyítottam egy hercegnőt és az apja nekem ajándékozta. – Végigmérte Merlint. – Szerintem éppen jó lesz rád! - Lépett is a szekrényhez, hogy előkeresse. Hamarosan elő is húzott egy enyhén kivágott, hosszú, lila ruhát. Gyönyörű női öltözék volt.
Merlin összeráncolta a szemöldökét, úgy nézett Gaiusra, mint egy őrültre.
- Azt nem veszem föl - mondta zavartan. - Akkor inkább hagyom, hogy megöljék Arthurt. Úgyis lesz ott sok katona, majdcsak megvédi valamelyik.
- Egy kis mágiával megváltoztatod a külsődet, senki nem fogja megtudni. Ebben a ruhában könnyebben a közelébe férkőzhetsz. De ha van jobb ötleted, akkor hallgatlak.
Merlin egy pillanatig szóhoz sem jutott. Nem volt jobb ötlete, hiszen ha csak felvesz egy szép ruhát, Arthur ugyanúgy megismerné, és csak nagyobb kalamajkába keveredne.
- Gaius, nem várhatod el, hogy nővé változtassam magam! – Merlin már teljesen elvörösödött. - Ezt még Arthurért sem.
Gaius látszólag érdektelenül vállat vont.
- Nos, akkor bízz az őrökben. Eddig is remekül megvédték Arthurt - nézett sokatmondóan Merlinre, hiszen az őrség mindig a legnagyobb bajban volt a legtehetetlenebb, és ezt mindketten nagyon jól tudták.
Merlin dühösen meredt Gaiusra, értette a célzást.
- De senkinek egy szót se erről - mondta, odament hozzá, elvette a ruhát, aztán felvonult a szobájába. Elővette a varázskönyvét, rövid tanulmányozás során meg is találta a megfelelő varázsigét. Tudta, hogy sietnie kell, hiszen a varázslat nem biztos, hogy elsőre összejön, így mély levegőt vett, és elkántálta a varázsigét.
Sajnálatára sokadik próbálkozásra bejött a dolog, aztán éppen annyi ideje volt, hogy magára szerencsétlenkedje a ruhát. Fogalma sem volt róla, hogy hogy néz ki, de elég idiótán érezte magát. A bál kezdete előtt úgy egy fél órával kimasírozott a szobából, csak remélni tudta, hogy Gaius éppen nincs ott.
Persze Gaius ott volt, órák óta várta, hogy Merlin előverekedje magát a szobájából. Nem leplezte jókedvét, felnevetett.
- Az ég szerelmére, tényleg nem a ruha teszi az embert. Ezt a fintort tüntesd el az arcodról – mondta, majd odalépett, hogy megigazítsa a „fiút”. Merlinnek éppen Morgánát is megszégyenítő hosszúságú haja volt, ami persze szanaszét állt a vállán és a hátán, csak arckifejezéséből lehetett megismerni, ki volt valaha. A ruha is összeszedetlenül állt rajta, ezért az idős gyógyító kicsit a helyére rakta az anyag fodrait, majd elővett még egy hosszú sálat, teljessé téve a képet.
- Így sokkal jobb, már csak a hajaddal kellene valamit kezdeni – fordította a tükör felé.
Merlin csendben tűrte, ahogy Gaius megigazgatta a ruháját, de a fintort nem volt hajlandó eltüntetni az arcáról. Kellemetlenül érezte magát ebben az öltözékben, meg az egész helyzet olyan abszurdnak tűnt. Mikor Gaius a tükör felé fordította, meglepődött. Mintha nem is magát látta volna, bár a haja tényleg szanaszét állt.
- Mit akarsz, egész csinos vagyok! – Merlin kezdett felengedni, és a mosoly már ott bujkált a szája szélén.
- Így mosollyal igen – válaszolt a férfi, majd egy fésűt nyomott Merlin kezébe. – A hajadat te fogod kifésülni…
Merlin furán nézett a fésűre a kezében, igazából még sosem használt ilyesmit. Leült az egyik közeli székre, és elkezdett megfésülködni.
- Au! - kiáltott fel, mikor húzni kezdte a haját, és abba is hagyta. - Ez rosszabb, mint mikor Arthur bokszzsáknak használ – fintorodott el. - Hogy bírják ezt a lányok?
Gaius vállat vont.
- Fogalmam sincs, de jobb lesz, ha sietsz – keresgélt tovább a férfi, és elővett néhány fejdíszt is. Nagyon régen kapta őket, fogalma sem volt róla, hogy valaha használni fogja, főleg nem, hogy Merlinnek adja kölcsön. Amint Merlin kiszenvedte a haját, valahogy ráaggatta a fejdíszeket is. Nem értett hozzá, de próbálta úgy tenni, hogy jól nézzen ki vele a fiú.
Merlin idegesen tépkedte a haját egy ideig, lassan a fésűben már több volt, mint a fején, ráadásul túl hosszú volt. Mikor befejezte, és Gaius elkezdte rátenni a fejdíszeket, kicsit feszülten fészkelődni kezdett.
- Mennem kéne, mindjárt kezdődik a bál. Még be is kell jutnom.
Gaius még vetett rá egy pillantást. Az idióta arckifejezésén kívül semmi merlines nem volt benne.
- Azt hiszem, mehetsz is!

