3. fejezet - Egy lépéssel közelebb

Merlin úgy érezte, soha nem aludt még ilyen nyugodtan. Gaius reggel fölkeltette, és sehogy sem tudta leszedni az arcáról a széles mosolyt. Gyorsan megreggelizett, minél hamarabb Arthurnál szeretett volna lenni. Nagy vidáman ébresztette a herceget.
- Jó reggelt! – húzta szét a függönyöket, miután letette a reggelit az asztalra. Tudta, hogy ennyi Arthurnak kevés, ezért feltérdelt a szőke ágyára, és az arcába hajolt, az orruk majdnem összeért.
- Arthur – szólította meg kicsit halkabban, és lehetett hallani a hangján, ahogy vigyorog.
A herceg álmosan nyöszörgött. Amikor elaludt, Merlin még a szobában volt, és most még mindig itt van, vagy már megint. Nem tudta volna megállapítani, de szolgájának igen jó kedve volt. Felrémlett előtte az esti beszélgetés, és a tény, hogy Merlin mágus. Még mindig felfoghatatlan volt, egész más szemmel nézett rá. Ez persze nem vonatkozott arra, ahogy most kinyitotta a szemét. Morcos volt és álmos.
- Vidd a képemből a szemeidet…
Merlin még szélesebben elvigyorodott, rápislogott Arthurra, aztán kimászott az ágyból.
- Mit tervezel mára? – kérdezte kíváncsian. Remélte, hogy a herceg nem halmozza el különféle munkákkal, most vele akart lenni. Még vadászatra is szívesen elment volna, ha akkor beszélgethetnek nyugodtan egy kicsit. Mialatt Arthur ébredezett, elkezdte összeszedni a szétszórt ruhadarabokat.
- Megpróbálom kitalálni, hogy miért egy pohár borral indítod a napod, én három pohár után vigyorgok ennyire – ült fel nehézkesen a szőke. Előző nap rendesen kifáradt, és bár kialudta magát, ez nem sokat segített, most, hogy Merlin a szobában ugrált, mint egy örökmozgó.
- Arthur, nem ittam semmit. Nem szoktam – mondta, ideje volt ebben a témában is tiszta vizet önteni a pohárba. Mikor nem beszélt, Merlin dudorászni kezdett, úgy pakolászott a szobában. – De felkelhetnél, kihűl a reggelid – bökött a tálon heverő gőzölgő étel felé.

Arthur kimászott az ágyból, bár a takaró melege most hiányzott neki. Túl jól aludt.
- Ha kiderül még az is, hogy igazából nem is Merlin a neved, vagy valójában már több mint száz éves vagy, azt most mondd! – szólt rá cseppet még ingerülten, ahogy leült a reggeli mellé.
- Tényleg Merlinnek hívnak. És megnyugtatlak, fiatalabb vagyok tőled! – A mágus befejezte a pakolászást, és leült az asztalhoz Arthurral szembe. – Ezt a csapszékes dolgot csak Gaius találta ki, nem valami élénk a fantáziája…
- Szóval Gaius falazott neked, bár ez nem meglepő, mindig is körmönfont volt az öreg, és igenis eléggé hihető volt, amit mondott – piszkálta az ételt a villájával. Még nem ébredt fel annyira, hogy tudja Merlin vidámságát követni. – Elképesztő vagy – rázta a fejét.
Merlin a szemét forgatta.
- Még hogy hihető? Arthur, úgy nézek én ki, mint egy kocsmatöltelék? – Egy pillanatra elhallgatott. – Tudod mit, erre inkább ne válaszolj, jobban járok, ha nem tudom.
Arthur diszkréten megvonta a vállát.
- Akkor nem válaszolok – ette tovább a reggelit, minél jobban felébredt, annál gyorsabban.
Merlin az asztalra könyökölt mindkét kezével, úgy nézte, ahogy Arthur eszik. Csak most kezdte el felfogni igazán, mi is történt előző este. Ezek után feltétel nélkül megbízhatott a hercegben, ami jó érzés volt.
- Ígérem, nem hazudok többször – fordította kicsit komolyra a szót. A jókedvén kívül még mindig érzett bűntudatot is a sokévnyi titkolózás miatt. – Soha – tette hozzá komoly arckifejezést erőltetve magára.
Arthur felnézett a tányérjából, majd lenyelte a falatot, ami a szájában volt. Tulajdonképpen Merlin eddig se hazudott, csak titkolózott, és ez falat emelt közéjük. Próbálta nyugodtan kezelni a dolgot, bár biztos volt benne, hogy csak azért nem tombol jobban, mert még nem fogta fel, hogy mi folyik körülötte.
- Ezek szerint akkor is hazudtál, amikor címeres ökörnek tituláltál? – kérdezte, és magabiztosan elvigyorodott.
- Nem, dehogy – mondta felháborodva Merlin, de a mosoly ott bujkált a szája sarkában. – Sőt, ugyanolyan kőfejű vagy, mint mindig.
- Ez igazán remek, Merlin – kelt fel Arthur. – De ha már úgyis itt vagy, kerítsd elő a ruhámat!
Merlin ülve maradt, a szemei felvillantak, és a szekrény kinyílt, Arthur aznapi viselete pedig kitáncolt belőle, és megállt a herceg előtt.
- Ez megteszi?
Arthur meglepetten pislogott rá, majd elkapta a levegőből a felsőjét.
- Ezt ne csináld! – szólt rá feszülten. A dolog ijesztő volt, és amúgy is bármikor benyithat valaki.