Arthur közben már bevonult a terembe, és figyelte a jelenlévőket. Nem igazán kötötte le semmi és senki, unta a dolgot. Csak nemesek voltak ott, említésre se méltó. Sok hercegnő őt bámulta, de egyforma volt számára az összes.
Merlin gyorsan a bálterem felé sietett. Nem akart lemaradni semmiről, nem tudhatta, mikor akarják megtámadni Arthurt. Mire odaért, komoly arckifejezést öltött magára, az őrök meg sem állították, egyszerűen bejutott a terembe. A sok nemes között rögtön kiszúrta Arthurt, de nem ő volt az, akit most keresett. A nő és a férfi a terem másik felében álltak a fal mellett, várva a megfelelő pillanatot. Merlin ügyet sem vetve Arthurra, inkább őket kezdte figyelni.
Arthur leült a helyére, és várta, hogy az apja bevonuljon és megnyissa a bált. Kezdődjenek a táncok, az unalmas beszélgetések, hogy aztán néhány óra múlva visszavonulhasson nyugodtan a szobájába.
A két alak a sarokban várakozott, majd a nő előre indult, hogy elvegyüljön a tömegben.
Merlin igyekezett a nőt szemmel tartani, hiszen nála volt a tőr, így utána ment. Néhány perc múlva Uther valóban megjelent, a terem elcsendesedett. A király belekezdett a beszédébe, ami nem tartott nagyon sokáig, a végén pedig ittak Arthur egészségére, és elkezdődhetett a bál. Merlin végig árgus szemekkel nézte a nőt.
A boszorkány igyekezett Arthurhoz férkőzni. A herceg kötelességből felkelt, hogy táncoljon egy kicsit, tekintetét végighordozta a termen. A fiatal szőke nő sietve próbált elé lépni, majd enyhén meghajolt előtte.
Arthur viszonozta a bókot, majd megfogta a nő kezét. Ekkor szúrta ki a tömegben a kék szempárt. Furcsán ismerősnek tűnt, de aztán a szöszi már fordította is a táncba.