- Ugyan már! – Arthur nadrágja gyengéden rugdosni kezdte a herceget. – Tudod te, hányszor kerestettél a katonáiddal, miközben gyakoroltam?
A herceg elkapta a nadrágot.
- Ha ilyen virgonc vagy, elviszlek ma vadászni.
- Tudod, hogy imádok vadászni – mondta a mágus, most tényleg nem bánta ezt sem, úgy érezte, semmi nem ronthatja el a kedvét. – Szóval mikor indulunk?
- Amint előkészítetted a lovakat és a felszerelést, hagyományos módon! – tette hozzá kissé ingerülten. Valamit kellett kezdenie a helyzettel, és azzal a ténnyel, hogy Merlint kergette a bál után.
Merlin bólintott, és felállt.
- Persze, a szokásos módon. Ne aggódj, nem csinálok semmi ostobaságot – mondta, vidáman Arthurra mosolygott, a szeme boldogságtól csillogott. Kisétált a szobából az istállók irányába.

Arthur lefejelte az asztalt, amint Merlin kiment. Ez a dolog most túlnőtt rajta, nem igazán tudta kezelni még mindig. A mágus viszont teljesen megváltozott. Sokkal nyíltabb lett, egyszerűen leomlott egy fal, ami eddig visszatartotta. Elképzelni se tudta, hogy miket élhetett át Merlin. Pedig megpróbálta, látni akarta a helyzetét, és meg akart nyugodni, hogy a lelkében dúló forrongást ne Merlinen vezesse le. A fiatal őszinte volt és igazán boldog. Felszabadult azzal, hogy kiderült a titka. A teher lekerült a válláról, és most átkerült az övére.

Merlin először Gaiushoz ment, összepakolt néhány holmit, és közölte a gyógyítóval, hogy vadászni mennek, pár nap múlva visszajönnek. Mikor ott végzett, az istállókhoz sietett, felnyergelte Arthur, majd a saját lovát, és várta, hogy a herceg megjelenjen.

A szőke elment az apjához, és elmondta neki, hogy tekintve az elmúlt napok nyüzsgését, kicsit kimegy az erdőbe a szolgájával. Pár nap…
Elköszönt Morgánától is, és diszkréten kerülte a titokzatos nő témáját, majd igen elegánsan jelent meg Merlinnél a felszerelés egy részével.
Merlin átvette tőle a holmikat.
- Bálba megyünk? - mérte végig, aztán felerősítette a lovakra a kellékeket.
- Igen tapasztalt bálozó vagy már, nem igaz? Hol a lila ruhád?
Merlin erre elvörösödött.
- Ezt ne emlegesd, miattad csináltam - mondta zavartan. - Amúgy is Gaiusé, valami nemestől kapta, akit meggyógyított.
Arthur meglepetten pislogott, ez azért kedves volt Merlintől.
- Életed végéig emlegetni fogom – szúrta oda gonoszan.
Merlin a szemét forgatta.
- Tudtam, hogy ez lesz, de ha már itt tartunk, van pár dolog, amit én is emlegethetnék neked.
Arthur pillanatok alatt felpattant a lovára.
- Meghallgatlak, ha utolérsz – nézett le rá, majd vágtába ugratta a lovát. Mire a másik feleszmélt, már el is érte a kaput.
Merlin gyorsan felugrott a sajátjára, és Arthur után eredt. Már csak jóval a kapun kívül érte utol a herceget, aki addigra kicsit lassított.
- Ezt a kört vesztetted.
- Úgy látszik. De csak azért, ne hogy azt hidd, futok utánad - sandított felé a mágus.
Arthur arca egy pillanatra megfeszült.
- Ne szállj el magadtól. Nem illik ilyen csúnyán kikosarazni egy herceget.
Merlin a férfire mosolygott, kezdte érezni, hogy ez a téma egyiküknek sem tetszik.
- Szóval, ma hány ártatlan állatot fogunk levadászni?
- Ahányat nem kergetsz el. Ha nem ide illő eszközöket használsz, akkor kikaparom a villogó szemedet – tette hozzá a szőke. Egyre jobban eltávolodtak a vártól.
- Akkor úgy csinálom, mint eddig - mondta Merlin, bár tudta, hogy ezek után nem fog menni, túlságosan biztonságban érezte magát Arthur mellett. - Sose vetted észre.
- Mert ostobának gondoltalak, ami teszem hozzá igaz, csak emellé még aljas eszközöket is használsz. Ne aggódj, most már figyelni fogok!
- A mágia nem aljas - mondta Merlin. - Csak te azokkal találkoztál, akik ellened akarták használni.
- Akkor milyen a mágia? – kérdezte Arthur, ahogy az úton haladtak.
- Ott van mindenhol - felelte Merlin álmodozva. - A földben, az erdőkben, a hegyekben. Egyszerűen... - a mágus megállt egy pillanatra, kereste a megfelelő szót. - Csodálatos.
- Milyen szentimentális vagy – jegyezte meg Arthur, és bár csak halványan, de kezdte kapizsgálni, hogy mit jelent a fiatalnak ez az erő.
Merlin zavartan a hercegre mosolygott. Még soha senkivel nem beszélt erről, és legmerészebb álmaiban sem hitte, hogy Arthur lesz az első.

Arthur figyelte a mágust, a boldog tekintetét, amiben még mindig volt valami megfoghatatlan. Ezt látta meg közelről, amikor Merlin nőként a közelébe férkőzött, és ez volt az, ami vonzotta. És még most sem tűnt el ez az érzés. Érezte, hogy akaratlanul is elmosolyodik, és halványan kipirul az arca. Gyorsan elfordította a tekintetét. Ezen sürgősen túl kellene lépnie.
Ahogy Arthur elpirult, Merlinnek is akaratlanul beugrott a bál éjszakája. Csak most gondolkozott el rajta, hogy Arthur mit érezhet. Még sosem látta, hogy a herceg egy nő után futott volna, aztán másnap egész nap őt keresse. Most is maga előtt látta a herceg tekintetét, amivel aznap este ránézett, és ettől forróbb lett a levegő körülötte.
Arthur hosszan hallgatott, csendben haladtak, majd hogy megtörje a csendet, valamit motyogott.
- Erre van egy rét. Sok őz, vagy szarvas szokott ott megfordulni.
- Majd próbálok csendben maradni.
A reggeli vágya, hogy Arthurral lehessen, hirtelen szertefoszlani látszott, kínosan érezte magát a bálon történtek miatt.

Arthur a rétre vezette a lovakat, majd hamarosan megérkeztek. Megállt és leszállt, majd a fához kötötte az állatot. A fa nélküli területen most nem sok mozgás volt, ezért inkább csak kényelmesen nyújtózkodott egyet.
- Le is pihenhetünk.
Merlin is leszállt a lováról, kicsit megmozgatta a tagjait. Valahogy meg kellett beszélnie Arthurral a bált, de nem tudta rászánni magát, hogy felhozza a témát, így inkább elővett néhány kelléket a lovára erősített csomagokból.
- Addig csinálok ebédet - mondta, és letelepedett az állatoktól nem messze.
Arthur fogta a számszeríjat, és hátrahagyta Merlint, amúgy is gondolkoznia kellett egy kicsit. Csak nevetni tudott magán, hogy ennyire vak volt, és nem mellesleg, hogy ennyire megbabonázta az a szempár.

Merlin addig a réten összeszedett gallyakat, és varázslattal tüzet gyújtott. Felkészült arra az esetre, ha nem fognának semmit egész délelőtt, odarakta a kis ebédjüket. Arthuron gondolkodott, és közben a füsttel játszott. Egy sárkányt formált belőle, ami körberepült a réten, aztán szertefoszlott, majd ezt más állatok követték. Közben figyelt arra is, ha meghallja Arthur közeledő lépteit abbahagyja a dolgot. Igaz, a herceg már tudott róla, de azért nem akarta nagyon felzaklatni a férfit.
Miután megunta a füstöt, szórakozottan a tüzet kezdte piszkálni. Az ebédnek kezdett egész jó illata lenni, amitől megkordult a gyomra. Mélyet sóhajtott, úgy tűnt Arthurral mindig közéjük fog állni valami, most hogy a herceg tudott a mágiájáról, jött ez a bálos dolog. Elhatározta, hogy ezt még aznap megbeszéli vele.

Arthur egész közel állt már egy őzhöz, és elképzelte, hogy Merlin mellette leejt valamit, hogy az állat megmeneküljön. Leeresztette a számszeríját, és nekitámaszkodott a fának, hagyta az állatot elszaladni…
Egyetlen nyúllal tért vissza, de ez is bőven elég kettejüknek. A finom illat már a rét másik végéből megcsapta az orrát.
- Mindig ilyen jól főztél? – kérdezte, ahogy leült a tűz mellé.
- Rákényszerültem a sok vadászat alatt. Fogtál valamit?
Arthur előhalászta a nyulat és letette maguk közé.
- Elkergetted az őzeket.
Merlin értetlenül nézett rá.
- Mikor? Nem járt itt egy őz sem - felvette a nyulat, hogy előkészítse a rotyogó ebédbe.
- Mindegy – tette le a fegyverét, majd végigdőlt a puha füvön és lehunyta a szemét. Enyhe szellő volt a réten, és tökéletesen élvezte, hogy kicsit megborzolja a haját.
Merlin kérdőn nézett rá, Arthur elég furán viselkedett.
- Figyelj, a bálról - kezdte, de nem nagyon tudta, mit is mondjon. Most komolyan akart beszélni a herceggel. Bocsánatot nem akart kérni, nem volt miért, de ahogy újból eszébe jutott Arthur tekintete, elpirult. A szőkét nézte, ahogy ott feküdt a fűben, és teljesen kiment a fejéből, mit akart mondani.
Arthur kinyitotta a szemét, majd felnézett Merlinre, kicsit a szemöldökét ráncolta, hogy mi az a piros folt a másik arcán.
- Megértelek, meg akartál védeni, és máshogy nem tudtál a közelembe férkőzni. Van még valami? – figyelte, továbbra is a hátán fekve. Az a kipirult folt lenyűgöző volt.
Merlin egy pillanatig még bámulta Arthurt, aztán rájött, hogy a herceg hozzá beszélt. Zavartan pislogott egyet.
- Hogy mit mondtál?
Arthur viszont elhallgatott és a fák közé fülelt. Valami nem volt rendben, de még egész időben kapcsolt.
- Hasra! – kiáltott villámgyorsan, és Merlin felé ugrott, a hátára vágva a varázslót. Egy vékony nyíl éppen felettük hasította át a levegőt, ahol előzőleg még a mágus mellkasa volt.
Merlin szemei kikerekedtek. Nem is tudta, mi ütött belé az előbb. Arthurra pillantott.
- Kösz - mondta még mindig kicsit zavartan, ahogy a földbe szúródott nyílra bámult.