Merlin közelebb somfordált, a tekintetével követve a szőke nő minden mozdulatát. Észre sem vette, hogy Arthur kiszúrta őt, túlságosan elfoglalt volt. Szinte az sem tűnt fel neki, hogy egy nemes ifjú mellé lépett.
- Hölgyem, felkérhetem egy táncra? - kérdezte udvariasan.
Merlin a hangra zavartan elkapta a tekintetét Arthurékról, és a férfira nézett. A sálat kicsit az arca elé emelte, nem tudta hirtelen mit csináljon. Talán a táncparketten közelebb lehetett Arthurhoz, és jobban szemmel tarthatja, de nem volt biztos benne, hogy ezt akarja. Egy másik férfival táncolni... Végül maga sem tudta miért, bólintott, és már a táncolók között találta magát. Korábban azt hitte, nem tud táncolni, de így, hogy vezették, nem érezte kellemetlenül magát, bár néhányszor megbotlott. És így közelről valóban jobban látta Arthurékat.
Arthur figyelt a szőkére, aki egyre feszültebbé vált. Éppen ideje lett volna a mérgezett tőrrel mozdulni, amikor egyszer csak a herceg ellépett mellőle. Valami nagyon megfogta a kék szempárban, és nem igazán tudta pontosan, hogy mi. Biccentett a nemes férfinak, aki kelletlenül, de elengedte Merlint.
Arthur biccentett az ismeretlen nőnek is.
- Szabad?
Merlin zavartan pillantott Arthurra. Azért ennyire közel nem akart kerülni hozzá. Látta magát a tükörben, tudta, hogy néz ki, de félt, mi lesz, ha a herceg megismeri.
Nem mert megszólalni, a hangját nem változtatta meg, annyi esze nem volt, így csak bólintott, és zavartan mosolygott, de nem nézett Arthur szemébe.

A szőke boszorkány majd szétrobbant a dühtől, ahogy a párost figyelte. Nem értette, hogy Arthur miért cserélte le, és hirtelen szörnyű nagy ellenséget látott a fekete hajú nőben. Nem is tudta, hogy nem téved sokat. Kicsit távolabb somfordált. Visszament a férfihez, hogy átbeszéljék a dolgot. Azt hitték, Arthurt sikerül elbájolni, és egész este vele fog majd táncolni, de a finom mágia nem használt. Volt valami, vagy valaki, aki védelmezte a herceget.