- Nyomás a fák közé – tápászkodott le Merlin fölül, és az erdőt pásztázta. Majdnem biztos volt, hogy szándékosan támadtak rájuk.
Ahogy a fák felé futottak, még néhány nyíl elrepült mellettük. Miután biztonságban voltak, Merlin óvatosan kikukucskált a fa mögül. Az ellenkező oldalról akkor lépett ki néhány férfi a tisztásra. Fel voltak fegyverkezve számszeríjjal és kardokkal is. Amíg hárman óvatosan feléjük jöttek az erdőben, néhányan a táborukat kutatták át. Merlin gyorsan visszahúzta a fejét, mielőtt észrevették volna.
Arthur előrántotta a kardját, és kilépett a bokrok közül.
- Kik vagytok? – kérdezte mérgesen. Iszonyú dühös volt, majdnem lelőtték Merlint.
Akik feléjük tartottak, ketten előrántották a kardjukat, az egyik pedig előreszegezte a számszeríjat.
- A kérdés az, ti kik vagytok - nézett rájuk gyanakodva az egyik. - Ez a mi területünk, tűnjetek el, ha kedves az életetek.
Merlin időközben Arthur mögé lépett.
- A ti területetek? Ez itt a cameloti erdő! – vágott vissza a herceg.
- Itt rajtunk kívül senki nem vadászhat, különben megízlelheti a kardomat - forgatta meg a fegyverét az egyik. - Utoljára mondom, tűnjetek el innen, különben megölünk mindkettőtöket.
Arthur is magabiztosan pördített egyet a kardján.
- Kis híján így is megölted a szolgámat! És figyelmeztetlek, hogy ha életed végéig dolgoznál, akkor se tudnád helyettesíteni egy napját! Még egy ilyen, és börtönbe záratlak titeket!
Az három férfi elnevette magát.
- Mégis kinek képzeled magad? - kérdezte az egyik.
Merlin elvigyorodott. Egyrészt kezdett ismerős lenni neki a helyzet, mikor ő találkozott egy bizonyos címeres ökörrel, másrészt jólesett neki a dicséret.
- Arthur herceg vagyok – villantott a szőke egy magabiztos vigyort, majd tett feléjük egy lépést. – Szóval, melyikőtök lőtt ránk?
Az egyik erre kicsit meghátrált, de a másik kettő még jobban nevetett. Az egyikőjük színpadiasan meghajolt.
- Én pedig Cenred király, szolgálatodra.
Arthur arca mérgében kivörösödött.
- Jól van! Akkor, Cenred, kihívlak egy párbajra!
Az illető magabiztosan előrelépett.
- Rendben. Egy csapással elintézlek - mondta gonosz mosollyal az arcán. - Nem ellenfél holmi jött-ment uracska.
Arthur sóhajtott.
- Gyűlölöm az ilyen ostoba útonállókat - lépett előre, és várt, hogy a másik támadjon először.
Nem kellett sokat várnia, a másik szinte azonnal nekiment. Felemelt karddal Arhurnak rontott. Merlin tudta, hogy nem lesz rá szükség, de azért szemmel tartotta főként azt, amelyik a számszeríját még mindig készenlétben tartotta. Időközben azok is odajöttek hozzájuk, akik eddig a táborhelyüket kutatták át.
Arthur néhány kardcsapással felmérte a másik erejét, majd villámgyors mozdulattal a földre küldte, és a nyakához szegezte a kardját.
- Elég gyenge vagy, felség – köpte mérgesen a szavakat. – Tűnés innen! Ha hallok felőletek, rátok küldöm a lovagokat.
A földre szorított ijedten hátrálni próbált. A többiek bizonytalanul álltak, néhányan a számszeríjak felé nyúltak. Ők voltak többen, bár ha tényleg Arthur herceggel van dolguk, nem lenne célszerű bármit is tenni.
Az egyik fiatalabb kölyök a lovakat figyelte, elég drágának tűntek, és volt ott egy apró címer is.
- Talán lépni kellene – javasolta ijedten.
A többiek követték a tekintetét a lovak felé, aztán jobban megnézték Arthurt, aki elég ápolt volt, a bőre, a haja, és még a ruhái is. Végül visszavonulót fújtak, gyorsan elszeleltek.
Arthur leengedte a kardját, hogy elengedje a másikat is, akire még mindig kardot fogott.
- Tűnés! – förmedt rá, majd Merlinre pillantott, hogy rendben van-e a srác.

Merlin kicsit aggódva figyelte a távolodókat, félt, hogy visszajönnek, bár nem látott rá nagy esélyt ezek után. Mikor megérezte Arthur pillantását, rámosolygott.
- Ügyesen elkergetted őket.
- Majdnem lelőttek – morgott a herceg, majd eltette a kardját. Ha jobban elbambul, Merlinből kellett volna kiszednie a nyilat.
- De nem történt semmi, gyere, együk meg az ebédet - indult vissza a rétre, de a szélén megtorpant. A tűz kialudt, a nyulat, és a tál ételt pedig elvitték.
Arthur megállt és az ebéd hűlt helyét figyelte, profik lehettek ezek az emberek. Nem is az zavarta, hogy éhes marad, hanem, hogy Merlin dolgozott az ebéddel.
- Rohadékok… kibelezem az összeset – morogta, majd Merlinre nézett. – Ennyi volt minden?
Merlin bólintott, és megkordult a gyomra.
- Általában csak egy ebéddel készülök, mindig fogunk valamit.
- Gyere, megtanítalak halat fogni… azokat nem kergeted el, ugye? – karolta át a vállát, és a közeli folyó felé indult vele. Aztán rájött, hogy hol a keze és elengedte a mágust.