Arthur ügyesen vezette a táncot, és végig a másik arcát figyelte.
- Ismerős vagy, találkoztunk már? – kérdezte igen kedvesen.
Merlin még mindig próbált a támadóra összpontosítani, de ahogy az arcán érezte Arthur fürkésző tekintetét, egészen belevörösödött. Elég volt belegondolnia a helyzetbe. Akkor nézett először Arthur szemébe, amikor az kedvesen megszólalt. Még akkor se beszélne vele így, ha haldokolna, erre majdnem elvigyorodott, de gyorsan rendezte az arcvonásait, és csak egy mosolyra húzódott a szája, mellé pedig a fejét rázta.
- Hmm-ümm - próbálta kicsit elvékonyítani a hangját, és egyre hülyébben érezte magát.
- Nem vagy valami beszédes – jegyezte meg Arthur, de a kék szemeket figyelve annyira érezte, hogy találkoztak már valahol. Valahogy egészen elvarázsolta a csinos arc, de főleg a szemek. – A közelben laksz? Kikkel jöttél?
Merlin erre még jobban zavarba jött, nem akart a hangjával lebukni, és a szerencse most kivételesen az ő pártjára állt. Pont vége lett a dalnak, amit a zenészek játszottak, így mosolyt erőltetett az arcára.
- Most mennem kell! - Nagyon halkan szólalt meg, kicsit vékonyka hangon. Ügyetlenül bókolt Arthurnak. Így, hogy már nem tartotta senki, ahogy hátrébb lépett egy fél lépést, a mellettük táncoló lendülettel nekiment, és fellökte, Merlin pedig előreesett, a szoknyában nem tudta megtartani az egyensúlyát.
Arthurnak gyors reflexei voltak. Előre lépett és ügyesen elkapta az elzúgó „lányt”, karjával átkarolta a derekát, és felhúzta.
- Óvatosan. Úgy lépkedsz, mintha most lenne rajtad először ilyen ruha… - figyelte még mindig szokatlanul kedvesen. – Nem kérsz egy italt? – kérdezte, ezt már nagyobb zavarban.
Merlin teljesen elvörösödött. Egyszerűen szokatlan volt, hogy Arthur így bánjon vele, de már kezdte megérteni, miért olvadoznak az udvarhölgyek a herceg pillantásától. Nem mintha bármit megmozgatott volna benne a férfi, egyszerűen csak el akart tűnni innen, félt, hogy lebukik. Ezzel nem csak azt kockáztatta, hogy idiótának nézzék, ha kiderül, akkor arra is fény derül, hogy valójában mágus. Azért legbelül jól esett neki, hogy Arthur végre nem serlegekkel dobálja hálából azért, hogy mennyiszer kockára tette már érte az életét...
Végül csak gyorsan ellépett Arthurtól.
- Nem, köszönöm - mondta még mindig halkan, és zavartan. - Tényleg mennem kell. - Újból bókolt a hercegnek, aztán egy pillanat alatt eltűnt a tömegben.
Arthur nem is kapcsolt rendesen. Nem volt hozzászokva, hogy így elutasítják.
- Hé! Legalább a nevedet mondd meg! – Próbált utána menni, de már néhány lány elé is lépett, hogy táncolhassanak vele. Tekintetével próbálta megtalálni, de a fekete haj teljesen eltűnt. Segélykérőn hátrapillantott Morgánára, hogy vajon mostohatestvére látta-e vagy ismeri-e a titokzatos lányt.
Morgana unottan ült az egyik asztalnál, nem igazán volt kedve táncolni. Nemrég riadt fel délután egy rémálomból, valahogy a bál most hidegen hagyta, egyedül Arthur kedvéért jelent meg. Ha valaki fel is kérte, azt rögtön visszautasította, és már azt tervezte, hogy visszavonul, amikor meglátta Arthurt azzal a lánnyal táncolni. Még sosem látta őt korábban, de mégis valamiért ismerősnek tűnt neki. Mikor az ismeretlen faképnél hagyta a herceget, jót kuncogott magában, ráfért Arthurra egy kis csalódás, és mikor a segélykérő pillantás érkezett felé, csak mosolyogva a fejét rázta jelezve, hogy fogalma sincs, ki az a lány.

Merlin próbált eltűnni szem elől, de ez nem volt valami egyszerű úgy, hogy közben figyelje is a szőke nőt. Hamar el kellett intéznie, amiért jött, különben nagy kalamajkában találja magát.
A szőke most, hogy Arthur megint össze-vissza táncolt mindenkivel, újra megkörnyékezte a herceget, fél szemmel persze figyelte, hogy a fekete nő ne jöjjön vissza. Meg is tépi, ha tönkreteszi a tervét…

Arthur tehetetlenül bámulta a tömeget, de esélytelen volt, hogy meglássa a lányt. Teljesen eltűnt előle, és ez különösen bosszantotta. Ha Morgana se tudja, ki az, akkor ki fogja megmondani?
Merlin sikeresen megbújt egy oszlop mögött, ahol őt nem láthatták, de tökéletes kilátása volt a táncparkettre. Ahogy a szőke nő újból megkörnyékezte Arthurt, az ajkába harapott. Nem akart a herceg közelébe menni, de valahogyan le kellett lepleznie a nőt. Egyszerű, de nagyszerű ötlete támadt, még emlékezett, hova rejtette a tőrt az idegen. A mágus kicsit idegesen körbenézett, mivel tényleg nem figyelte senki, a szemei aranyszínűre változtak, és a szőke boszorkány, ahogy lépett, a ruhája felszakadt, és a tőr a padlóra zuhant.
A szőke ijedten felsikoltott, majd automatikusan a tőr után kapott, ezzel el is árulva magát. Mindenki körbeállt, többen ijedten felkiáltottak az éles tárgyat látva. Néhány testőr már szaladt is, hogy félrehúzzák a herceget, és Morgana mellett is megállt két fegyveres.
A szőke nő mérgesen nézett körbe, majd kiszúrta az oszlop mögött álló Merlint. Vetett rá egy igen gyilkos pillantást.
Merlin kicsit idegesen nézett a nőre, érezte a belőle áradó mágiát, biztosra kellett mennie. Ráadásul ott volt még a férfi is, akit most hirtelen nem is talált.
 - Elfogni! – kiáltotta Uther dühösen. A jelenlévő katonák azonnal a nőre támadtak. A férfi ekkor akart közbeavatkozni, előlépett a tömegből, hogy a társa segítségére siessen, és amíg az összes testőr a nővel foglalkozott, Arthur felé támadt, de Merlin résen volt. Csak egy gondolatába került, az egyik katona kezéből kirepült a kard, és mellbe találta a férfit.
Arthur nem győzte kapkodni a fejét. Nesze neki huszonegyedik születésnap, és megint meg akarják ölni. Fogalma sem volt, hogy a férfi honnan ugrott elő, és hogy ki szúrta le, de hálás lehetett.
A nő viszont iszonyatosan élesen felsikoltott, ahogy a férfi holtan zuhant össze. Merlinre kapta a tekintetét, érezte a mágiát, tudta, hogy ki támadt rájuk. Dühösen szisszent valamit, ami varázsigére hasonlított, majd egyszerűen köddé foszlott.

Merlin kicsit megijedt, olyan volt, mintha a nő megfenyegetné, de nem igazán értette, mit mondott. Tudta, hogy nincs mitől tartania, mégis, a dolog nem hagyta nyugodni. Legalább Arthur biztonságban volt, lassan előbújt az oszlop mögül - ideje volt lelépnie.

Arthur a kavarodásban észrevette a fekete hajút, kiszakadt testőrei közül, és már verekedte is át magát a tömegen keresztül, majd elkapta az oszlopnál kiforduló Merlin karját.
- Hé, várj! Nem esett bajod?
Merlin meglepetten megfordult, nem számított rá, hogy Arthurt ennyire érdekelni fogja. Végül is, csak egyszer táncoltak, és annyi más hercegnő volt a teremben. Elhúzta a karját, és a fejét rázta. Szeretett volna már kikeveredni az egészből, így szóra se méltatta a herceget - váratlanul sarkon fordult, felkapta a szoknyáját és kiiramodott a teremből. Csak remélte, hogy Arthur nem fogja követni.
Arthur viszont nagyon is követte. Nem szokta meg, hogy nem figyelnek rá, és ez csak érdekesebbé tette számára a lila ruhás alakot.
- Legalább a nevedet áruld el! – Lavírozott a tömegen keresztül, ami neki kicsit nehezebb volt, mint a másiknak.
A teremben szinte mindenki őket nézte, Merlint bosszantotta a dolog, de legalább kicsit utat nyitottak neki a tömegben. Nem mert hátrapillantani, nem akart egy másodpercet sem elvesztegetni, nehogy Arthur utolérje. Hamar ki is ért, lassítás, és minden nőiesség nélkül rohanni kezdett - minden gondolkodás nélkül Gaius lakrésze felé.
Gaius felkapta a fejét, amikor Merlin berontott.
- Nocsak, mi ez a nagy sietség?
Merlin meg sem állt, a szobája felé vette az irányt.
 - Arthur egyelőre biztonságban, ha bejönne, és kérdezősködne, nem láttál senkit – mondta gyorsan, és felsietett a kis lépcsőn, behúzva maga mögött az ajtót. Eléggé kifulladt, alig tudott futni ebben az ostoba ruhában, a haja szanaszét állt, folyton az arcába lógott, csodálta, hogy egyáltalán sikerült lehagynia a herceget.
Leült az ágyára, és gyorsan előkereste a varázsigét, szeretett volna minél hamarabb újból önmaga lenni.