- Hát, majd meglátjuk - vigyorgott Merlin, magát ismerve egy halat sem fog kifogni, de legalább Arthur szerez nekik valamit enni.
A herceg a folyónál lassított, majd körbenézett.
- Szerezz valami botot, amivel át tudod szúrni a halat.
Merlin egy közeli fáról letört egy hosszabb ágat, és a fölösleges elágazásokat is leszedegette.
- Ez megteszi? - kérdezte. Volt elképzelése róla, hogyan kell horgászni, de igazából még sosem csinálta.
Arthur átvette, és kicsit élesebbé hegyezte a végét.
- Próbáld eltalálni vele a halat, és próbálj kint maradni a vízből, világos? – magyarázta röviden, majd a kardjával a folyó felé indult. Néhány kövön bentebb sikerült jutnia és onnan figyelt.

- Nem szándékoztam úszni egyet. - Merlin nem volt benne biztos, hogy jól jár, ha a csúszós köveken ugrándozik, de valahogyan beljebb kellett jutnia, ha halat akart fogni. Először csak a partról figyelte Arthurt, majd ő is megpróbálkozott, óvatosan lépdelt egyik kőről a másikra.
Arthur kiszúrt egy kövérebb példányt, majd egy precíz mozdulattal átszúrta rajta a kardját. Kiemelte, majd egy zsákba tette, amit a derekára kötött.
- Egy nekem…
Merlin szeme akaratlanul is felvillant, lassan nézte, ahogy a kard bevágódik a vízbe, igyekezte ellesni a mozdulatot, először a lassan szálló vízcseppeket nézte, ahogy megcsillan rajtuk a napfény, aztán a pillantása Arthur izmos karjára tévedt, onnan pedig a koncentráló arckifejezésre, ahogy a halat figyelte. A mágus egy pillanatra elbambult, ahogy fürkészte a herceg arcát, és újra forróbbnak érezte a levegőt.
Megint eszébe jutott az a tekintet, a kedves szürkés szemek villanása. Végül rádöbbent, mit is csinál, gyorsan megrázta a fejét, és hátralépett egyet, megfeledkezve arról, hogy a folyó közepén, egy kis kövön egyensúlyozott. Egy döbbent kiáltással hátraesett, és a jéghideg vízben találta magát, az idő pedig tovább indult rendes gyorsasággal.
Arthur azonnal felfigyelt, majd a köveken visszalépett néhányat, kardját és a fogott halat a partra dobta, hogy ha esetleg ki kell húzni a mágust.
- Merlin! Idióta! – állt meg felette. A víz szerencsére nem volt túl mély, ülve nyakig érhetett, viszont ahogy elnézte piszkosul hideg lehetett. – Jól vagy?
- Szerinted? – szólt rá ingerülten a mágus. Nyakig a vízben ülve, vacogva, nem igazán értette a kérdést. Amikor viszont Arthur arcán kaján vigyor jelent meg, felment benne a pumpa.
- Úgy nézel ki, mint aki fázik – jegyezte meg a herceg az elkékülő szájat látva. Merlin megpróbált felkelni és visszamászni a kőre, de az csúszott, így újra elmerült a vízben. A hideg víz, olyan volt, mintha szurkálná a bőrét. Arthur újra csak nevetett, majd lehajolt, hogy kihúzza, Merlin pedig elkapta a karját, hogy aztán berántsa a folyóba.
A herceg hirtelen elmerült a hideg vízben, majd levegőért kapva jött fel a felszínre, hogy el is kapja hátulról Merlint. Szoros ölelésbe vonta a mellkasát.
Merlin még mindig didergett, de kicsit jobban érezte magát, hogy Arthur is a víz alá került. Lehajtotta a fejét, és egy gyors mozdulattal Arthur arcába fröcskölte a vizet.
- Na, milyen érzés? - nevetett.
Arthur prüszkölt, majd Merlin után vetette magát.
- Elég hideg – kapta el, és egy rövidebb vízi háborúba kezdtek. Persze hamar átfagytak a hegyi folyó nem volt éppen fürdővíznek megfelelő.
- Átkozott mágus – motyogta Arthur, mire kievickéltek a partra és végigfeküdt az apró köveken, de azért a vigyor az arcán maradt. A mágus mellé feküdt és felé nézett.
- Azt hiszem, nem eszek több halat – nyögte, de azért mosolygott.
Arthur akaratlan mozdulattal simította meg Merlin arcát, de hamar el is húzta a kezét.
- Se őzet, se halat? Gyökereket akarsz rágni?

Merlin lassan felült, még mindig szédült egy kicsit, ezért Arthurba kapaszkodott, és felnevetett.
Arthur lebontotta a sálat Merlinről, majd kioldotta az elázott felsőt is.
– Ezeket vedd le, még estig megszáradnak a napon. Figyelmetlen vagy, hogy tudsz leesni egy ekkora kőről?
Merlin Arthur arcát figyelte, megcsúszott és beesett, de hogy miért nem figyelt, az egy egészen más dolog. Még mindig nem tudta, mi ütött belé, gyorsan elengedte Arthurt, aztán ahogy levette a mellényét, a hercegre pillantott.
- Te is csurom víz vagy...
- Miért nem lep meg? – kelt fel Merlin mellől. A csomagok között hoztak takarókat éjszakára, abban biztosan lesz valami melegebb is.
Merlin óvatosan feltápászkodott, majd meglátta a parton a kardot, és elsétált még érte.