Arthur sokáig követte, de az egyik folyosónál elveszítette a fonalat. Ijesztő volt, hogy a másik mennyire ismeri az apró kis fordulókat a kastélyban. Gaius szobája előtt állt meg és fújta ki magát, majd idegesen körbenézett. Sehol senki.
Kopogás nélkül nyitotta ki az ajtót, és belépett, eléggé kipirult a futástól, muszáj volt még egyszer látnia azt a lányt.
- Gaius. Nem jött be ide senki? Keresek valakit, és erre futott…
Gaius meglepetten nézett fel, de sejtette, hogy miről lehet szó. Megrázta a fejét.
- Nem láttam senkit, uram – válaszolta halkan.
Arthur körbenézett, majd Merlin ajtajára pillantott.
- És Merlin? Ő itt van? Segíthetne keresni.
- Nem, nincs itt. A csapszékre ment.
A szőke megforgatta a szemét.
- Ezt nem hiszem el! Ha ennyire unatkozik, jöjjön fel és takarítsa ki a szobámat!

Merlin idegesen lapozgatta a könyvet, a varázslatot már megtalálta, de semmiféle ellenszert, vagy ellenvarázslatot. Eléggé felületesen nézte ugyan a varázsigéket, és mikor meghallotta Arthur hangját, halkan becsukta a könyvet - az hiányzott volna még, ha a férfi feljön. Lassan felkelt, és óvatosan az ajtóhoz lépdelt, kíváncsi volt, miről beszélgetnek. Mikor meghallotta, hogy Gaius megint a csapszéket mondta, nem hitt a fülének. Ő megint a bőrét vitte vásárra, és cserébe Arthurtól holnap majd pluszmunkát kap.

Arthur kilépett és tovább kereste a titokzatos nőt, de semmit sem talált. Elképzelte apja arcát, ezért nem keresgélhetett tovább. Visszament, hogy részt vegyen az ünnepségen, de fele annyira se volt olyan lelkes, mint addig.
Apja mellé ült és érdeklődve figyelte.
- Láttad azt a fekete hajú kisasszonyt? Nem tudod, ki lehetett ő?
Uther kérdőn nézett rá, aztán körbenézett.
 - Nem tudom, kiről beszélsz Arthur. Csak nem elnyerte a tetszésedet az egyik nemes lány?
Arthur igyekezett nem elpirulni.
- Eléggé megfogott - válaszolta kimérten.
Uther hátba veregette Arthurt. A bállal célja volt az is, hogy végre találjon a hercegnek egy jövendőbelit, és mivel az eddigi próbálkozásai nem nagyon jöttek be, jobbnak látta, ha a fia magának választ.
 - Menj fiam, keresd meg. Szeretném látni, ki a szerencsés hölgy.
Arthur elhúzta a száját.
- Itt volt, de elmenekült. Nagyon sietett, nem tudtam utolérni – sóhajtotta. Ritka volt, hogy fusson valaki után, az lehagyja és eltűnjön. Elég nagy szégyennek érezte.
Uther érdeklődve nézte Arthurt. Még sose látta a fiát ennyire letörtnek.
 - Ne félj fiam, megtaláljuk – mondta magabiztosan. – Van egy listánk a vendégekről, biztosan rajta lesz.
Arthur reménykedve bólintott, majd lassan nekifogott a vacsorának. Nem nagyon volt étvágya, folyamatosan a vendégséget ellenőrizte. A kis felfordulás után hamar folytatták az ünneplést.