Arthur el is feledkezett a kardról. Előrement, hogy összeszedje a meleg takarókat. Ki is szedett néhányat a lovakra pakolt csomagból, akkor kezdte érezni, hogy ő is vacog. Visszanézett, hogy Merlin jön-e.
Merlin lassan utánament, a kardot átnyújtotta Arthurnak. Bizonytalanul felnézett az égre, nem sokkal múlt dél, úgyhogy a nap elég melegen sütött rájuk, hát kicsit dideregve levette a fölsőjét.
Arthur pedig most pofátlanul megbámulta, majd zavartan krákogott.
- Hm, látszik, hogy csak gyökereket eszel, teljesen át vagy szakadva.
Merlin dühösen nézett rá.
- Nem mindenkinek jut mindennap hús a várban. Gaius kásájától nem leszek olyan kövér, mint te - mondta. - Inkább vetkőzz te is, még megfázol - tette hozzá kicsit aggódva. Az hiányzott még, hogy Arthur miatta legyen beteg.
Arthur elvigyorodott. Az apján és Merlinen kívül szinte senki nem mert neki visszaszólni, vagy egyáltalán mérgesen nézni rá.
Sietve lekapta magáról a felsőt, már teljesen hozzátapadt a jéghideg anyag a bőréhez. Félredobta, hogy száradjon csak a füvön, majd egy pokrócot Merlinnek adott.
- Tessék, meg ne fagyj.
Merlin átvette, és gyorsan maga köré csavarta, aztán végigmérte Arthurt.
- Tényleg fogynod kéne - mondta, és leült a fűbe. Lehúzta a csizmáit is, és kiöntötte belőle a vizet, aztán megmozgatta az átfagyott lábait.
Arthur is leült, egyelőre ő nem bújt pokrócba, de a cipőjét ledobta.
- Nem vagyok kövér, Merlin – morrant rá.
Merlin összehúzta magán a takarót amennyire tudta. Elfáradt, éhes volt és fázott... Lehunyta a szemét.
- Ne áltasd magad, az nem tesz jót.
Arthur a szemét forgatta, de valahogy rossz érzés volt ez a kritika most Merlintől. Ezek szerint a mágus kövérnek tartja, hát ez remek. Bosszankodva kapott maga köré egy takarót, és közben ledobta az átfagyott nadrágját is.
Merlin gyomra megkordult.
- Csak egy halat fogtál? - húzta el a száját.
- Nem – morgott Arthur. – Egy halat és egy mágust.
Merlin megpróbált bűnbánóan nézni Arthurra.
- Nem direkt volt, sajnálom – mondta, de a végén már felfelé görbült a szája. Arthur inkább nem is válaszolt erre.
- Visszamegyek, és szerzek még egy párat, bár jól felkavartuk a vizet, addig süsd meg ezt az egyet – nyújtotta oda Merlinnek a megviselt halat.
- Hagyd, megeheted, annyira úgyse vagyok éhes - felelte Merlin, nem akarta, hogy Arthur most elmenjen. - Vagy legalább száradj meg előbb rendesen.
- Persze, és falatozás közben majd hallgatom, hogy korog a gyomrod – kelt fel, és odament a tűzhöz, hogy tudnak-e még valamit kezdeni a parázzsal, néhány közeli botot rádobott és reménykedett, hogy begyullad, majd elgondolkozva pillantott Merlinre. – Csinálsz olyan lángot? Mint tegnap…
Merlin mondott néhány szót, és a tűz azonnal meggyulladt, kicsit közelebb húzódott hozzá. Már nem didergett annyira, de azért jólesett még a meleg.
- Komolyan, Arthur, kibírom. Majd horgászunk később.
Arthur forgatta a halat a kezében, majd egy kisebb tőrt vett elő, hogy előkészítse. Tudta, hogy ki kell belezni, és a fejét le szokták vágni, nagyon bonyolult nem lehetett a dolog, úgyhogy meg is próbálkozott vele.
Merlin egy percig nézte, aztán besokallt.
- Arthur, ezt nézni is rossz. - Kivette a kezéből a tőrt és a halat, aztán néhány gyors mozdulattal kibelezte. - Látod, ennyi az egész. Nem olyan vészes. - A férfire mosolygott, végre volt valami, amiben ő volt a jobb.
Arthur nem akart elpirulni a másik mosolyától, de sikerült. Pici korában volt egyszer szerelmes egy kishercegnőbe, azóta nem vert ilyen hevesen a szíve egy átkozott mosolytól. Elfordította az arcát, és egy botért nyúlt, amivel tűz fölé szúrhatják a zsákmányt.
Merlin átnyújtotta neki a kész halat. Örült, hogy Arthur nem ment vissza horgászni, jól esett neki a társasága.
- Ezt még otthon tanultam Eadorban. Mikor kicsi voltam, és valamit elbaltáztunk Willel mindig a konyhába küldtek minket.
- Akkor azért tudsz ilyen jól főzni – jegyezte meg Arthur, és feltűzte a halat. Furcsán nyugodt volt most így Merlinnel. Egyre kevésbé zavarta a tény, hogy a fiú mágus. – Will is… varázsló volt?
Merlin megrázta a fejét.
- A faluban ő volt az egyetlen, aki megtudta. Még kicsit voltunk, nem igazán tudtam irányítani az erőmet, és lebuktam. - Merlin a térdére hajtotta a fejét, valamiért jólesett most nosztalgiáznia egy kicsit, és gondolta, Arthur majd úgyis szól, ha zavarja a dolog. - Onnantól mindig belekeveredtünk valamibe. Will folyton biztatott, hogy használjam a mágiám, tetszett neki a dolog. Mikor anyám megtudta, nagyon dühös volt, de végül is nem lett belőle baj.