Merlin idő közben egyre idegesebben lapozgatta a könyvet. A szobából nem mert kimenni, mert Arthur bármikor meggondolhatta magát, és visszajöhetett, de a ruhát egyre kényelmetlenebbnek érezte. Miután másodjára végiglapozta a könyvet, és még mindig semmi, kisandított az ajtaján.
 - Gaius, kéne egy kis segítség…
A gyógyító felnézett, majd belépett Merlinhez.
- Mi a gond? – mérte végig. Elég csapzottnak tűnt.
A mágus kétségbeesve nézett Gaiusra.
 - Nem találom a varázsigét. Ugye vissza lehet fordítani valahogy ezt a varázslatot? Nem akarok így maradni…
- Biztosan vissza lehet. Használjuk azt, ami öregből fiatallá változtat? Attól talán újra önmagad leszel – vélte Gaius.
Merlin bólintott.
 - Az jó lenne. El tudnád most készíteni? Nem szívesen megyek így ki még egyszer, Arthur talán még mindig keres…
- Persze, hogy el tudom készíteni – válaszolt az idős férfi. – De miért keres ennyire a herceg?
Merlin elhúzta a száját.
- Valahogyan kiszúrt a tömegben - mondta kelletlenül. - Alig tudtam lerázni.
Gaius felnevetett.
- Csak nem megtetszettél neki, Merlin? Miért nem maradsz így? Lehetnél a királynő.
- Gaius! - Merlint kicsit felháborította a dolog, de azért kellőképpen elvörösödött. - Kérlek, csináld meg a főzetet, nem áll szándékomban nőnek maradni.
A férfi újra csak nevetett.
- Ne vegyél komolyan egy öregembert, Merlin. Csinálom is a főzetet.
A mágus a szemét forgatta.
- Ha kell valami segítség, csak szólj! De a szobából nem szívesen jövök most ki, még a végén Arthur visszajön.

Uther kedvét ez a hír, hogy a fiának tetszik végre valaki, feldobta a támadás után, így ő jókedvűen falatozott tovább.
Morgana Arthur mellé lépett.
- Csak nem szerelmi bánat, Arthur? - kérdezte mosolyogva.
- Csak megtetszett – morrant a herceg. – Nem szerelmes vagyok, nem is ismerem, csak olyan, mintha ismerném – sóhajtotta, és mérgesen felszúrt egy krumplit a villájára.
Morgana letelepedett az Arthur melletti székre.
- Ugyan Arthur, láttam, hogyan néztél rá. De valahonnan nekem is ismerősnek tűnt.
- Talán kiskorunkban már találkoztunk vele, de egyszerűen nem jut eszembe! – A szőke a szemöldökét ráncolta. Komoly fejtörést okozott ez most neki.
Morgana bólintott.
- Az lehetséges, de nekem se ugrik be, ki lehet - felállt az asztaltól. - Engedelmetekkel most visszavonulok, kicsit fáradtnak érzem magam.
Uther a lányra mosolygott, és bólintott. Már kicsit borvirágos volt az arca, hát nem bánta, ha Morgana elmegy, had pihenje ki magát a lány.
Arthur még egy kicsit maradt, apja egyre jobban kínálgatta a borral, és ő el is fogadta. A lányról nem feledkezett meg, leginkább a kék szemek varázsolták el, de ideje volt ünnepelni. Nevetve hagyta, hogy apja átkarolja a vállát és vigyorogva emlegessen fel régi emlékeket. Kezdett egész kellemessé válni az este.

Gaius egész gyorsan elkészült a főzettel, félkészen volt neki raktáron, így csak azt kellett befejeznie.
Merlin türelmetlenül lehúzta a főzetet, amint elkészült, és reményeihez híven szinte azonnal érezni is kezdte a változást.
Gaius végigmérte a fiút.
- Így már kevésbé áll jól ez a ruha. Add csak vissza szépen.
Merlin gyorsan végigtapogatta magát, és mikor megbizonyosodott, hogy minden a helyére került, elvigyorodott.
- Mindjárt más - mondta önelégülten, aztán lekapta a ruhát, és ő is aludni ment.

Az este hamar elszállt, és mindenki nyugovóra tért. A nemesek nagy része még pár napig úgyis a várban marad, így Uther a lány keresését másnapra hagyta, biztos volt benne, hogy előkerül.
Arthur egy szolga segítségével eltámolygott a szobájába, majd hasra feküdt és pillanatok alatt elnyomta az álom. Reggelig mélyen aludt.