Arthur csendben hallgatta. Neki nem igazán voltak barátai a kastélyban, persze szóba álltak vele, de mindig ő volt a herceg, más volt, mint a többiek, féltek tőle, már kiskorában is.
- És utána is falazott neked a falutokban - jegyezte meg. Újabb helyére került képkocka.
Merlint kicsit elszomorította az emlék, bólintott.
- Csak meg akart védeni. - Fölvett egy kis gallyat a földről, és piszkálni kezdte a tüzet.
- Mikor kezdted tudatosan használni? – kérdezte Arthur halkan. Tetszett neki, hogy ennyire nyíltan beszél most vele Merlin. Sose érezte még ennyire közelinek a fiút.
- Nem tudom, talán olyan hat-hét éves koromtól. De csak annyit vettem észre belőle, hogy egyre kevesebb baleset történt. - A szája félmosolyra húzódott.
Arthur megpróbált nem belegondolni, hogy mi lett volna, ha ez akkor az apja fülébe jut. Biztos, hogy Merlin már nem itt lenne.
- És miért jöttél Camelotba?
- Anyám küldött, tanítóra volt szükségem. Ahogy nőttem, megint kezdett irányíthatatlanná válni az erőm, volt egy-két húzós pillanat, de Gaius mindig sokat segített.
Arthur szusszant, a tűz mellett lassan megszáradtak, de nem volt kedve még visszamenni a folyóhoz.
- És eljöttél. Hogy kísérletezgess mellettem.
Merlin elvigyorodott.
- De csak véletlenül lettem a szolgád. Álmomban sem hittem volna.
Arthur hitetlenkedve bámulta, de azért mosolyra húzódott a szája.
- Azt hittem, megőrülök, amikor apám ünnepélyesen bejelentette.
- Szerinted én mit éreztem? - nevetett Merlin. - Egy mágus Uther fiának a szolgálatában. Nevetségesen hangzott.
Arthur megfordította a halat, és félredobta a pokrócot. Tűzzel, nappal és pokróccal már nagyon melege volt.
- Nem tudom, de szívesen olvastam volna, a gondolataidban... Tényleg, olyat tudsz?
Merlin vállat vont.
- Még nem igazán próbáltam. Lehet, hogy menne, de nem szeretném, ha szükség volna rá. Rémisztő lehet mások fejében olvasni.
Arthur enyhén lesápadt. Jobb, ha most Merlin nem mászik bele a gondolataiba.
- Egyetértek – vágta gyorsan rá. Régi rémtörténeteket hallott gondolatolvasó boszorkányokról.
Merlin tovább piszkálta a tüzet, a halat figyelte, ahogy sült. Az illatok már kezdték csiklandozni a gyomrát.
Arthur levette a halat, amikor kész lett, és lefelezte Merlinnel, ő vette el a kisebbet. Lehet, hogy ideje kicsit fogynia. Csendben ettek, majd a herceg újra csak kidőlt a réten, mint előzőleg a rablók előtt. Máris szebb volt a világ.
- Éjszakára keressünk valami fedett helyet. Ha esne az eső…
Merlin, ahogy megette a halat, már egész jól érezte magát. Ő is levette magáról a pokrócot, és kifeküdt Arthur mellé. Csak élvezte a napsütést.
- Nem akarok visszamenni Camelotba, olyan jó itt.
Arthur egyetértéseként csak hümmögött. Nehéz volt ilyenekről beszélni, de most együtt érzett Merlinnel. Lehunyta a szemeit, majd a felhőket kezdte bámulni.
- Mondjuk, ha a város meglenne nélkülem, még néha fognék is neked pár halat, vagy megtanítalak, hogy tartsd meg az egyensúlyod.
- Már megint undok herceg vagy - húzta el a száját a fiú. – De majd cserébe megtanítanálak főzni. - Arthur felé fordította a fejét, nézte, ahogy a szőke a felhőket bámulja.
- Nincs rá igazán szükségem – nevetett. – Tele vagyok szolgákkal – fordult felé, aztán inkább gyorsan felült. – Ha megszáradtunk, gyerünk tovább. Lövök valamit vacsorára, te meg gyűjts bogyókat, vagy valamit, amivel meg tudjuk főzni.
Merlin kelletlenül felült. Még sosem beszélt ilyen nyíltan Arthurral, sőt, igazából még senkivel sem, nem akarta, hogy vége legyen a pillanatnak... Mélyen Arthur szemébe nézett, próbált rájönni, mire gondol a herceg.
Arthur egy pillanatra ledermedt, majd Merlin állához nyúlt és picit megemelte, sokadjára csodálta meg a szemeit.
- Akartál valamit mondani a bálról, amikor megtámadtak – váltott hirtelen témát.
Merlin szíve a torkában dobogott, hirtelen kiszáradt a szája. Most mégis jól jött volna az a gondolatolvasás.
- Cs-csak hogy jól táncolsz - mondta kicsit zavartan.
Arthur egyik ujjával végigsimította Merlin állát, és elmosolyodott.
- Még járni se tudtam, de kardot adtak a kezembe, és elkezdtek tanítani táncolni.
Merlin lassan pislogott párat, érezte, hogy kicsit elpirul a férfi érintésére. Felemelte a kezét, és végighúzta az ujjait Arthur kézfején.
Arthur zavarba jött, valami felébredt benne, de még kicsit tartott ettől. Ráfogott Merlin csuklójára, és elővette az egyik legszebb mosolyát.
- Indulás, ha akarunk vacsorázni, el is kell fogni valamit.
Merlin csak bólintani tudott, de nem mozdult. Még mindig Arthur szemeit bámulta, most a herceg úgy nézett rá, mint a bál éjszakáján. Maga sem tudta, de legbelül vágyott rá, hogy újra lássa ezt a mosolyt.
Arthur feltápászkodott és felhúzta Merlint is, majd lassan elengedte.
- Bentebb az erdőben van néhány barlang, ott elalhatunk – magyarázta, bár Merlin is gyakran jött velük az erdőbe. Viszont egyszerűen muszáj volt túllépnie a zavarán, és ezt beszéddel volt képes megtenni. – Onnan majd kimegyek és levadászok valamit. Nem akarok még ma éjszaka visszamenni a várba.
Merlin zavartan elfordult. Nyelt egyet, a torka teljesen kiszáradt.
- Rendben. Legalább valami zsákmányt vigyünk. A barlang környékén meg biztos én is találok valamit.
- Nem kell vinni semmit, lazítani jöttünk. A bál előkészületei megölték az idegeimet. És a tegnapi nap is – hajolt le a ruháiért, és magára kapta őket. Aránylag már megszáradtak. Ideje volt tovább indulni.
Merlin is gyorsan felöltözött, csak a kabátját nem vette vissza, aztán felült a lovára.
- Szóval merre is vannak azok a barlangok?
Arthur még csak akkor ült fel a lovára.
- Arra a völgyön át – mutatott előre.
Merlin elvigyorodott.
- Meglátjuk, most ki ér oda előbb - mondta, és vágtára fogta a lovát.
Arthur csak pislogott utána, de úgy volt vele, hogy úgyis utoléri. Lassan indította a lovát, és fokozatosan gyorsult. Közben elgondolkozott. Morgana szerint beleszeretett a titokzatos idegenbe. Ezt persze tagadta, de most mégis egészen másképp nézett Merlinre. Hogy azért-e, mert mágus, vagy mert belenézett a szemébe, és komolyan tényleg belelátott a fiú lelkébe, azt nem tudta. Mikor volt az a pillanat, amikor minden megváltozott?
Előre pislogott, és mivel Merlinből már csak egy apró pontot látott, ő is gyorsabbra vette a vágtát.

Merlin most örült, hogy kicsit sikerült lehagynia Arthurt, ki akarta szellőztetni a fejét, mielőtt elérik a barlangokat. Egyre csak Arthur járt a fejében. Nem adta ki Uthernek, és emellé még olyan kedves és megértő is volt hirtelen. Egyszerűen nem értette, a herceget arra nevelték, hogy gyűlöljön minden mágiát, és mégis... Ahogy ránézett, ahogy rámosolygott... Merlin maga is elmosolyodott, tudta, hogy már sose kell egyedül szembenéznie bármivel is, Arthur volt az egyetlen személy, akiben maximálisan megbízhatott, és aki kiállt mellette.
Arthur néhány perc alatt beérte Merlint, majd megelőzte, és idegesítően kis távolságot tartott a mágus előtt, de nem hagyta magát visszaelőzni.
Merlin eleinte még próbálkozott, de megunta a dolgot. Már nem mentek sokáig, mire elérték a barlangokat. Ott kerestek maguknak egyet, ahol kényelmesen elférhettek, és Merlin kikötötte a közelébe a lovakat.
Arthur szokásos úri, magabiztos arcát vágta.
- Egyértelmű volt, hogy lovaglásban nem győzhetsz le!
- Egyértelmű - bólintott Merlin. - Valamiben neked is jónak kell lenned.
- Tegyél egy szívességet magadnak, és tömd be a szád – lépett be az egyik barlangba. Nem volt nagy, de kettejüknek bőven elég.
Merlin követte.
- Ezt nem teljesíthetem, még a végén unatkoznál.
Arthur körbenézett.
- A barlang előtt máglyát rakhatsz, addig vadászok egyet. Fél óra, és itt vagyok, addig bogarássz a környéken, úgyis bogaras vagy egy kissé.
- Arthur, most azt hiszed, vicces voltál, igaz? - vonta fel a szemöldökét Merlin. - De ki kell, hogy ábrándítsalak - mondta, és kiment a barlangból, hogy fát gyűjtsön.
Arthur vállára vette a számszeríjat, és kilépett a barlangból. Érezte, hogy ezt tényleg nem kellett volna.
- Amíg rajtam múlik, egy méternél közelebbről nem fogsz tüzet látni – mondta neki komolyan, egészen közel lépett hozzá. – Erre a szavamat adom.
Merlin szája félmosolyra húzódott. Ez most jólesett neki.
- Kösz, Arthur... De tényleg.
Arthur vállat vont, mintha ez semmiség lenne.
- De csak ha finom lesz a vacsora - tette hozzá gonoszan.
- Majd igyekszem - vigyorgott Merlin. - De ha ilyen feltételeket szabsz, biztos, hogy elrontom.
- Sötétedésre itt vagyok – mondta Arthur, majd elsétált a fák közé.
Merlin összeszedett annyi fát, hogy estére kitartsanak, összehordta a barlang elé. Aztán néhány bogyót és gyümölcsöt is talált, meg a közelben egy kis patakot, ahonnan vizet vitt. Tüzet rakott, már kezdett sötétedni. Elég fáradt volt már, de meg akarta várni, amíg Arthur visszaér.